LIII. évf. 43. sz.

Adjátok vissza a szavaimat!

Heti útmutató

A címadás kétségtelenül Wass Al­bert regénycímének mintájára történt. Minél reménytelenebbnek látta az író hegyei természetszerű, valós visszanyerésének lehetőségét, annál imádságosabb és vágyakozóbb hevességgel helyezte ügyét a nagyhatalmak lelkiismeretének asztalára.

Szerző: Virágh Sándor

Semmibe vett egyházak, megcsúfolt párbeszéd

Református szemmel

Közös közleményt adott ki a református és az evangélikus egyház október 15-én. A dokumentum aláírói – Bölcskei Gusztáv református püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, Huszár Pál református főgondnok, a Zsinat világi elnöke, evangélikus részről pedig Ittzés János elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő – szerint a kormány félrevezeti a közvéleményt, amikor azt állítja, hogy megállapodott az egyházakkal.

Szerző: REFLAP

A kifizethető adósság

Református szemmel

Márai Sándor 1945-ös naplójában rezignáltan megjegyzi, miután találkozik a minden mozdítható földi jót – különösen a kar- és zsebórákat – mohón harácsoló szovjet katonákkal, hogy Kosztolányi tévedett, amikor azt írta a szlávokról: „Csak adni tudnak. Elvenni mástól semmit.” És szembeállítja velük azt a szegény magyar balekot, akinek mindene elpusztult az ostrom alatt, s még ő fenekedik: „Ezért fizetni fognak nekem!” Dehogy! Mindezért (a teljes tönkretételéért) ő fog fizetni, éppen ő, a kárvallott.

Szerző: Faggyas Sándor

Név- és hálaadás Őrbottyánban

Cselekvő hit

Hálaadó ünnepséget tartottak október 10-én Őrbottyánban, a Juhász Zsófia Református Szeretetotthonban. Megemlékeztek a felújításokról, illetve ez alkalommal kapott nevet a Fiúház, ami Emmaus Házként fogja szolgálni jövőben a férfiak gondozását.

Szerző: Gilicze Réka

Templomossá lett város

Egyházi élet

Templomuk felszentelésének tízéves évfordulóját megünnepelni gyűltek össze október 11-én délután a százhalombattai reformátusok.

Szerző: Munkatársunktól

Százöt éves a balassagyarmati református templom

Egyházi élet

„Hirdessétek tetteit a népek közt!” – hangzott október 10-én a százöt éves balassagyarmati református templom hálaadó istentiszteletén a 105. zsoltár verseiből (1–5,45) kiemelt igei üzenet, a buzdítás hangja, amit Peterdi Dániel, a Dunamelléki Egyházkerület főjegyzője hozott.

Szerző: M. Zs.

Kell egy csapat… - Lelkésztovábbképzés a Tiszántúlon

Egyházi élet

Az egyszerű tények: szeptember 13–15., Debreceni Hittudományi Egyetem, Mózes Áron vezetési, szervezetfejlesztési tanácsadó és „mi” A gyülekezetek irányításának új megközelítése és tapasztalatai című továbbképzésen – ehhez fűzi megjegyzéseit az ott részt vevő szerző.

Szerző: Szabó Ágnes

Szívvel, hittel tisztán látni

Közösségben

Vaknak születni, vagy később elveszíteni a látást – a kívülálló éppúgy nem tudja beleélni magát, mint ahogy nem ábrándozik egy súlyos közlekedési balesetben való részvételről sem. Valahogy hasonlóképpen utasítja el azt a gondolatot is, hogy ez a sors jutott Magyarországon több mint harmincezer embernek, s akiknek körülbelül százezer hozzátartozóját – szüleit vagy gyerekeit, testvérét vagy házastársát is – a maga kegyetlen valóságában érinti a vakság ténye. Erre mintegy válaszul idén is megtartották a Fehér Bot Napját, melyhez kapcsolódva a Magyarországi Református Egyház Vakmissziója október 16-án, pénteken ünnepi megemlékezést tartott.

Szerző: PDG

Hálaadó istentisztelet Mándokon

Közösségben

Ez év szeptember 13-án hálaadó istentiszteletre hívogattak a harangok a mándoki református templomba. Az ünnepi alkalom az őszi betakarítási munkák szorításában megállásra, visszaemlékezésre és hálaadásra indította az egyházközség tagjait. Visszaemlékeztünk arra az útra, amelyet hitvalló őseink tettek meg évszázadokon keresztül, kiemelten megemlékezve a nagy reformátorról, Kálvin Jánosról. Az ő liturgiája alapján történt az istentisztelet.

Szerző: Kozma Zsolt

Kálvin erdélyi városa

Közösségben

Két napig, október 10–11-én Nagyszeben a Kálvin városa volt. A Nagyszebeni Református Egyházközség által szervezett Kálvin-rendezvények a nagy reformátor 500 éves születési évfordulóját ünnepelték.

Szerző: V.S.

Két nemzet egy hitben összefogva

Közösségben

Története során temploma híven visszatükrözte a 20. század hazai eseményeit: csaknem 60 évig volt idegen kézen, ez alatt működött benne raktár, varroda is, míg magára hagyott romként csak névleg nem szűnt meg létezni. Volt időszak, hogy csak egyetlen embernek adott otthont, de olyan nevekkel is büszkélkedhetett, mint Haggenmacher Károly, a svájci származású Ganz Ábrahám vasöntőmester, a Biberauer és a Dreher családok, illetve a genfi cukrász, Gerbeaud Emil. Idén a jövevények és vándorok befogadásának szimbólumaként ünnepelte fennállásának 150 éves jubileumát a megújult Budapest-Németajkú Református Egyházközség.

Szerző: Pintér Dániel Gergő

Tűnő pécsi arcok - Hetvenöt éve hunyt el Nyáry Pálné Csete Erzsébet

Múlt és jövő

Képzeljünk el egy törékeny, fiatal nőt! Mindössze húszéves. Házasságot köt az éppen hogy beiktatott ifjúval, Nyáry Pállal, Pécs első református lelkészével. Ekkor 1903. februárt írtak. A párszáz lelkes parányi eklézsia harminc év múlva négyezres, nagy, élő, munkálkodó gyülekezetté vált. Ha a lelkipásztor, Nyáry Pál az első számú szolga volt az építésben, akkor Csete Erzsébet a második.

Szerző: Komlósi Ernőné

Gecse Endre, akiről harminc éven át tilos volt beszélni (2. rész)

Múlt és jövő

Ötven éve halt meg Gecse Endre, a kárpátaljai Gálocs község református lelkipásztora az l956-ot követő helyi megtorló és megfélemlítő koncepciós eljárások egyikében. Ő volt az egyetlen kárpátaljai ‘56-os mártír. Rá emlékezünk.

Szerző: Literáty Zoltán

Van kiút! – a nemzeti összefogás és a keresztyén értékrend a zsinórmérték

Hit és kultúra

Nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi válság is nehezíti a magyar társadalom létét – hangzott el a Van kiút című konferencián. Az ötödik alkalommal megrendezett tanácskozáson Debrecenben a megyeháza Árpád-termében ennek a megoldását keresték a felek. A konferencia előadói szerint az önismeret, a kapcsolat rendezése az Istennel és a nemzeti összefogás jelenthet kiutat a lelki válságból. A rendezvényen Novotny Zoltántól, a Protestáns Újságírók Szövetségének elnökétől Fábián Gyula, az idén nyolcvanéves újságíró, rádiós, író vehette át a szervezet Ráth Mátyásról elnevezett életműdíját.

Szerző: Vojtkó Ferenc – Dobos Zita

Egyházmegyei sajtónap Vértesalján

Hit és kultúra

Immár másodszor rendeztek sajtónapot a Vértesaljai Egyházmegyében, melynek most az abai gyülekezet adott otthont. A kezdő áhítatot Agyagási István esperes tartotta, majd Major András sajtóelőadó – aki az alkalmat szervezte – elmondta, hogy a megyei sajtónapok alkalmával szeretné megismertetni a gyülekezetek tagjaival azoknak a református szerkesztőknek a munkáját, akik a médiában egyházunkat képviselik, és református újságokat, honlapokat, tévé- illetve rádióműsorokat szerkesztenek.

Szerző: Munkatársunktól

Elhúzza a nótádat

Ifjúság

A Magyar Állami Népi Együttes prímása, Pál István „Szalonna” és családja a református védnökség alatt álló Kárpát-medencei Magyarok Zenéje sorozat no­vember 7-i koncertjén veszi át a magyar művészeti és tudományos élet kiválóságainak járó Bezerédj-díjat. A fiatal népzenésszel ennek apropóján arról beszélgettünk, miért jó, ha az embernek megvan a maga nótája.

Szerző: Kiss Sándor

Rovatok