LIII. évf. 42. sz.

Szabadság, harc – szabadságharc

Heti útmutató

Olvasandó: Jn 8,31–36
Néhány nap múlva ünnepeljük az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenharmadik évfordulóját. Sok személyes emlékem elevenedik meg arról a nevezetes két hétről, melynek eseményeit sokmillióan feszült figyelemmel és reménykedve követtük, hátha most sikerül a rabságból kitörni. Fülembe cseng a Kossuth Rádió akkori műsorközlőjének hangja, amint mondja az azóta is sokat emlegetett mondatot: „hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal…” Ez a kijelentés felért akkor egy megrázó erejű, kijózanító bűnvallással.

Szerző: Fónagy Miklós

A csavaros csoda

Református szemmel

Jézus példázatában egy bárány kóborolt el, nálam pedig a mosógépemből a csavar. Valójában hárman voltak. Egyformák. Több mint egy évtizedig szorosan egymás mellett, együtt dolgoztak. Aztán az egyik észrevétlenül kereket oldott.

Szerző: Vörös Éva

Hálaadás és új célkitűzések - Tanévnyitó ünnepség a Partiumi Keresztény Egyetemen

Református szemmel

Október 4-én került sor a tízéves Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hagyományos tanévnyitó ünnepségére a nagyvárad-újvárosi református templomban. Csűry István megbízott püspök a 2Móz 12,14 alapján hirdetett Igét: Isten megígéri partiumi, erdélyi népünknek, hogy nem fog lemondani rólunk. Ha tudjuk, hogy mi a célunk, és így indulunk el, akkor nincs mitől tartanunk – hangsúlyozta az igehirdető.

Szerző: Fábián Tibor

Dióhéjban

Református szemmel

Megjött a hideg idő, ideje, hogy előkerüljenek a vastagabb kabátok, sálak és kesztyűk a szekrényből. Már nekem is hűvösek a nappalok a kis dzsekiben, amit hordok. Hiába próbálok benne teljesen elbújni, zsebre dugva a kezemet. Bár igaz, mindig érdekes dolgokra lelek, ha a zsebembe nyúlok – most egy diót találtam, amit Erdélyben, Alvincon, a csodaszép gótikus templom kertjében vágtam zsebre, nem is olyan régen.

Szerző: Bagdán Zsuzsanna

Diakóniai szolgálat a dunaalmási szeretetházban

Cselekvő hit

A Nagyberegi Református Líceum diákjai már több alkalommal meglátogatták a Dunaalmási Református Szeretetházat. Idén nyolc diák és négy felnőtt utazott el a líceumból segítő jobbot nyújtani az ott élőknek. Az otthon fogyatékos embereket gondozó és ápoló intézmény, melyben 130 férfi él, nyolc és nyolcvan év közöttiek.

Szerző: Orosz Dóra és Vass Erika

Gyülekezeti házat avattak Besztercén

Egyházi élet

A több mint tizenöt éve megkezdett és mostanra befejezett gyülekezeti házat avatták fel szeptember 13-án Besztercén. A hálaadó istentiszteleten Pap Géza püspök hirdetett Igét. Az eseményen Gudor Lajos dési esperes, a Magyar Köztársaság kolozsvári konzulátusának képviselője, valamint Beszterce városának több politikusa és felekezeteinek képviselői is megjelentek.

Szerző: Somogyi Botond

Pályázat után építkezés

Egyházi élet

„Ha az Úr nem építi a házat, hiába fáradoznak annak építői” – köszöntötte a Zsoltárok könyve szavaival október ötödike reggelén a tornatermi beruházás megkezdése alkalmából az ünnepélyes első kapavágásra a gimnázium udvarán egybegyűlteket P. Tóth Béla, a Szentendrei Egyházközség lelkipásztora. „Valóra válhat, amit szinte elképzelni is alig tudtunk, hogy tornacsarnokot építhetünk, és ezzel elkészül, teljessé válik iskolánk, amit tíz év óta, egy régi tűzoltólaktanya folyamatos átépítésével hoztunk létre” – tette hozzá a lelkipásztor.

Szerző: Kolos Emőke

„Egész világot kaptál…” - Lelkészbeiktatás Rédén

Egyházi élet

A Bakonyalján fekvő ezernégyszáz fős falu református gyülekezetében szeptember 27-én lelkészt iktattak be szolgálatába. Az elmúlt száz esztendőben ez volt a negyedik ilyen ünnep Rédén. A zsúfolásig megtelt templomban, közel 500 fő jelenlétében Máté László, a Tatai Egyházmegye esperese beiktatta hivatalos tisztébe a kárpátaljai származású Barta Zsoltot, aki már két éve végez lelkészi szolgálatot a gyülekezetben.

Szerző: Barta Lívia

Tisztújító közgyűlés a Nőszövetségben

Egyházi élet

Elnököt, elnökhelyettest és titkárt választottak a magyarországi nőszövetségek küldöttei október 10-én a Schweitzer Otthonban Budapesten, és egyben hálát adtak az elmúlt öt év eseményeiért is, illetve a Nőszövetség pontosan 65 éves fennállásáért is.

Szerző: Tudósítónktól

Missziói és diakóniai konferencia Berekfürdőn - a konferencia szervezői és előadói nyilatkoznak

Közösségben

A reformátusság társadalmi felelősségét fejtegető konferencia szervezőit és néhány szolgálóját, előadóját arra kértük, ossza meg velünk néhány gondolatát a magyar reformátusság társadalmi szerepvállalásával kapcsolatban.

Szerző: K.S.

Kálvini út Isten oltalma alatt

Közösségben

A Biblia éve után a Kálvin Évek első esztendejében nincs könnyű helyzetben a református keresztyén ember. A Biblia évében Isten Igéjéről, a bibliakiadások történetéről, kiállításokról lehetett beszélni, de a Kálvin Évben már a Biblia szerinti életről, a Biblia tanításához igazított cselekedeteinkről kellene szólni. Ez év február 14-én a Kossuth Rádió Református félórájában hangzott el: „ha valaki Kálvinnal foglalkozik, az rákényszerül, hogy ne csak Kálvint lássa az Isten színe előtt, hanem önmagát is vegye komolyan az Isten előtt. Istenről beszélni könnyű, de Kálvin gondolkodása arra kényszerít minket, hogy vegyük komolyan a Mindenható Istent és mindazt, amit az Isten elvégzett értünk.”

Szerző: Szabóné Marth Éva

Társadalmi felelősségünk - Missziói konferencia Berekfürdőn

Közösségben

Százötven fő részvételével rendezték meg október 5. és 7. között a III. Kárpát-medencei Missziói és Diakóniai Konferenciát Berekfürdőn, a Megbékélés Házában. A Református Missziói Központ és a Magyarországi Református Egyház Szeretetszolgálati Irodája által a magyarországi és határon túli egyházkerületek és egyházmegyék missziói és diakóniai előadói, valamint a társadalmi missziók és a szeretetszolgálat munkatársai számára szervezett tanácskozás témája a társadalmi felelősségvállalás kérdése, célja pedig a magyar reformátusság felelősségének ébresztése, missziói elköteleződésének erősítése, a közösség cselekvésre buzdítása volt.

Szerző: Kiss Sándor

Gecse Endre, akiről harminc éven át tilos volt beszélni

Múlt és jövő

Ötven éve halt meg Gecse Endre, a kárpátaljai Gálocs község református lelkipásztora, az l956-ot követő helyi megtorló és megfélemlítő koncepciós eljárások egyikében. Ő volt az egyetlen kárpátaljai ’56-os mártír. Rá emlékezünk.

Szerző: Literáty Zoltán

Gachal János mártír püspökünk emlékére

Múlt és jövő

A hit alapvető tapasztalati forrásai és céljai történelmen kívüliek. Paradox módon azonban a hit történelmen kívüli világában élőket tágabb értelemben is közösséggé formálja a történelem. Az egészséges, sorsukat befolyásolni próbáló történelmi közösségek számon tartják az őket érő sorsfordító eseményeket. Az idő múlásával azonban minden esemény élményvilága fokozatosan elhalványul. Ezért a történelmi közösségek – kilépve az idő linearitásából – időről időre intézményesített formában frissítik föl kollektív emlékezetüket. A közösséget megrázó veszteségekről és a reményt adó győzelmekről ünnepek formájában emlékeznek meg. Ez a cikk azért íródott, hogy Gachal János mártír püspök személyén keresztül emléket állítson a ‘44-es délvidéki magyar áldozatoknak.

Szerző: Németh Endre

Szenci Molnár Albert „hazatér”

Hit és kultúra

Barabás Márton festőművész, grafikus, szobrász, Barabás Miklós oldalági rokona, Ignácz László kovásznai református esperes és Ignácz Rózsa írónő atyafiságának a családi tradíciókhoz hűséges tagja nagy művészi alázatot és pontosságot igénylő feladatra vállalkozott. Nevezetesen arra, hogy a Molnár Albert szülővárosában, a Pozsonyhoz közeli Szencen létesítendő kis múzeum számára hiteles másolatot készít az eredetiben a kecskeméti református parókia padlásán megtalált, ezen eklézsia kebelében nagy becsben őrzött, s közkinccsé tett, olajfestményként egyetlen korabeli Szenci Molnár Albert-portréról.

Szerző: Petrőczi Éva

„Krisztus vándorai” – filmsorozat készült az Amerikában élő református közösségekről

Hit és kultúra

Bemutatták Debrecenben a Krisztus vándorai című filmet. A Debrecen Televízió hétrészes filmsorozata az Amerikában élő református közösségeket mutatja be.

Szerző: Dobos Zita

Sajtóelőadói konferencia

Hit és kultúra

Szeptember 30-án a Kálvin Kiadó székházában sajtóelőadói konferenciát tartottak. Az egyházmegyék és egyházkerületek megválasztott sajtóreferensei kaptak meghívást a félnapos találkozóra. A minden évben megrendezett gyűlés témája idén a sajtóelőadók és a Kálvin Kiadó együttműködése, közös szolgálata volt. Legfontosabb kérdésként az merült fel, miként juthat el hatékonyabban a kiadványokról szóló információ a Kálvin Kiadótól a gyülekezetekig és a gyülekezeti lelkipásztorokig.

Szerző: Mucsi Zsófia

Fába vésett arcok

Hit és kultúra

A Baár-Madas Református Gimnázium műemléki védettségű, szecessziós épülete már önmagában is üzen mind külső megjelenésével, mind belső tereivel. Aranykapunak hívott ékes bejáratát reggelente több száz diák ostromolja. Ők már megszokták a patinás burkolatot, a tiszta falakat, a stílusos, egyedi készítésű szekrényeket, faliújságokat; ők sietnek, vonulnak, igyekeznek kellő időben a kellő helyszínen – valamelyik tanteremben – megjelenni. Ám aki először lép be az intézménybe, visszafogja a lépteit, nézelődik, és engedi, hogy hasson rá a szépség.

Szerző: Berényi Eszter

Közös ég, nyitott ajtóval

Ifjúság

Aki járt a Csillagponton, azt könnyen fényképezőgépvégre kaphatták. Az egyik nagy vadász Füle Tamás volt, aki a Parókia Portálnak fényképezett a találkozón. Hogy hová is kellenek a fiatalok és miért kell őket kvázi vadászni? Erről beszélgettünk.

Szerző: Bagdán Zsuzsanna

Rovatok