LIII. évf. 20. sz.

Több mint száz diák vett részt az országos megmérettetésen - Országos bibliai történetmondó verseny a Magvetőben

Heti útmutató

A Magvető Általános Iskola április 17-én immáron tizedik alkalommal rendezte meg „Ne szóljon Igéd hiába” országos bibliai történetmondó versenyét. A verseny mottója ezúttal is igazzá vált, s ezen a jeles napon Gyulán nem szólt Isten Igéje hiába. Idén 21 iskola (20 református, 1 katolikus) valamint 1 egyházközség és 1 egyházmegye képviseltette magát a X. Országos Bibliai Történetmondó Versenyen. Összesen közel 160 diák és 50 kísérő pedagógus vett részt ezen az országos hírű eseményen.

Szerző: Csepregi Gabriella

Isten megtartó erejében bízva éljük át összetartozásunkat

Heti útmutató

A 20. század végére, a 21. század elejére tekintve azt mondhatjuk, hogy első ránézésre az egész világ valamiféle egységesülési folyamaton megy keresztül: az Európai Unió bővítése, a gazdasági élet országhatárokon átnyúló összekapcsolódása, összefonódása (melynek veszélyeit és súlyos következményeit napjainkban szenvedjük el), a sokat emlegetett globalizáció. Mindezek ellenére az egyes ember mégis sokkal inkább valamiféle elszigetelődést, magára maradottságot él át, és ugyanezt tapasztalják a kisebb-nagyobb közösségek is társadalmon belül és társadalmak között.

Szerző: Bölcskei Gusztáv

Jézus kezei áldozócsütörtökön

Református szemmel

A mozdulataink mindig is nagyobb üzenethordozók voltak, mint a szavaink, amelyeket kimondunk. A gyermekek hamarabb tanulják meg értelmezni a gesztusokat, a mimikát, mint a szavak jelentését és megfelelő használatát. Annyi mindent kifejezhetünk csak a kezünk mozdulatával. Elfogadást vagy elutasítást, hívhatunk vele valakit és el is taszíthatunk, kérhetünk és adhatunk. Mozdulataink árnyaltságától függően széles a kifejezés skálája.

Szerző: Sipos Brigitta

Elsvindlizett ország?

Református szemmel

Ein Staat verschwindet – egy ország elsüllyedt. Egy tekintélyes német napilapban ezzel a címmel jelent meg a napokban egy Magyarországról szóló riport. Szerzője idéz egy német szociológust, aki szerint a magyarok nem veszik tudomásul, hogy államuk évek óta visszavonulóban, eltűnőben van. A német „schwindel” szóból származik a „svindlizés”, csalás, szédelgés, szélhámosság fogalmunk. Magyarán, azt írja rólunk a német újság: elsvindlizték, elszélhámoskodták az államunkat, országunkat, s mi még csak észre sem vettük.

Szerző: Faggyas Sándor

Református diakónia a Kárpát-medencében

Cselekvő hit

A Magyarországi Református Egyház (MRE) Zsinatának Diakóniai és Egészségügyi Bizottsága és a Szeretetszolgálati Iroda meghívására április 26–28-án száznál többen gyűltek össze a berekfürdői Megbékélés házában a II. Kárpát-medencei Missziói és Diakóniai Találkozóra.

Szerző: Dani László

SZENTLÉLEK-KÖSZÖNTŐ AKKORDOK (II.)

Egyházi élet

A holland református lelkész és teológus, Hendrikus Berkhof (1914–1995) Szentlélekről szóló gondolatainak fő tétele: A Szentlélek az az erő, aki életet ad, és mindenfajta önkényuralomtól, erőszaktól megszabadít.

Szerző: Békefy Lajos

A Biblia Szövetség közleménye

Közösségben

A Biblia Szövetség Tanácsa üdvözli a Magyar Református Egyház 2009. május 22-re Debrecenbe összehívott Alkotmányozó Zsinatát illetve annak tagegyházait. A Tanács különösen fontosnak tartja a Zsinat összehívóinak azt a szándékát, hogy a történelem viharában szétszakadt egyházunk magyar anyanyelvű református gyülekezeteiben az egy lelki családhoz tartozás tudatát és a testvéri szeretetet erősítse.

Presbiterképzés Szigetmonostoron

Közösségben

Egyházunkban a presbiteri szolgálat Istennek különös kegyelmi aján­déka. Péter apostol ezt írja az első levele 5. része első verseiben: „A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs (…) legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, nem kényszerítésből, hanem örömest (…), mint példaképei a nyájnak.”

Szerző: Kolosváry Bálint

Látogatás a párkányi gyülekezetben

Közösségben

Híveink készülődnek a május 22-én a debreceni Nagytemplomban összeülő Alkotmányozó Zsinatra, amelynek révén megszülethet az egységes Magyar Református Egyház. Addig is sok helyen vannak előkészítő alkalmak, ilyen volt az április 18-i, Székesfehérvárott megrendezett magyar-magyar református Kárpát-medencei találkozó is. Az ilyen alkalmak sorába illett a felvidéki Párkányban tett látogatásunk.

Szerző: Kolosváry

Magyarságom Istentől kapott ajándék - Beszélgetés Fazekas László felvidéki püspökkel

Közösségben

Fazekas László püspökkel, a felvidéki Komárom gyülekezetének lelkipásztorával a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház áprilisi zsinata után beszélgettünk a szlovákiai magyar reformátusságról, az egységes magyar református egyházról és a misszió szerepéről.

Szerző: T. Németh László

Amit az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válassza! - Immár rajtunk a sor!

Közösségben

„Maradékország”. Ezt a kifejezést azokon a generális konventi előkészítő megbeszéléseken ismertem meg, melyeket mi, „anya­országiak”, több éven át folytattunk a „határon túli” református egyházmegyék, egyházkerületek vezetőivel, munkatársaival annak az egyesítési elképzelésnek, később tervnek a megvalósítására, melynek testet öltését ez év május 22-én Debrecenben egy nagyszabású, méltóságteljes, Kárpát-medencei ünnepi találkozó keretében szeretnénk együtt emlékezetessé tenni.

Szerző: Nagy Sándor

Egyház és Európa - Vallásos hit – közéleti aktivitás

Múlt és jövő

„Egy hamis ideológia negyven éven át arra akart ránevelni bennünket, hogy a hit magánügy, legfeljebb egyházi ügy, és ezért csak a templom falain belül szabad megszólalnia. Így akarták az Evangéliumot izolálni, elzárni a világtól. De az Evangéliumból születő hit ennél sokkal több: csodálatos magánügy, de ugyanakkor családi ügy, sőt az egész nemzet ügye is” – írja a nemrégiben Urához tért erdélyi püspök, Csiha Kálmán a Nemzet és evangélium című könyvének előszavában (Kolozsvár, 2007.).

Szerző: Bóna Zoltán

A végeken is teljes életet élt

Múlt és jövő

Iskoláit Sárbogárdon, Gyönkön, Kecskeméten és Debrecenben végezte. A Debreceni Református Kollégiumban érettségizett 1938-ban. A Budapesti Református Teológiai Akadémiát 1942-ben végezte el, egyidejűleg a Kecskeméti Jogi Akadémián is tanult, majd a Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen 1948-ban avatták doktorrá. 1949-ben mint lelkész és jogtanácsos került a Becefa-zsibóti gyülekezetbe.

Szerző: N. N.

Az 1881. évi debreceni „alkotmányozó zsinat” - Fejezet az egységes magyar református egyházért folytatott erőfeszítések történetéből (3.)

Múlt és jövő

Lapunk olvasói – több forrásból is – értesülhettek már arról, hogy a Magyar Református Generális Konvent 2008. június 18-20-án Pápán hozott határozata értelmében hosszas előkészítés után május 22-én Debrecenben öszszeül a magyar reformátusok Alkotmányozó Zsinata. Az esemény történelmi jelentősége abban van, hogy ennek az Alkotmányozó Zsinatnak az lesz a feladata, hogy megalkossa, létrehozza és ratifikálja az egységes Magyar Református Egyház Alkotmányát. Ez a szándék és törekvés nem előzmények nélkül való. Ezekről az előzményekről szól a történelmi visszapillantás harmadik fejezete.

Szerző: Ladányi Sándor

R. S. Thomas walesi lelkész-költő hitvesi búcsúverse - Avagy: miért Isten ajándéka a tanári munka

Hit és kultúra

Nemrég olvastam egy „vezető” irodalmi lapban egy ifjabb pályatárs keserű és önsajnáló szavait arról, milyen szörnyű megpróbáltatás számára túlélni egy-egy egyetemi órát, különösen szemináriumot, ahol a szellemi fogyatékosság határán járó, krónikusan nem-olvasó hallgatók üres szemmel, közönyösen bámulnak rá.

Szerző: Petrőczi Éva

Szenci Molnár Albert nyomában – az Őrvidéken

Hit és kultúra

„Bizontalan helyeken búdosunk” – írta egy beszédes lapszéli jegyzetében Szenci Molnár Albert. Ezeknél a Németországot-Svájcot-Itáliát, idősebb korában pedig Hollandiát és Angliát is érintő vándorutaknál jóval közelebbiek voltak azok az 1612-es és 1613–14-es útjai, illetve itt töltött hónapjai, amelyek a mai Ausztria területét, az Őrvidéket érintették, valójában annak két települését, Városszalonakot (ő „Szalonoc-ként”-ként emlegeti Naplójában) és Rohoncot.

Szerző: Petrőczi

Május 22-e a magyar reformátusság történelmi pillanata - A Magyar Református Egyház Alkotmányozó Zsinata és hálaadó ünnepe Debrecenben

Egységes egyház

Történelme egyik legfontosabb és legfelemelőbb pillanatára készül a magyar reformátusság. Egyszerre kondul meg a Kárpát-medence összes református templomának harangja, amikor újra egyházjogi egységre lépnek a történelmi határok megváltoztatása miatt szétszakított határon túli egyházrészek és az anyaország reformátusai. Május 22-én, pénteken az Alkotmányozó Zsinat Debrecenben ül össze, hogy elfogadja az egységes Magyar Református Egyház alkotmányát.

Pár mondat Debrecenről…

Egységes egyház

Három, a kenyerét ma tollforgatással kereső egykori debreceni kollégistát kértünk meg arra, hogy írjon pár mondatot Debrecenről.

Az 1881-es debreceni alkotmányozó zsinat szava

Egységes egyház

Lapunk hasábjain Ladányi Sándor tollából már találkozhattak olvasóink olyan írással, ami a május 22-i események egyenes ági elődjét, az 1881-es alkotmányozó zsinatot mutatta be. Az alábbi összeállításunkban Baráth Béla Levente egyháztörténész kutatásai alapján kínálunk egy kis betekintést abba, hogy milyen volt ennek a több hónapos egyesítő tanácskozásnak az emberi arca – különös tekintettel a november 3-i ülésszak délutánjára, korabeli sajtószemelvények alapján.

Szerző: Bagdán Zsuzsanna

Mit nézzünk meg szabadidőnkben? - Képzeletbeli múzeumlátogatás Debrecenben

Egységes egyház

Egyszer az egyik ismerőm arról panaszkodott nekem, hogy mennyire kicsi ez a Debrecen. Idézem: „Ha vendégem érkezik, egy fél óra alatt be tudom mutatni neki az összes múzeumot és nevezetességet.” Önkéntelenül is ez az eset jutott az eszembe, amikor felkértek erre a képzeletbeli idegenvezetésre az újság hasábjain. Megszólalt bennem a cívisbüszkeség: én a fél órából akkor is kettőt csinálok!

Szerző: Győri Anna

„Épüljetek fel…” (1Pt 2,5)

Egységes egyház

Szeretek Debrecen utcáin barangolni. Különösen a belvárosban. Elhaladva az új művelődési központ mellett a Kollégium felé, amelynek nyitott kapuján mindig hűvösség árad ki, eszébe jut az arra járónak az elmúlt több mint 450 év. Mellette a Nagytemplom és körülötte a patinás egyházi épületek, melyek falai annyi mindent láttak és hallottak már!

Szerző: Csinády Melinda

Megkérdeztük…

Egységes egyház

Két héttel az Alkotmányozó Zsinat előtt a debreceni Kossuth tér járókelőit arról kérdeztük, mit gondolnak a történelmi eseményről.

Paloták helyett iskola

Egységes egyház

Ha valaki reformátusként Debrecenbe látogat, a Nagytemplomba, a Kollégiumba és a közöttük fekvő Emlékparkba biztosan elzarándokol, ám a Püspöki Hivatal szintén ott található és számos érdekességet magában rejtő épületére már csak azért sem keríthet sort, mert az nem is látogatható. Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspököt ezért arra kértük, legyen a tárlatvezetőnk, és meséljen kicsit az ő Debrecenéről.

Szerző: Kiss Sándor

Tradicionális szimbiózis

Egységes egyház

Kósa Lajos szerint Debrecen annak köszönheti jelentős várossá válását a Hortobágy közepén, hogy kezdetektől fogva a református egyház oktatási és kulturális központja volt. A cívisváros polgármesterével a város és a reformátusság kapcsolatáról beszélgettünk.

Szerző: Kiss Sándor

Rovatok