Útkeresők
Heti útmutató
„…szárnyra kelnek, mint a sasok…” (Ézs 40,31/b)
Az ember a kezdetektől igyekezett a magasba emelkedni – akár felfelé szökő építményeivel, mint a Bábel tornya, akár Ikarusz módjára magának „szárnyat növesztve”. A halandó a lét határait feszegető kíváncsiságával, alkotó, teremtő képességének birtokában egyre messzebb jutott.
Szerző: Krasznai Andrea
Gyönyörű, élő hagyományunk
Egyházi élet
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke, Bogya Kis Mária a kerület nőszövetségi találkozójára, örömünnepére a többi egyházkerület nőszövetségeit is meghívta. Lapunknak az évről évre megszervezett konferenciáról, a mostani jubileumról és az elkövetkező programokról beszélt.
Szerző: P. Tóthné Szakács Zita
Új alapokon az egyházpolitika
Közösségben
A bizalom helyreállítása, rendszeres kapcsolat és folyamatos párbeszéd kialakítása, konszenzuskeresés – az új kormány egyházi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint ez a következő hetek, hónapok legfontosabb feladata. Szászfalvi Lászlóval, aki politikusi pályafutásának megkezdése előtt a dunántúli Csurgón szolgált református lelkipásztorként, a munka megkezdése után néhány héttel egyházpolitikai elképzeléseiről beszélgettünk.
Szerző: Kiss Sándor
Református Völgy
Ifjúság
Gyalogoltunk az éjszakában Pulától Öcs felé, éjfél fele járhatott. Pula határából kilépve tisztán lehetett már hallani Boban Marković koncertjét az öcsi kőfejtőből – lehetett óvatosan táncolni próbálni a nagy hátizsák alatt, de mindig le kellett húzódni a szembejövő kocsik elől. Mondjuk biztos, hogy senkit nem lepett meg, hogy éjjel nagy hátizsákos fiatalokat látnak ballagni két falu között a Művészetek Völgye programjai alatt. A huszadik alkalommal megrendezett összművészeti találkozó a rossz idő ellenére is számos hátizsákos, biciklis érdeklődőt, művészetkedvelőt vonzott a Balaton-felvidéki falvakba, a református programokra is július 23. és augusztus 1. között, még éjjel is.
Szerző: Bagdán Zsuzsanna

