A világmisszióban is az ő munkatársai vagyunk
Heti útmutató
Egyházunk 2010-et a világmisszió évének nyilvánította. Tette ezt annak kapcsán, hogy 1910-ben, száz évvel ezelőtt volt a nagy edinburgh-i missziói konferencia, ahol az összegyűlt 1215 delegátus elfogadta John Mott missziói indítványát: egy emberöltő alatt tegyünk tanítvánnyá minden népeket. Egy nagy ívű missziói stratégia látszott akkor kibontakozni.
Szerző: P. Tóthné Szakács Zita
Újabb kitüntetések a Bethesdának
Református szemmel
A Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának dolgozói közül is többen kitüntetést kaptak a Nemzeti Erőforrás Minisztériumától július 8-án, a Semmelweis Ignác születésének 192. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A díj mögött álló teljesítményről az egyik kitüntetettel, Szabolcs Andreával, a kórház csecsemő- és gyermekgyógyászati osztályának osztályvezető főorvosával beszélgettünk.
Szerző: Kiss Sándor
Arctalan segítők a vonalban
Közösségben
„Ti is azért legyetek készek…” (Lk 12,40) Ezzel az indíttatással augusztus 1-jétől hétvégenként 21 és éjjel 1 óra között kapcsolódik a világhálóra (www.skype-lelkigondozas1.hu) a Magyarországi Református Missziói Központ (RMK) Internetes Lelkigondozása. A szolgálat mindazok segítsége, akik lelki válságban vannak, krízist élnek át, magányosnak vagy reményvesztettnek érzik magukat. Alapmotivációja, a keresztyén hitből fakadó önzetlen segítségnyújtás, immár 25 éve hatja át a református egyház felelősségvállalását.
Szerző: Pintér Dániel Gergő
„Kicsit hiányzik a Csillagpont, ezért jöttem el a Szélrózsára”
Ifjúság
A történelmi Magyarország közepén, Szarvason rendezték meg immáron nyolcadik alkalommal a Szélrózsát, vagyis az Országos Evangélikus Ifjúsági Találkozót. A fesztiválon több mint 1800 ember fordult meg, a résztvevők 7,5 százaléka – minden tizenharmadik ember – reformátusnak vallotta magát.
Szerző: Hegedűs Márk

