Jó kezekben - Beszélgetés Sepsi Enikővel, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánjával
LIV. évf. 51-52. sz. - 2010-12-19
A Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Kara jövőre is várja a továbbtanulni vágyó református fiatalokat kilenc alapképzési és tizenegy mesterképzési szakjára. Az egyetem nyújtotta lehetőségekről és az intézményvezetői terveiről Sepsi Enikőt, a kar nemrégiben megválasztott dékánját kérdeztük, aki szerint a felsőoktatási intézmény körül zajló negatív kommunikációs kampány leáldozóban van, s az utóbbi időszakban előremutató, pozitív folyamatok indultak el egyetemükön.
Szerző: Kiss Sándor
„Ez az én személyes életművem” - Interjú Bagdy Emőkével, a Károli tízéves pszichológia szakának alapítójával
LIV. évf. 50. sz. - 2010-12-12
Az ország legjobb pszichológusait képezik a HVG 2008-as felmérése szerint a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) pszichológia szakán. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, tanszékvezető, ez év őszétől Emerita professzor, a szak akkreditációjának vezetője, szakalapító, ezt a munkáját tekinti személyes életművének. Erről és a szak sikerességének titkáról, a bolognai rendszer okozta nehézségekről és a jövőről beszélgettünk vele a szak fennállásának tízéves fordulóján.
Szerző: Hegedűs Márk
Álmuk az Isten
LIV. évf. 50. sz. - 2010-12-12
A Szabadító közeleg – ennek a csodáját éljük át mi, keresztyén emberek, akik napról napra készülünk karácsony ünnepére, amikor a Megváltó születéséért adunk hálát. Jó azonban tudni, hogy nemcsak mi és nemcsak advent idejében várunk arra, hogy valaki szabaddá tegyen minket: Zsibriken, az eldugott kis tolnai faluban immár húsz éve, hogy szenvedélybeteg férfiak várhatnak szabadulásra a tudatmódosító szerek fogságából. Őket látogattuk meg advent első vasárnapján.
Szerző: Bagdán Zsuzsanna
Az egyház legfontosabb feladata az igehirdetés - Interjú Csűry Istvánnal, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület újonnan választott püspökével
LIV. évf. 49. sz. - 2010-12-05
Szerző: Somogyi Botond
Rajz helyett szex
LIV. évf. 47. sz. - 2010-11-21
A Confessio normákat vizsgáló számában olyan életutakat is megismerhetnek az olvasók, amelyek igencsak távol esnek a normálisnak mondhatótól. Herceg Anna arról mesél, amiről általában sosem kérdezik, amikor kiderül, hogy luxusprostituáltként dolgozott: hogyan is került a night clubok csillogó világától az Üdvhadsereg hajléktalanszállójáig, és hogy mit is jelent tudatosan visszautasítani az újra és újra felkínált, szerető kegyelmet.
Szerző: Bagdán Zsuzsanna
Megtartották a zsinatot a Délvidéken
LIV. évf. 46. sz. - 2010-11-14
Kiírta az egyházi választásokat és az egységes Magyar Református Egyház alkotmányát is ratifikálta a szerbiai Református Keresztyén Egyház (RKE) október 30-án Bácsfeketehegyen megtartott zsinata. A személyeskedésektől sem mentes tanácskozást a helyi egyházvezetés annak ellenére hívta össze, hogy a Kárpát-medencei Magyar Református Generális Konvent elnöksége október 22-én a zsinat elhalasztásának megfontolására kérte a szerbiai reformátusokat, és egyúttal felajánlotta segítségét ahhoz, hogy a kialakult helyzetre a Kárpát-medencei reformátusság testvéri közvetítésével találják meg a békés megoldást a felek.
Szerző: Kiss Sándor
Tettem a dolgomat - Arany Érdemkeresztet kapott P. Tóth Béláné
LIV. évf. 45. sz. - 2010-11-07
Október 23-i nemzeti ünnepünkön a köztársasági elnök és a nemzeti erőforrás miniszter megbízásából Halász János parlamenti államtitkár adta át a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti- és lovagkeresztje, valamint a Magyar Köztársaság Arany, Ezüst és Bronz Érdemkeresztje állami kitüntetéseket a Néprajzi Múzeumban. A rangos állami elismerések díjazottjai között volt P. Tóth Béláné, a Szentendrei Református Gimnázium nyugalmazott igazgatója is, akivel a kitüntetés kapcsán beszélgettünk.
Szerző: Kolos Emőke
Ismerjük meg a jövő presbitereit! - A jándi Felebarát-programról
LIV. évf. 45. sz. - 2010-11-07
2009 őszén a jándi református egyházközséget és annak lelkészét, Forró Évát azzal az elképzeléssel kereste meg Szücs M. Klára, a Református Missziói Központ Cigánymissziójának akkori koordinátora, hogy a Szabolcs-Beregi Egyházmegyében a konfirmációra készülő fiatalok részére csendesnapokat kellene szervezni. A jándi presbitérium pedig úgy döntött, hogy a gyülekezeti teremben és a helyi iskolában kapjon helyet a program, ami a Felebarát nevet kapta.
Szerző: Szűcs Terézia
A református fejedelem példája
LIV. évf. 44. sz. - 2010-10-31
Bethlen állama az európai protestantizmus egyik bástyája volt, s a fejedelem tudta, hogy a harmincéves háború elvesztése a protestantizmus veresége is lenne. Ám Zalatnay István szerint nem ez a legnagyobb érdeme, nem ettől van egyetemes jelentősége. „Hanem azért, mert az a szellemiség, amely akkor kialakult, azok a válaszok, amelyeket akkor adtak az egyetemes kérdésekre, távlatokat nyitnak mai útkeresésünkben is.”
Szerző: Feke György
Isten elvégzi a maga munkáját (2.) - Országos gyűjtés a nagykovácsi református templom építésére
LIV. évf. 44. sz. - 2010-10-31
Nagykovácsi Budapesttől hat kilométerre fekvő nagyközség. Református gyülekezete 2007-ben templomalapkő letételével kívánta jelezni, hogy kész a megújulásra. Rövid megtorpanás után mára állnak a templom falai, a legfontosabb külső munkák gyakorlatilag befejeződtek, de a felszentelésig még sok munkára van szükség. A Zsinat tavaly novemberi döntése értelmében az október utolsó vasárnapi perselypénzt országosan – a következő négy évben – egyházunk egy-egy épülő új templomának építésére kell gyűjteni. Az Elnökségi Tanács pedig úgy döntött, hogy idén az adományokat a magyarországi református gyülekezetek a nagykovácsi református templom javára adják. Ez a döntés azt erősíti, hogy az első alkalommal olyan gyülekezet kapja az országosan összegyűjtött perselyadományt, ahol az templomának befejezéséhez valóban nagy segítséget nyújt.
Szerző: T. Németh László
| << korábbiak | 28/30 | frissebbek >> |

