Rovatok - Hit és kultúra

Az ajándékhalmozás

LV. évf. 1. sz. - 2011-01-02

Dénes születésnapján – annak rendje-módja szerint – hagytam csapot-papot, határidős feladatot, s nekiálltam sütni: meggyes tortát. Vittem is neki lelkesen, ő azonban rá sem pillantott, hanem közölte velem, hogy neki már van tortája. Váratlanul ért, hogy ennyire nem díjazta az ajándékomat, kissé olyan volt, mint egy érzelmi balegyenes. Félig-meddig sértődött hangon meg is kérdeztem, hogy akkor ezt most vigyem haza? Dénes szó nélkül megrántotta a vállát. Egy kissé nyűgösnek tűnt, és nem ok nélkül. Előző nap le kellett mondani az óvodás „bulit” is, mert belázasodott. Békülékenyen rögvest hozzá is tettem, azért jó lesz ez még holnap is, meg holnapután.

Szerző: Vörös Éva

Miként a csillagok

LIV. évf. 51-52. sz. - 2010-12-19

Ezt a címet adta négy történelmi regénye gyűjteményes kiadásának Tóth-Máthé Miklós, aki a negyven évvel ezelőtt elhunyt református lelkipásztor édesapja példáját követve maga is csillagként igyekszik világítani és utat mutatni az embereknek az értékeit vesztett, értékeit kereső mai világban. Az írótól többek között megtudjuk, miért jó az, ha egy református ír drámát egy katolikus érsekről, hogy miért tartja különösnek és furcsának Kálvint, és miért nem tudja magát maradéktalanul otthon érezni a református egyházban.

Szerző: Kiss Sándor

Reformátusok a Vajdaságban - Történeti, földrajzi, nemzetiségi körkép

LIV. évf. 41. sz. - 2010-10-10

Kettővel ezelőtti lapszámunkban a Szerbiai Református Keresztyén Egyház jelenlegi püspökével, Csete-Szemesi Istvánnal beszélgettünk. Megtudtuk tőle, hogy vajdasági testvéreink zsinatra és egyházi választásokra készülnek. Mostani írásunkból a színes délvidéki egyházrészt is jobban megismerhetik olvasóink.

Szerző: Kurcz Ádám

Elfeledett nyolcvan év - Beszélgetés Hajdók Judit orgonakutatóval

LIV. évf. 29. sz. - 2010-07-18

Angster József és az Angster-orgonagyár, 80 év orgonái címmel kiállítás tekinthető meg Pécsett, a Vasváry-házban augusztus 18-ig. Az Angster név sokak számára ismeretlenül csenghet, pedig Magyarország az orgonáinak egyharmadát – köztük rengeteg református templomét, például a balatonfüredi, a szikszói, a kecskeméti és a kunszentmiklósi hangszert – a családnak köszönheti. A tárlat anyagát Hajdók Judit orgonaművész, orgonakutató, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal szakreferense állította össze, vele beszélgettünk Angster Józsefről, az orgonagyárról és magáról a kiállításról.

Szerző: Varga Adrienn

Jézus is elfér a pályán

LIV. évf. 28. sz. - 2010-07-11

A labdarúgó világbajnokság július 11-i döntője előtt egy héttel három reformátust a torna eddigi eseményeiről és annak kimeneteléről kérdeztünk. Van, aki a spanyoloknak, van, aki a hollandoknak szurkol – bár mindkettőjük elismeri, a németek nagyon jól játszanak ezen a vébén. Olyan is van köztük, akinek kedvencei már kiestek a versenyből. Egyben mégis egyetértettek: a stadionokban is ott a helye a hitnek, az imádságnak, ott a helye Jézus Krisztusnak.

Szerző: Hegedűs Márk

Teltház a Kárpát-medencei református kórus hangversenyén

LIV. évf. 27. sz. - 2010-07-04

Teltház mellett, kilencedik alkalommal került sor a budapesti Művészetek Palotájában a Református Énekek című hangversenyre. A június 25-én megtartott koncerten a tizenkilenc határon inneni és túli énekkarból toborzott 370 fős Kárpát-medencei Egyesített Református Kórus szólalt meg, ami a szervezők szándéka szerint kifejezi nemcsak felekezeti, de nemzeti összetartozásunkat is. A hangversenyen a budapesti Arany János és Cseri Zsófia, a debreceni Berkesi Sándor és a soproni Kocsis-Holper Zoltán vezényelt, közreműködött Virágh András Gábor orgonista, valamint a Cantores Ecclesiae Rézfúvós Együttes. A műsorrészek elején Balog Zoltán társadalmi felzárkóztatásért felelős államtitkár, református teológus olvasott fel bibliai igéket. A szervezők gyűjtést hirdettek az árvízben megsérült tiszaburai és felsőzsolcai református templomok helyreállítására, amit a Magyar Református Szeretetszolgálaton keresztül juttatnak el az érintett gyülekezetekhez.

Szerző: Kiss Sándor

Volgától Óbudáig - Húszéves az MTV Vallási műsorok szerkesztősége

LIV. évf. 23. sz. - 2010-06-06

„Értéket közvetít” – hangsúlyozta a Magyar Televízió (MTV) jelmondatát Medveczky Balázs ügyvezető alelnök, aki hozzátette, hogy a vallási műsorok bibliai értéket közvetítenek. Az egyházi vezetők és a televízió munkatársai a vallási műsorok szerkesztőségének 20 évvel ezelőtti indulására emlékeztek a várakozás, a hálaadás és a mai nehézségek gondolatköre mentén az MTV óbudai új székházában május 28-án.

Szerző: T. N. L.

Tíz éve indult újra az egyházi oktatás Majosházán

LIV. évf. 20. sz. - 2010-05-16

Istentiszteleten adott hálát az elmúlt tíz esztendő áldásaiért a Majosházi Református Általános Iskola közössége és a fenntartó egyházközség május 9-én – az intézmény alapító okiratát 2000. május 6-án hagyta jóvá a presbitérium.

Szerző: P.K. - Kiss Sándor

Gyerek(b)irodalom

LIV. évf. 18. sz. - 2010-05-02

„Sok kisgyermek egy könyv elolvasásával kapcsolatban pont olyan, mint a fürdetéssel. Nehéz beleszoknia, de ha egyszer benne van, már szinte lehetetlen abbahagyni” – hangzik Stephanie Dunnewind írónő gondolata. A 17. Nemzetközi Könyvfesztivál idén is nagy hangsúlyt fektetett a gyermekirodalomra. A Kálvin Kiadó elmaradhatatlan programjai nemcsak az olvasás megszeretését, de a Biblia megismerését is szorgalmazták.

Szerző: Pintér Dániel

„Összefogással imádkozni és cselekedni sohasem hiábavaló” - Református jótékonysági bál Debrecenben

LIV. évf. 6. sz. - 2010-02-07

Száz esztendővel ezelőtt a pesti gyorssal érkezett Móricz Zsigmond az első református bálra Sztánára. A krónika szerint egész este jegyzetelt, majd megírta a Nem élhetek muzsikaszó nélkül című regényét. 1914-ben a kalotaszegi település – azóta már romba dőlt – iskolaépületében báloztak. A báloknak több emberöltő alatt sem múlt el a varázsa. Február 19-én Debrecenben harmadik alkalommal rendeznek jótékonysági bált, az iskolák megsegítésére.

Szerző: Dobos Zita



<< korábbiak 18/19 frissebbek >>
Rovatok