Az utolsó interjú
LV. évf. 25. sz. - 2011-06-19
Az interjú Bolyki János professzorral abban az időben készült, amikor ezt betegsége még engedte. Főleg azok a kérdések fogalmazódtak meg benne, amelyekről gyakran beszélgettünk, és amelyekről nyilvánvaló volt, hogy ezek számára élő témák. Az idő előrehaladtával ő is egyre többet tekintett az eszkatológia felé, akárcsak Kálvin, aki Ezékiel könyvének magyarázatán dolgozva hagyta ezt befejezetlenül. Bolyki János professzor rövid interjúválaszai azonban egyértelműen mutatják, milyen óhajok éltek szívében, s hogy ezeket merte bátran vallani. Az interjú nem jelent meg hamarabb: ennek akkor külső akadályai voltak. Jó, hogy most szólhatnak hozzánk szavai. Így talán még nyomatékosabb az üzenetük, hiszen egy teljes élet áll mögöttük; olyan élet, tudomány és szolgálat, amely őszinte tanúvallomás akart lenni az élő, megváltó Krisztusról.
Szerző: Peres Imre
Trianon a középiskolában
LV. évf. 23. sz. - 2011-06-05
Politikai megbélyegzésről, kitörölt emlékezetekről, élményközeli történelemoktatásról és Trianon református vonatkozásairól is beszélgettünk Ö. Kovács Józseffel, a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) Történettudományi Intézetének igazgatójával. Az interjú apropóját az az Aspektus által szervezett vitaest adta, amelyen Trianon középiskolai megközelítését járták körül június elsején a KRE dísztermében.
Szerző: Hegedűs Márk
Az Öreg Graduál ünnepe - Nemzetközi konferencia Kolozsváron
LV. évf. 18. sz. - 2011-05-01
Az Öreg Graduál kiadásának háromszázhetvenöt éves évfordulója alkalmából a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet április 8–10. között konferenciát szervezett, amelyen erdélyi, magyarországi valamint nyugat-európai szakemberek tartottak előadást. A konferencia az egyház, a teológia valamint a zenetudomány hosszú hagyományra visszatekintő kapcsolatára épült, és ezt az együttműködést szándékozott erősíteni.
Szerző: SB
Van magyar örömhír
LV. évf. 16. sz. - 2011-04-17
Virágvasárnap mutatják be Budapesten, a Duna Palotában, az Evangélium Színház játszóhelyén a Csíksomlyói magyar passiót. A darabról Pataki Andrással, az Evangélium Színház művészeti vezetőjével beszélgettünk.
Szerző: Bagdán Zsuzsanna
Protestáns médiaműhely Berekfürdőn
LV. évf. 13. sz. - 2011-03-27
Idén Berekfürdőn szervezte meg médiaműhelyét a Protestáns Újságírók Szövetsége. A március 18–20. között megtartott konferencia szervezői az internetes újságírás témakörét tűzték programjukra.
Szerző: Munkatársunktól
Böjtelő vasárnapjai
LV. évf. 9. sz. - 2011-02-27
Februárt még a 19. századi naptárak és a reformátusok is böjtelő havának nevezték, mivel a karácsonyi ünnepkör lecsengésének számító és a húsvét időpontjától függő, változó hosszúságú vízkereszti-farsangi idő a keresztyén egyház istentiszteleti gyakorlatában fordulópontjához érkezik. Innentől „közvasárnapjainkat” már nem a karácsonyi-vízkereszti ünnepektől számoljuk, hanem egyértelműen húsvéthoz viszonyítjuk, immár nem visszafelé, hanem előre tekintünk. Ez az időszak gazdag népszokásokban, vidámságban, mulatságokban, korábban elsőszámú házasságkötési időszaknak számított.
Szerző: Pap Ferenc
Tanulmányút Skóciában
LV. évf. 8. sz. - 2011-02-20
A skóciai United Reformed Church meghívására egyhetes tanulmányúton vett részt az ifjúsági szolgálatot végző lelkészek tízfős csoportja. Az egész ország területéről minden egyházkerület képviseltette magát a delegáció tagjai között. A tanulmányúton Siba Balázs zsinati ifjúsági referens vezetésével a következő személyek vettek rész: Édes Árpád, Fodorné Ablonczy Margit, ifj. Csomós József, Márkus Mihály, Pető Viktória, Polgár Tibor Csaba, Püski Dániel, Százvai János László és Szontágh Szabolcs. A közel egy hét alatt olyan gyülekezeteket, szervezeteket és programokat látogattunk meg, amelyek hatékonynak bizonyultak az egyházi ifjúsági szolgálatban.
Szerző: Pető V.
Bizonyságtétel könyv, ének és ecset által
LV. évf. 2. sz. - 2011-01-09
Az isaszegi Jókai Mór Városi Könyvtárban tartották Székely András Bertalan Közép-európai szőttes című esszékötetének bemutatóját. A helyi gyülekezet presbitere könyveiben és nyilvános megszólalásaiban hosszú ideje hitet tesz a keresztyén és nemzeti értékek mellett. Legújabb, tizedik könyvének a címe a határokkal szétszabdalt magyar nemzet és a vele együtt élő többi Kárpát-medencei nép sorsának az összefonódására utal. Alcíme pedig (Kisebbség és kultúra – határon innen és túl) még inkább pontosítja a kultúra és identitás elválaszthatatlanságát, egyben tudatosítja a külhoni magyar és a hazai kisebbségi gondok sok esetben hasonló voltát.
Szerző: Munkatársunktól
Partiumi zeneszakos öregdiákok találkozója Székelyudvarhelyen
LV. évf. 2. sz. - 2011-01-09
Már korábban megszületett a gondolat Székelyudvarhelyen a Partiumi Keresztény Egyetem volt zeneszakos diplomás diákjainak körében, hogy teremtsenek egy hosszú hétvégés alkalmat a nagy találkozásra azokkal a kórustagokkal, akik a zene szak megalakulásától kezdve aktívan részt vettek a vegyeskar felépítésében. Az egyházi művek megtanulásával és bemutatásával kétszeresen imádkoztak, és koncertjeiken így hirdették Isten Igéjét. Erre az alkalomra minden volt diák nagyon várt, hiszen egy nagy családként éltek Nagyváradon. Az egyetemi évek alatt őszinte barátságok, nem egyszer házasságok születtek közöttük.
Szerző: B. A. – N. J.-N.
I. B.
LV. évf. 2. sz. - 2011-01-09
Karácsonyi ajándékaim között szeretettel olvasgattam Szabó Imre nyugalmazott sárbogárdi lelkipásztor két kis könyvecskéjét. Nem először kaptam Imre bácsitól és kedves feleségétől, Éva nénitől ilyen jobbításra felhívó írásokat. Számomra különösen is fontosak az ő írásaik, hiszen ükapám és nagyapám Imre bácsiék elődei voltak a sárbogárdi lelkészi szolgálatban.
Szerző: Kis Boáz
| << korábbiak | 19/19 |

