Rovatok - Egyházi élet

Emlékkiállítás és ifjúsági találkozó a Brassói Református Egyházmegyében

LIII. évf. 48. sz. - 2009-11-29

Emlékkiállítás és ifjúsági találkozó szervezésével kapcsolódott be a Brassói Református Egyházmegye a Kálvin születésének 500. évfordulóját ünneplő közösségek sorába. Október 30-án nyitották meg az emlékkiállítást a Brassói Történelmi Múzeumban. A megnyitón jelen voltak Brassó református és más felekezetű lelkészei, valamint számos, a helyi politikai és kulturális életben szerepet vállaló személy.

Szerző: Gábor Áron

Csiha Kálmán emlékére - A halhatatlanság útján

LIII. évf. 48. sz. - 2009-11-29

November 21-én több százan zarándokoltak el a partiumi Érsemjénbe, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspöke, Csiha Kálmán (1929–2007) szobrának felavatására. Az ottani önkormányzat Kazinczy Ferencz író, költő és nyelvújító, valamint Fráter Lóránd, a nóta koronázatlan királya után harmadik nagy szülöttének, a lelkek megújítójának is méltó helyet szánt a halhatalanság útján.

Szerző: Sütő Éva

Templomfelújítás és iskolabővítés Hajdúböszörményben

LIII. évf. 48. sz. - 2009-11-29

November elsején hálát adni gyűltünk össze Hajdúböszörményben, a Bocskai téri református templomban. Együtt örülhettünk templomunk felújításának és a Baltazár Dezső Református Általános Iskola bővítésének. Az Igét Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette.

Szerző: Csukásné Bernáth Krisztina

Lélekszirmos köszöntés - A meg-sem-merem-mondani-hányéves születésnaposnak

LIII. évf. 47. sz. - 2009-11-22

„Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” (Mk 9,24)
Ezt a bibliai verset valójában soha nem értettem. Hogyan is tudott egy ókori, nevesincs apa ilyen posztmodern hitdefiníciót megfogalmazni? Mert a fenti idézetet az a bibliabeli ember mondta Jézusnak, akinek a fiát gyermekkora óta „néma lélek gyötörte”, és Jézus rákérdezett: hisz-e az ő gyógyító hatalmában. Aztán ez az apa kínjában valamit kinyögött, amit azóta se értünk igazán, de többnyire mindannyian megélünk.

Szerző: Vörös Éva

Kálvin szociálpolitikája

LIII. évf. 47. sz. - 2009-11-22

Ezzel a címmel tartott előadást október 27-én, a reformáció hetében Ritoók Zsigmond akadémikus a Miskolc-belvárosi gyülekezet szervezésében. „Kálvin János példát mutatott abban – hangoztatta az előadó –, hogy a társadalmi kérdéseket is a Bibliából kiindulva kell megválaszolni.”

Szerző: Csögör Orsi

A kis harang nagy feladata

LIII. évf. 47. sz. - 2009-11-22

Haranglábat avattak októberben a reformáció ünnepére készülve a délvidéki Bácskossuthfalva reformátusai. „Fontosnak tartjuk, hogy méltón megünnepeljük Kálvin születésének 500. évfordulóját” – mondta Móricz Árpád, a település lelkipásztora, aki szerint a reformáció, a kálvinizmus és a nemzeti gyökerek összefonódtak, hiszen a reformáció egyik alapelve szerint Isten Igéjét az anyanyel­vükön kell hirdetni az embereknek, hogy megértsék azt.

Szerző: H. E.

Református napok Marosludason

LIII. évf. 47. sz. - 2009-11-22

A Marosludasi Egyházközség no­vember elején református napokat szervezett. A templom fennállásának százhúsz, valamint az orgona százéves évfordulóját ünnepelte. Erre az alkalomra több mint kétéves megfeszített munkával sikerült a templomot és az orgonát felújítani.

Szerző: Somogyi Botond

Egyházmegyei ünnepség Császáron

LIII. évf. 46. sz. - 2009-11-15

A császári református templom harangjai október 31-én délelőtt 10 órára reformáció napi istentiszteletre hívogattak. Ebben az esztendőben a templom ősi falai között tartották a Tatai Egyházmegye központi ünnepi istentiszteletét. A császári gyülekezet ekkor adott hálát a templom világításának megújításáért, az új, kovácsolt vasból készült csillárért és a belső tatarozásért.

Szerző: Bogáth István

Összefogás a Szabolcs-Beregi Egyházmegyében

LIII. évf. 46. sz. - 2009-11-15

Ez év őszén a Jándi Egyházközséget a Református Missziói Központ (RMK) Cigánymissziójának koordinátora azzal a javaslattal kereste meg, hogy a Szabolcs-Beregi Egyházmegyében a konfirmációra készülő fiatalok részére Felebarát Csendesnapokat szervezzenek.

Szerző: Forró Éva

Száz éves a Siófoki Református Egyházközség

LIII. évf. 46. sz. - 2009-11-15

A siófoki gyülekezet tagjai hatalmas lelkesedéssel készültek az alkalomra: gyülekezetük száz, templomuk tizenöt éves. Mire a harang megszólalt, megtelt a születésnapját ünneplő templom a siófoki és a környező gyülekezetekből érkezett hívekkel. A házigazda, Bartha Béla lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd a több mint kétszáz torokból felharsant a zsoltár: Tebenned bíztunk eleitől fogva...

Szerző: B. B.



<< korábbiak 20/22 frissebbek >>
Rovatok