A kis harang nagy feladata
LIII. évf. 47. sz. - 2009-11-22
Haranglábat avattak októberben a reformáció ünnepére készülve a délvidéki Bácskossuthfalva reformátusai. „Fontosnak tartjuk, hogy méltón megünnepeljük Kálvin születésének 500. évfordulóját” – mondta Móricz Árpád, a település lelkipásztora, aki szerint a reformáció, a kálvinizmus és a nemzeti gyökerek összefonódtak, hiszen a reformáció egyik alapelve szerint Isten Igéjét az anyanyelvükön kell hirdetni az embereknek, hogy megértsék azt.
Szerző: H. E.
Református napok Marosludason
LIII. évf. 47. sz. - 2009-11-22
A Marosludasi Egyházközség november elején református napokat szervezett. A templom fennállásának százhúsz, valamint az orgona százéves évfordulóját ünnepelte. Erre az alkalomra több mint kétéves megfeszített munkával sikerült a templomot és az orgonát felújítani.
Szerző: Somogyi Botond
Egyházmegyei ünnepség Császáron
LIII. évf. 46. sz. - 2009-11-15
A császári református templom harangjai október 31-én délelőtt 10 órára reformáció napi istentiszteletre hívogattak. Ebben az esztendőben a templom ősi falai között tartották a Tatai Egyházmegye központi ünnepi istentiszteletét. A császári gyülekezet ekkor adott hálát a templom világításának megújításáért, az új, kovácsolt vasból készült csillárért és a belső tatarozásért.
Szerző: Bogáth István
Összefogás a Szabolcs-Beregi Egyházmegyében
LIII. évf. 46. sz. - 2009-11-15
Ez év őszén a Jándi Egyházközséget a Református Missziói Központ (RMK) Cigánymissziójának koordinátora azzal a javaslattal kereste meg, hogy a Szabolcs-Beregi Egyházmegyében a konfirmációra készülő fiatalok részére Felebarát Csendesnapokat szervezzenek.
Szerző: Forró Éva
Száz éves a Siófoki Református Egyházközség
LIII. évf. 46. sz. - 2009-11-15
A siófoki gyülekezet tagjai hatalmas lelkesedéssel készültek az alkalomra: gyülekezetük száz, templomuk tizenöt éves. Mire a harang megszólalt, megtelt a születésnapját ünneplő templom a siófoki és a környező gyülekezetekből érkezett hívekkel. A házigazda, Bartha Béla lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd a több mint kétszáz torokból felharsant a zsoltár: Tebenned bíztunk eleitől fogva...
Szerző: B. B.
A Tőkés László Alapítvány és a határon túli magyar iskolák kapcsolata
LIII. évf. 45. sz. - 2009-11-08
Október 9. és 11. között három erdélyi magyar iskolába látogatott a húsz évvel ezelőtt, 1989-ben Kisvárdán megalakult alapítvány kuratóriumának elnöke és két tagja: Lengyel Szabolcs, Nagy György és Papp Angéla. Az alapítvány két fő célt szolgál: évente egyéni díjjal jutalmaz egy olyan személyt, aki a magyarság érdekében kiemelkedő teljesítményt nyújt, éljen Magyarországon vagy a határokon túl. A 2009. évi díjat Koncsol László író, költő, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház volt főgondnoka kapta.
Szerző: P. A.
Alapítványi évforduló Sárospatakon
LIII. évf. 45. sz. - 2009-11-08
Kétnapos rendezvénysorozat keretében ünnepelte meg a Sárospataki Református Kollégium Alapítvány (SRKA) fennállásának 20. évfordulóját. Az alapítványt 1989-ben 114 magánszemély hozta létre, és az azóta eltelt időszakban több mint 50 millió forinttal támogathatta a Kollégium intézményeiben zajló oktatást.
Szerző: Thomka Orsolya
Templomot avattak az erdélyi Várkuduban
LIII. évf. 45. sz. - 2009-11-08
Népes gyülekezet jelenlétében került sor október 25-én Várkuduban a templom felújítása alkalmából tartott hálaadó istentiszteletre. A Beszterce-Naszód megyei Bethlen tőszomszédságában fekvő településen a református hívek külföldi és belföldi segítséggel, saját adományokkal és közmunkával kívül-belül felújították a templomot, új kerítést és portikust építettek, de nem feledkeztek meg a parókia és a gyülekezeti ház renoválásáról sem.
Szerző: Somogyi Botond
Szoboravatás és hálaadó istentisztelet Mezőtúron
LIII. évf. 45. sz. - 2009-11-08
480. tanévét ünnepli Mezőtúron a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium. Az ünnepségsorozat első alkalmát október 22-én rendeztük: az őszi szünet előtti utolsó tanítási nap volt ez az oktatási intézmények számára – kitűnő alkalom, hogy csendesnapi programokkal ünnepeljen a túri alma mater.
Szerző: M. L.
Földes Károly- és Czelder Márton-díjak - Szórványdíjakat adtak át Kolozsváron
LIII. évf. 44. sz. - 2009-11-01
Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány a hagyományokhoz híven idén is kiosztotta a Földes Károly- valamint Czelder Márton-díjakat. Az ünnepségre a kolozsvári hídelvei templomban került sor október 17-én. Czelder Márton-díjban részesült Páll Zoltán lelkipásztor, a Földes Károly-díjat pedig Tusai Endre presbiter vehette át. A laudációkat Szőllősi János kolozsvár-hídelvei valamint Tunyogi Lehel magyarfodorházai lelkipásztor mondta.
Szerző: Somogyi Botond
| << korábbiak | 19/20 | frissebbek >> |

