Rovatok - Egyházi élet

Gyönyörű, élő hagyományunk

LIV. évf. 32. sz. - 2010-08-08

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségének elnöke, Bogya Kis Mária a kerület nőszövetségi találkozójára, örömünnepére a többi egyházkerület nőszövetségeit is meghívta. Lapunknak az évről évre megszervezett konferenciáról, a mostani jubileumról és az elkövetkező programokról beszélt.

Szerző: P. Tóthné Szakács Zita

„Utat mutatni az üdvösség felé” – Gulácsy Lajos nyolcvanöt éves

LIV. évf. 3. sz. - 2010-01-17

Gulácsy Lajos református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke a napokban töltötte be nyolcvanötödik évét. „Életútja tanúságtétel a hitben való kitartásról egy embert és lelket próbáló korban” – olvassuk róla. Pályája a kárpátaljai ébredési mozgalomban indul, majd a kommunista hatóságok meghurcolják, és hét évet tölt egy kazahsztáni lágerben. 1994 és 1998 között tölti be a püspöki tisztséget. Idős kora ellenére a munkácsi református gyülekezet és a helyi cigány gyülekezet lelkipásztoraként ma is szüntelenül dolgozik. A tiszteletbeli püspök születésnapja és nyugdíjba vonulása alkalmából január 10-én, vasárnap délután tartottak hálaadó istentiszteletet a munkácsi református templomban.

Szerző: Czanik András

Szülőföldjéhez ragaszkodó, keresztyén értelmiség nevelése a cél - Beszélgetés Ballai Zoltánnal

LIV. évf. 2. sz. - 2010-01-10

Az Apafi Mihály Református Egyetemi Kollégium immár egy éve működik a kolozsvári teológiai intézet mellett felépített új épületben. Mégis keveset tudunk róla. Létrejöttéről, az intézmény céljairól, a bentlakók életéről és az új tervekről beszélgettünk Ballai Zoltán lelkipásztorral, aki az indulás óta az igazgatói tisztséget tölti be.

Szerző: Somogyi Botond

Mulasztások és lehetőségek - Beszélgetés Kálmán Attila iskolaigazgatóval

LIII. évf. 51-52. sz. - 2009-12-20

„A gyermekek számára mi vagyunk a példaképek. Minden tanár, minden lelkész, minden szülő – akár szeretné, akár nem – példakép” – fogalmaz Kálmán Attila. A Pápai Református Kollégium Tatai Gimnáziumának igazgatójával az iskola egyik adventi reggeli áhítata előtt beszélgettünk az Isten által nyújtott lehetőségekről és a református oktatásról.

Szerző: T. Németh László

Hadd zengjen énekszó! - Éneklő nap a Dunamelléken

LIII. évf. 48. sz. - 2009-11-29

Az influenzajárvány kellős közepén – dacolva a vírusokkal – a Dunamelléki Egyházkerület legegészségesebb kántorai, kóruskarnagyai és lelkészei meglehetősen nagy létszámban gyűltek össze a Ráday Kollégium dísztermében, hogy megismerkedjenek azzal az új énekfüzettel, amelyet az Egyházkerület Egyházzenei Bizottsága szerkesztett.

Szerző: Czeper László

Emlékkiállítás és ifjúsági találkozó a Brassói Református Egyházmegyében

LIII. évf. 48. sz. - 2009-11-29

Emlékkiállítás és ifjúsági találkozó szervezésével kapcsolódott be a Brassói Református Egyházmegye a Kálvin születésének 500. évfordulóját ünneplő közösségek sorába. Október 30-án nyitották meg az emlékkiállítást a Brassói Történelmi Múzeumban. A megnyitón jelen voltak Brassó református és más felekezetű lelkészei, valamint számos, a helyi politikai és kulturális életben szerepet vállaló személy.

Szerző: Gábor Áron

Csiha Kálmán emlékére - A halhatatlanság útján

LIII. évf. 48. sz. - 2009-11-29

November 21-én több százan zarándokoltak el a partiumi Érsemjénbe, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspöke, Csiha Kálmán (1929–2007) szobrának felavatására. Az ottani önkormányzat Kazinczy Ferencz író, költő és nyelvújító, valamint Fráter Lóránd, a nóta koronázatlan királya után harmadik nagy szülöttének, a lelkek megújítójának is méltó helyet szánt a halhatalanság útján.

Szerző: Sütő Éva

Templomfelújítás és iskolabővítés Hajdúböszörményben

LIII. évf. 48. sz. - 2009-11-29

November elsején hálát adni gyűltünk össze Hajdúböszörményben, a Bocskai téri református templomban. Együtt örülhettünk templomunk felújításának és a Baltazár Dezső Református Általános Iskola bővítésének. Az Igét Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Egyházkerület püspöke, a Zsinat lelkészi elnöke hirdette.

Szerző: Csukásné Bernáth Krisztina

Lélekszirmos köszöntés - A meg-sem-merem-mondani-hányéves születésnaposnak

LIII. évf. 47. sz. - 2009-11-22

„Hiszek, segíts a hitetlenségemen!” (Mk 9,24)
Ezt a bibliai verset valójában soha nem értettem. Hogyan is tudott egy ókori, nevesincs apa ilyen posztmodern hitdefiníciót megfogalmazni? Mert a fenti idézetet az a bibliabeli ember mondta Jézusnak, akinek a fiát gyermekkora óta „néma lélek gyötörte”, és Jézus rákérdezett: hisz-e az ő gyógyító hatalmában. Aztán ez az apa kínjában valamit kinyögött, amit azóta se értünk igazán, de többnyire mindannyian megélünk.

Szerző: Vörös Éva

Kálvin szociálpolitikája

LIII. évf. 47. sz. - 2009-11-22

Ezzel a címmel tartott előadást október 27-én, a reformáció hetében Ritoók Zsigmond akadémikus a Miskolc-belvárosi gyülekezet szervezésében. „Kálvin János példát mutatott abban – hangoztatta az előadó –, hogy a társadalmi kérdéseket is a Bibliából kiindulva kell megválaszolni.”

Szerző: Csögör Orsi



<< korábbiak 20/20
Rovatok