Rovatok - Az ünnep fénye

Magyarabok

LIII. évf. 51-52. sz. - 2009-12-20

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) becslései szerint csaknem kétmillió iraki, közöttük a középosztály negyven százaléka hagyta el hazáját az elmúlt évtizedekben. Többségük a módszeres üldözés elől menekült, és nem kíván visszatérni az anarchiába süllyedt közel-keleti országba. Hasszán és Ragad két gyermekükkel, Ritával és Mohebbel Magyarországot választották új otthonuknak.

Szerző: Kiss Sándor

Emlékezés egy áldott pünkösdi ünnepi küldetésemre

LIII. évf. 22. sz. - 2009-05-31

1947 áprilisától a pápai tanítóképző intézetben folytattam tanulmányaimat, mint felvidéki magyar menekült. Tanulmányaimat a Dunántúli Egyházkerület nemcsak gyors pénzsegéllyel támogatta, hanem azzal is, hogy a jelentősebb ünnepeken (húsvétkor, pünkösdkor és karácsonykor) a Pápai Református Teológia lehetővé tette a nagylegátusi kiküldetésemet. Az igehirdetéseket nekem kellett megírnom, azt Bognár Károly hitoktató lelkészünknek be kellett mutatnom és el kellett mondanom, csak így indulhattam a kiküldetésekre. Csodálatos szolgálati alkalmak voltak ezek! Sokat épültem lelkileg, hisz el kellett mélyülnöm a lelki felkészülésben.

Szerző: Szenczi László

A Lélek utasai

LIII. évf. 22. sz. - 2009-05-31

„Bizony, bizony, mondom néked;
ha valaki nem születik újonnan,
nem láthatja meg az Isten országát.”
(Jn 3,3)
Mi a teendő, ha most, a pünkösdi úrvacsorához készülve úgy érzed, ez a változás – az újjászületés – még nem következett be ott, belül, benned? Vagy: ha tudod, egyszer/többször már bizonyos voltál a Lélek jelenlétében, de egy ideje elnyomtad magadban; nem engedted, hogy irányítson; ellentmondtál neki. Nos, akkor mit kell tenni?

Szerző: Kereskényi Sándor

Pünkösdi ünnepünkre - Isten Igéjével szembesítő Szentlélek

LIII. évf. 22. sz. - 2009-05-31

„Nem szégyellem az evangéliumot, hiszen Isten ereje az, minden hívőnek üdvösségére.” (Róm 1,16) Evangéliumhirdetők vagyunk. A hívő ember tudatosan hordozza az evangéliumot az ajkán, a karján, minden gondolatában és cselekedetében. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy kevés az öröm a mai világban, láthatóan sokan szomorú lélekkel ülnek a templomban, és mintha az evangélium hírnökei is elkeseredettebbek lennének napjainkban. Bizonyára nem kedvez korunk válságos állapota az örömhír terjesztésére. Sokan megfáradtak, vannak kiábrándultak, de nekünk nem a felmentő magyarázatokat kell megfogalmaznunk, hanem Isten szabadításának üzenetét, mint pünkösdi evangéliumot.

Szerző: Csűry István

SZENTLÉLEK-KÖSZÖNTŐ AKKORDOK (IV.)

LIII. évf. 22. sz. - 2009-05-31

Wolfhart Pannenberg német protestáns teológus fő tétele: „A Szentlélek nem valamiféle információs tartalom a természetfeletti ismeretvágy kielégítéséhez, hanem az az erő, aki mindenféle életet létrehoz, a teremtményit éppúgy, mint a jövendő életet.”

Szerző: Békefy Lajos

A Szentlélek – krisztocentrikus Lélek

LIII. évf. 22. sz. - 2009-05-31

A pünkösdi ünnepek tájékán gyakrabban esik szó a Szentlélekről, annak munkájáról, hatásáról és jelentőségéről a hívő ember számára. A Szentírás alapján hangsúlyoznunk kell, hogy a Szentlélek nem az ember képessége, hanem teljességében Isten ereje és ajándéka, amit nem lehet az ember lelkével összekeverni. Ugyanis az Isten Lelke természeténél fogva szent, és mindig az marad – még az emberrel kapcsolatos megnyilvánulásaiban is.

Szerző: Peres Imre

Pünkösd: áldás és ígéret

LIII. évf. 22. sz. - 2009-05-31

Isten éltessen bennünket! Megszokott és kedves figyelmesség szeretteinket születésnapjukon Isten áldását kérve köszönteni. Ma a keresztyén anyaszentegyház születésnapján kérjünk áldást önmagunkra! Vállaljunk közösséget keresztyén őseinkkel és napjaink Krisztust követő testvéreivel! Megosztott világunkban pünkösdi lelkülettel legyünk jelen! Merjünk hinni abban, hogy kegyelemből világ világossága és Földnek sója lehetünk.

Szerző: Török Zoltán

Ne a régi kovásszal ünnepeljünk!

LIII. évf. 15. sz. - 2009-04-12

„Ne régi kovásszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában.” (1Kor 5,8) Nemrégiben olvastuk ezt az igét a Bibliaolvasó vezérfonal szerint. Engem nagyon megdöbbentett. Az jutott eszembe, hogy falun régen, de talán még ma is sokhelyütt tudatosan készülnek az ünnepre, különösen a húsvét ünnepére. Az asszonyok kitakarítják a lakást, megtisztítják a hosszú tél során porossá vált ablaküvegeket, kiszellőztetik a szőnyegeket. A férfiak szétnéznek a gazdasági épületekben, kitakarítják azokat, felseprik az udvart, az utcát, kitisztítják az esőelvezető árkokat, felgereblyézik a járda melletti földterületet. Igyekeznek, hogy az ünnepre minden szép legyen.

Szerző: Bodnár Péter

Nagypéntek

LIII. évf. 15. sz. - 2009-04-12

„Óh Golgota, gyásznak hegye;
Óh Golgota, áldás hegye...”

Szerző: Szűcs József

Akit először szólított nevén

LIII. évf. 15. sz. - 2009-04-12

Húsvét napkelte az emberiség számára az új élet hajnala. Erre az első húsvéti vasárnapra következik minden hétköznap és ünnepnap, nemcsak a kalendárium rendje szerint, hanem az Istenben reménykedő ember hite és meggyőződése szerint is. Amint minden reggel ébredés van, úgy minden nap új alkalom adódik az élet időszerű, Isten kezéből vett szolgálatának vállalására. Az egyház igehirdetése napjainkban nagy akadályok között szólhatja a feltámadás evangéliumát, az örök élet ígéretét, ennek ellenére nem veszítheti el küldetésének lényegét, azaz a bizonyságtétel hűséges és lendületes közvetítését.

Szerző: Csűry István



<< korábbiak 2/2
Rovatok