Belépés / Regisztráció
Keresés
Bécsből nézve úgy tűnik, hogy a Kálvin-évforduló alkalmával megjelent számos publikáció Kálvin kelet-európai országokra tett hatásairól egyáltalán nem, vagy csak elszórtan foglalkozik. A genfi reformátort általában Nyugat-Európa reformátorának mutatják. Ez különösen akkor szembetűnő, ha Kálvin születése 400. évfordulója alkalmából, 1909-ben megjelent írások kerülnek a kezünkbe, amelyek viszont méltatják Kálvinnak a csehekre, morvákra, lengyelekre és magyarokra tett hatását is.
A mostani megkülönböztetésnek valószínűleg politikai természetű okai is vannak. Akkor még nem kellett utalni a nemzeti szocialista időszakra, hanem Németországban büszkén húztak egyenes vonalat Luthertől Bismarckon át később egészen Hitlerig. A 2. világháború után a reformációt és az evangélikus egyházat még csak véletlenül sem akarták rossz hírbe keverni, ezért az angolszász országok vezető személyiségei nyugat-európai reformációról kezdtek el beszélni. Ez a törekvés fellelhető Max Webernél is, aki a kálvinizmus és kapitalizmus, illetve a kálvinizmus és a polgári réteg között szoros kapcsolatot, illetve összefonódást vélt felfedezni. Az Egyesült Államokban csak a 2. világháború után – nem kis ellenállás mellett – szabadult meg Kálvin attól a rossz hírnevétől, miszerint ő Hitler őse. Ez azonban nem sokat változtatott azon, hogy Kálvint a Nyugat reformátorának tekintették. Ebben két tényező játszott jelentős szerepet: az új történelemírásban az a vélemény volt uralkodó, miszerint a reformáció a városokban ment végbe, városi ügy volt, ezért nem érinthette a kelet-európai falusi struktúrát. Ezen kívül a hidegháború (1948–1990) is olyan európai viszonyokat hozott létre, melyek végül a vasfüggönyhöz vezettek. Ehhez jön még az is, hogy a vasfüggöny két oldalán működő történészek között az eszmecsere szinte teljesen megszűnt.
Épp ezért kell most alaposan szemügyre vennünk Kálvinnak a kelet-európai országokra tett jelentős hatását. Ezek igen változatosak voltak, és megismerésük hozzájárulhat a Kálvinról alkotott képünk kiszélesítéséhez. Különösen igaz ez a csehekre nézve, akiknél Kálvin hatása a nagy pedagógus, a tolerancia embere, Amos Comenius (1592-1670) műveiben fedezhető fel. Comenius egy ideig Sárospatakon is tanított. A lengyeleket tekintve Kálvin ottani levelezőtársa, az arisztokrata Johannes a Lasco (1499–1560) vezette be Kálvin egyházi rendjét.
Kálvin magyarországi hatását hangsúlyozottan elemzem, mivel ezt a területet jól ismerem, hiszen Magyarországon nőttem fel. Találónak gondolom Illyés Gyulának (1902–1983) A reformáció genfi emlékműve előtt című művében megfogalmazott kérdését és válaszát: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs Kálvin? Nem hiszem.” – Ezen az emlékművön a reformáció nagyjai mellett ott áll Bocskai István, Erdély fejedelme is. Illyésnek kétség kívül igaza van, hogy mégis Kálvint emeli ki, hiszen Kálvin eszméi a magyarokat – és nem csak a reformátusokat –, az egész magyarság mentalitását alapjaiban formálta át.
Kálvin János ama álláspontja, miszerint nem az egyes személyeknek, hanem az országoknak van joga ahhoz, hogy a szabad vallásgyakorlást korlátozó hatalmakkal szemben ellenállást tanúsítsanak, legitimálta az 1606-ban Bocskai István fejedelem által vezetett fegyveres ellenállást a Habsburg király ellen. Ez az ellenállási jogról alkotott elmélet átterjedt minden magyar és erdélyi szabadságmozgalomra, ezek igen erős református hatást mutattak. Az ellenállás szelleme tovább terjedt. 1849-ben a debreceni egyházi helyiségek adtak otthont az ideiglenes magyar országgyűlésnek, amikor is 1849. április 14-én kihirdették a Habsburgok trónfosztását. Ugyanitt alakult meg 1944 decemberében az ideiglenes nemzetgyűlés, mivel Budapest abban az időben a német csapatok kezében volt. A magyar reformátusság mindig társadalomkritikusan politizált és erős nemzeti öntudattal rendelkezett. A 20. század elején a nagy aratósztrájk Kelet-Magyarországon robbant ki, ahol a lakosság zöme református volt. Az ellenzéki értelmiség egyik legfontosabb összejövetele 1943-ban a református egyház szárszói Soli Deo Gloria telepén zajlott. Egy katonai történész megállapította, hogy a második világháború vége felé a református katonai elit többsége a hitleri Németországgal kötött katonai szövetség felmondása mellett szállt síkra.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
