Ezzel a címmel tartott előadást október 27-én, a reformáció hetében Ritoók Zsigmond akadémikus a Miskolc-belvárosi gyülekezet szervezésében. „Kálvin János példát mutatott abban – hangoztatta az előadó –, hogy a társadalmi kérdéseket is a Bibliából kiindulva kell megválaszolni.”
Alapvető hozzáállását a következő hitvallás vezérelte: Ki vagyok választva! Ez azt jelenti, hogy életünk minden dolgát az Isten iránti elkötelezettségnek kell jellemeznie. „Nem vagyunk mi magunkéi…” legyen szó munkáról, adakozásról, gazdaságról, vagy az iskoláztatásról.
Kálvin bátran alkalmazta az élet Igéjét és annak összefüggéseit a legkülönbözőbb hétköznapi helyzetekben. Amikor például a kamatszedés kérdéséről volt szó, úgy foglalt állást, hogy tudta, az Ószövetség tiltja azt, de a jelen helyzet mégis azt diktálta számára, hogy a kamat a tőkéhez jutást pozitívan befolyásolja. Ezért 5%-os kamatot engedélyezett. Amikor pedig gazdagokról és szegényekről volt szó, nagyon helyesen ítélte meg, hogy a kétfajta életállapot egymás feltétele. A kettő mindig egymásra lesz utalva. A szegények megsegítése nem merülhet ki csak a „levesosztogatásban”, hanem szervezetten, következetesen kell azt végezni, a megfelelő – ma így mondanánk – szociális védőhálóban. De ugyanakkor a gazdag számára is szükséges a szegény, mivel rajta keresztül tudja kimutatni Isten iránti háláját.
A gazdaság fejlesztése csak akkor lehet eredményes, ha mellette ugyanolyan felelősséggel karolják fel az oktatás és nevelés ügyét is. Kálvin számára minden világinak vagy közéletinek mondott ügy a megélt hit kategóriájába tartozott. Hiszen ezek – a sokszor keresztyén körökben is a politika és társadalom kérdéskörébe tartozónak vélt – területek egyben megszentelődésünknek is a színterei. Ezért fontos, hogy minden hétköznapinak és világiasnak számító eseményre úgy reflektáljunk, megváltott emberként, mint Isten szövetséges társai, akiket ő hívott szent hívással és ő küldött szent küldetéssel ebbe a világba.
Ez az előadás a Miskolc-Belvárosi Egyházközség őszi-adventi programsorozatának egyik állomása volt.
További tervezett alkalmaik: november 17., kedd 17 óra: Béres József Szép magyar ének című zenés könyvbemutatója és dedikációja; november 23–27., 17 óra: Evangélizációs napok Takaró Tamás lelkipásztor szolgálatával. Ismered-e valójában Jézust?; november 28., 16 óra: Adventi bibliai-kézműves délután; december 1., 18 óra: Szekeres Adrienn adventi koncertje; december 20., 16 óra: Händel Messiása a Miskolci Virtuózok előadásában.
Egyéb alkalmaik rendje megtekinthető a www.nyilasmisi.hu weblapon.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.