Napirend előtti felszólalásban emlékezett meg az ötszáz évvel ezelőtt született Kálvin Jánosról Hörcsik Richard parlamenti képviselő november 10-én. A politikus hangsúlyozta, hogy a genfi reformátor által elindított egyházi változásoknak komoly társadalmi, politikai és gazdasági kihatásai is voltak. Elmondta, hogy a genfi polgárság erkölcsének megjavítása céljából alkotott polgári törvénykönyve biztos gyarapodást hozott a város számára, de az 5%-os kamat jogosságát meghirdető tanítása Európa gazdasági életében is jelentős fordulópontot hozott.
Hatása halála után sem szűnt meg, hanem „évszázadokon keresztül a progresszív változás, a semper reformandi jegyében a fejlődést eredményezte” – fogalmazott Hörcsik Richard, aki arra is emlékeztetett, hogy az egyik legnépesebb kálvinista közösséget ma is a Kárpát-medence reformátusai jelentik, akik számára mindig is megtartó erő volt a kálvini reformáció tanítása. „A kálvinizmusnak a magyar polgári gondolkodás térnyerésében is elvitathatatlan szerepe volt, különösen a kiegyezés utáni gazdasági fejlődésben, amikor a szociális piacgazdaság mintáját szorgalmazta” – mondta a képviselő, aki hozzátette, hogy a reformátusok minőségi és mennyiségi változást hoztak az oktatás területén is.
A felszólalásra Arató Gergely oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár válaszolt, aki a reformációt az emberi szellem egyik legnagyobb teljesítményének nevezte. Elmondta, hogy az új tanítás megalapozója volt egy új kornak és a következő évszázadok fejlődésének. „A kálvinizmus a világban is sokféle hagyományt képvisel, de Magyarországon ezek közül a népi, a demokratikus hagyomány volt a legerősebb. Az a hagyomány, amelyik közel volt a néphez, amely valóban népegyháznak tekintette magát, amelyik közel volt a néphez, és közel volt azokhoz az emberekhez, akiket szolgált” – mondta az államtitkár, aki hozzátette: a református egyház története összefonódik a magyarság történetével, és ott van, helyt áll népünk minden sorsfordítójánál. Arató Gergely szerint a kálvini gondolat erős, megmarad, és tovább formálja Magyarországot.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.