Rovatok - Református szemmel

„Érdemes Kálvin tanítványául szegődni”

LIII. évf. 47. sz. - 2009-11-22 - REFLAP

Szabó István a Dunamelléki Egyházkerület no­vember 12-i közgyűlésen elmondott püspöki jelentésében elmondta, hogy az idei év a Kálvinnal való újbóli megismerkedés lehetőségét kínálta, akinek teológiai munkásságával és mindmáig érvényes üzenetével érdemes leginkább szembesülnünk. A püspök hangsúlyozta, hogy a reformáció korára Genf is gazdasági és morális csődbe jutott, amiből nem Kálvin zsenije vezette ki a várost, hanem az, hogy a reformátor magát az isteni akarat szolgálatába állította. „Egyházunk nagyszerű emberekkel van tele, de a legnagyszerűbb emberi képességek sem érnek sokat, ha nem az isteni akarat szolgálatában állnak” – fogalmazott a dunamelléki egyházi vezető.

A püspök a gyülekezetek különféle eseményeit járva azt érzékeli, hogy igény van a közösségre és annak megelevenedésére. „A világban mindenütt elevenedik és újul a vallási fogékonyság, érdemes Kálvin tanítványául szegődni” – fogalmazott, majd megjegyezte, hogy azért vannak ennek az újulásnak ellenfelei is: „a nyugati civilizáció szekuláris, ateista vonulata”, amely „újra és újra gettóba kívánja zárni a vallásgyakorló közösségeket”. A püspöki jelentés emlékeztetett az Európai Bíróság egyik döntésére, mely szerint az olasz iskolákban le kell venni a keresztet a tantermek faláról, vagy az Országgyűlés indítványára, mely szerint a népszámláláskor ne lehessen statisztikai tájékozódást végezni a felekezeti hovatartozásról. „A közösségeinket egyre többen fogják megkeresni, igényekkel és elvárásokkal, és ha ezeknek nem felelünk meg, máris mennek tovább” – figyelmeztetett a közgyűlés lelkészi elnöke, aki szerint sok időt és erőt áldozva újra fel kell eleveníteni a „szép református közösségi elveket”, a gyülekezeteket pedig meg kell újítani közösségi életükben.

Az egyházkerületi vezető szerint erre volt példa a nyári Csillagpont találkozó és a május 22-i Alkotmányozó Zsinat is. A közös alkotmányról úgy véli, hogy „az inkább kezdet volt, mint zárópont”, és „kötelezvénynek tekinthető, amely a testvériességre, az érdekképviseletre és a közös misszióra hív”.

Szabó István az egyházfinanszírozás aktuális kérdéseivel kapcsolatban kifejtette, hogy az elmúlt hónapok azt mutatják, amit a korábbi évek is: „kormányzati packázást, a nyilatkozatok és ellennyilatkozatok, tárgyalásnak nevezett protokoll-egybegyűlések semmit sem hozó valóságát”. A püspök arra figyelmeztetett, hogy a források jelentősen csökkeni fognak a következő esztendőben.

A jelentés érintette a kanonika vizitáció, a lelkésztovábbképzés, a lelkipásztori vizsgák, az egyházkerületi lelkészfogadó bizottság és az énekeskönyv kiegészítésére szolgáló pótfüzetek kérdését is.

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok