Rovatok - Csillagpont 2009

Új fejezet a pénzvilágban

LIII. évf. 31. sz. - 2009-08-02 - B. Sz.

A vállalkozók sikere a „pénztermelés”, s hogy ezt elérjék, kénytelenek tisztességtelen eszközök után nyúlni vagy áthágni jogszabályokon. Legalábbis ezt teremtette meg a mostani gazdasági rendszer. Három református vállalkozó már bebizonyította, hogy vállalataikkal értéket teremtettek. Mi lehet az ő sikerük? Miben hisznek? A mostani és egy jövőbeni Magyarországról beszélve remélik, hogy a szavak elhangzását tettek fogják követni, mert a hamarosan bekövetkező gazdasági szemléletváltás lehetőséget ad, hogy változtassunk.

A gazdasági világválság Amerikában kezdődött el a lakáshitel-rendszer összeomlásával. Tudnivaló volt, hogy mivel szabad piaccal rendelkezünk, s a globális világgazdasági rendszer egyik pontja vagyunk, minket is el fog érni a krízis. A kerekasztal-beszélgetésben résztvevő három vállalkozót is elérte a folyamat, de humorosan először ennyit mondtak: „Még élünk!”

Pál Sándor 120–140 embert foglalkoztat a közúthálózattal foglalkozó vállalkozásában 8-9 milliárdos bevétellel, 5 külföldi leányvállalattal. Szücs Attila holding rendszerű cége az első 10 évben a cseh járműipart képviselte, így jutottak el a cseh gépjárművek a magyar üzemeltetőkhöz. Az igényeket szem előtt tartva mára már használt gépkocsik értékesítésével is foglalkoznak. Mivel a globális gazdasági rendszerben vállalkozik, így, hogy felvegye a versenyt a multinacionális cégekkel, megteremtette „saját globalizmusát” a Kárpát-medencében, amellyel gazdasági egységet kívánt megteremteni. Leányvállalatot hozott már létre Romániában, Szlovákiában és Szerbiában. A rendszerváltásra a bohóckodás szót használta. Mészáros Pál borász a „Senki nem kerülheti el sorsát!” című mondattal kezdte mondanivalóját, hiszen már a szülei is a szőlészettel foglalkoztak, saját maga 1974-ben telepítette első szőlőjét. Kezdeti számolásaival arra a végeredményre jutott, hogy nyereségesen nem tudja végezni a borászmesterséget. A számok viszont hazudhatnak és hazudtak is, mert 2001-től már nem csak hobbija volt a szőlőtermesztés, hanem 80 hektárnyi területen műveli földjét, és olyan még nem volt, hogy valamely munkavállalóját ne tudta volna időben kifizetni.

Feltehető a kérdés, hogy üzleti emberekként a saját sikerünket miként tudjuk megteremteni. Lehet nyereséget termelni, még ha nem is a „pénztermelés” a mozgató. Van helye a protestáns vállalkozóknak a gazdasági életben, hiszen a cél, hogy az ország erejét növeljük. A kitűzött cél felé van egy nehezebb út, de ezen járva áldásra talál a munkánk. Munkahelyeket teremtünk, serkentjük a gazdaságot, fejlesztünk, gyarapodunk. A jó vezető erejével összetartja munkacsapatát, hogy azok szeressenek dolgozni, hogy kihozza belőlük a legtöbbet, mellyel az emberi teljesítőképességet is növeli.

A mostani gazdasági szemléletet hamarosan egy új fogja követni, paradigmaváltás előtt állunk. A fiataloknak itt az idő, hogy tanuljanak, célt lássanak, és merjenek bátrak lenni, hogy új értékrendszert állítsanak fel. A protestáns szellemiség ott van, és ott kell, hogy legyen a gazdasági életben. Ezek a vállalkozók szerves részét képezik egyházunknak, akik merik venni a bátorságot, hogy Isten mérlegére helyezzék, amit elértek. Lesz magyar jövő, de ehhez tiszta látás, akarat és hit kell, hogy a szavakat a cselekedetek tegyék élővé. A médiának pártatlanul, hitelesen kell tájékoztatnia a lakosságot, mert jelenleg a jóindulatú bankárokon múlik, hogy még él a látszat, hogy az ország egyben van.

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok