Rovatok - Csillagpont 2009

Az egyháznak tanítania kell a politikusokat

LIII. évf. 31. sz. - 2009-08-02 - K. G.

Jobb vagy bal? Te kire szavaztál? Melyik oldalhoz tartozol? Kék, zöld, sárga, piros? Kérdések, melyek sokszor bennünk maradnak, irritálva fantáziánkat. Illik vagy nem illik ilyet kérdezni? Ezek majdnem mindenkit foglalkoztatnak, a bátrabbak felteszik, a toleránsabbak magukban tartják. Ezért is fontos, hogy a Csillagponton is szóba kerüljön az egyház és politika kapcsolata.

Egyház és politika címmel több mint másfél órás fórumbeszélgetés vendégei voltak a Dunamelléki Református Egyházkerület vezetői. A népes hallgatóság Szabó István püspök és Tőkéczki László főgondnok, történész véleményét hallgathatta. Több igen kényes téma is szóba került, többek között az ügynökkérdés, a lelkészek politikai állásfoglalása, az egyház véleménynyilvánítása a politikáról. Szabó István beszélt a politikusok megítéléséről is, utalva közvélemény-kutatásokra, melyek szerint társadalmunkban a legrosszabb a politikai közszereplők megítélése. A legtöbb ember alkalmatlannak, korruptnak, anyagiasnak gondolja a politika szereplőit. Ezért a püspök véleménye szerint így a hívő embereken nagy felelősség van, mert küldetésük, hogy figyelmeztessék a politikusokat a helyes, krisztusi útra.

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok