Rovatok - Csillagpont 2009

„A bátorság Isten ajándéka” – hangzott el a záró istentiszteleten

LIII. évf. 31. sz. - 2009-08-02 - Jakus

A Csillagpont záró, közösségi alkalma a szombat délelőtti úrvacsorás istentisztelet volt, melyet a Magyar Televízió élőben közvetített.

A résztvevőket elsőként Siba Balázs, a Zsinati Ifjúsági Iroda vezetője köszöntötte, aki hetet összegző gondolataiban a felvállalás bátorságára buzdította a hallgatóságot. A közös éneklés után Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Egyházkerület püspöke beszélt a bátorságról a Péld 18,10 alapján: „Erős torony az Úr neve, oda fut az igaz és védelmet talál.” A püspök szerint a bátorság forrását Isten tökéletességéből merítve találjuk meg. A bátorság, mint mondta, akkor van a csúcson, ha életünket tudjuk adni valamiért vagy valakiért. Krisztus ezt ellenségeiért is megtette.

Az istentiszteleti szolgálatot Hajdú Zoltán Levente szóládi lelkipásztor folytatta, aki a Fil 4,4–7 alapján hirdette Isten üzenetét. Kiemelte, hogy Pál apostol nehéz helyzetben – börtönben – írja meg levelét, amelyben a világ szemében szokatlan cselekvésre hív: örömre, szelídségre és hálaadásra. Mindezekre pedig Isten válaszul békességét adja. Az igehirdető szerint az örömnek tehát van realitása a megpróbáltatások közepette is, hiszen az öröm nem idealisztikus dolgot jelent, hanem kiegyensúlyozottságot ma is és holnap is. Az örömöt mindig Istenben találhatjuk meg, s hogy az megmarad-e, azon múlik, hogy bátrak vagyunk-e ennek az igazságtartalmát komolyan venni. Ha igen, akkor az az öröm, ami abból fakad, hogy az Úréi vagyunk, tovább táplálja bátorságunkat. Isten pedig velünk lesz továbbra is.

Az istentisztelet az úrvacsora vételével folytatódott: a több ezer résztvevő – köztük határainkon túlról érkezettek is – a bűnvallás és az apostoli hitvallás közös elmondása után szép rendben felsorakozva vette a kenyeret és a bort.

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok