Hamvas Bélát olvas, templomba jár és humorbombákat gyárt – meglepő őszinteséggel beszélt több száz fiatal előtt Kovács András Péter humorista a Csillagponton.
A „stand up” stílus ismert képviselője nem szokványos fellépésre érkezett Fadd-Domboriba, hanem egy fórumbeszélgetésre, melynek témája a hit és a humor kapcsolata volt. Kovács András Péter nem tartja feladatának mások győzködését, de nem titkolja, hogy hívő katolikus. Gyermekkorában járt hittanórára, később pedig templomba, vegyes házasságban él, felesége református. Véleménye szerint a templom nem a humor helye, de olykor – az emberi tényező – hozhat vicces jeleneteket az Isten házába is. S elvégre is „a pap inkább humorizáljon, mint politizáljon” – tette hozzá a népszerű humorgyáros. A beszélgetés végén a résztvevők is kérdezhettek Kovács András Pétertől, aki készségesen válaszolt legalább öt, majd még szintén öt „legutolsó” kérdésre is.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.