Rovatok - Egyházi élet

Földes Károly- és Czelder Márton-díjak - Szórványdíjakat adtak át Kolozsváron

LIII. évf. 44. sz. - 2009-11-01 - Somogyi Botond

Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány a hagyományokhoz híven idén is kiosztotta a Földes Károly- valamint Czelder Márton-díjakat. Az ünnepségre a kolozsvári hídelvei templomban került sor október 17-én. Czelder Márton-díjban részesült Páll Zoltán lelkipásztor, a Földes Károly-díjat pedig Tusai Endre presbiter vehette át. A laudációkat Szőllősi János kolozsvár-hídelvei valamint Tunyogi Lehel magyarfodorházai lelkipásztor mondta.

Az ünnepi istentiszteleten Páll Zoltán magyarkályáni lelkipásztor hirdette az Igét, ezt követően Jenei Tamás belmissziói előadó, a Diaszpóra Alapítvány alelnöke ismertette az esemény célját, valamint röviden szólt a díjakról, a díjazás hagyományának kialakulásáról.

Czelder Márton az 1800-as évek közepén élt, Magyarországon született, majd a 19. század közepe táján megszervezte a Kárpátokon túli magyar missziót, amely az 1860-as évektől működött Bukarestben és más regáti városokban. A mérai születésű Földes Károly 1923–1940 között lelkésztanító volt Mezőújlakon. A szóbanforgó időben három templomot építtetett a szórványban, és neki is köszönhető, hogy a két világháború között a szórványkérdés az erdélyi magyar értelmiség figyelmének középpontjába került. Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Diaszpóra Alapítvány elhatározta, hogy e két ember emlékére díjat alapít, melyet minden évben egy-egy szórványban szolgáló lelkész és presbiter vehet át. A díjakra a gyülekezetek jelölnek arra érdemeseket az év folyamán, és októberben, Czelder Márton születésnapja táján adják áta díjakat a kiválasztottaknak. Azok kaphatják meg, akik legalább hét évig a szórványban szolgáltak, illetve ott dolgoztak presbiterként.

Vetési László elnök bemutatta és köszöntötte az idei díjazottakat, majd a laudációk hangzottak el. Czelder Márton-díjban részesült a 2009-es esztendőben Páll Zoltán magyarkályáni lelkipásztor. Szőllősi János lelkipásztor a laudáció során elmondta: a kitüntetett életének és lelkészi szolgálatának ideje a Mezőség népéhez kötődik. Szétszórt híveinek maradékából missziói kört szervezett, a magyarkályáni és oláhgyéresi híveknek új templomot épített, a kiterjedt szórványterületen hűséges lelkészi munkával őrzi a fennmaradásáért küszködő magyar református nyájat.

Földes Károly-díjjal tüntették ki Tusai Endre református presbitert a Borsa-völgyi reformátusság körében végzett hűséges munkája elismeréseként. Élete hitvestársával együtt, gyermekkora óta, az Úr és egyháza melletti közelségben telik. A díszoklevélen, amelyet Tusai Endre a templomban átvett, többek között ez olvasható: háza népével együtt önzetlenül szolgálja a Borsa völgyi református magyarságot és egyházunkat a változó világban. Az ördögkeresztúri parókiába gyülekezeti-ifjúsági otthont álmodott és teremtett, hogy ott szeretetre leljenek a közösségre vágyó fiatalok. Feleségével együtt a hit és anyanyelv szorgalmas őrizője, a jövő féltőjeként nem felejtette el, hogy a szülőföld szeretete kötelesség. Tunyogi Lehel a laudációban azt is megemlítette, hogy ma, amikor egyre többen válnak ki az egyházból, Tusai Endre három gyülekezetnek aktív, fizető tagja (Kolozsvár-belváros, Magyarfodorháza, Ördögkeresztúr). Családját és környezetét Isten tiszteletére, az egyházhoz való hűségre és a szülőföldön való megmaradásra tanítja.

A díjazottak rövid bemutatkozását és vallomását követően a házigazda gyülekezet köszöntötte a díjazottakat.

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok