Belépés / Regisztráció
Keresés
Ötven éve halt meg Gecse Endre, a kárpátaljai Gálocs község református lelkipásztora, az 1956-ot követő helyi megtorló és megfélemlítő koncepciós eljárások egyikében. Ő volt az egyetlen kárpátaljai ‘56-os mártír. Rá emlékezünk.
Az eddig leírt adatok és a néha talán hosszúnak tűnő személyes emlékezések hitelesen visszaadják számunkra, hogy Gecse Endre gyülekezetre és a falura gyakorolt hatása maradandó még ma is, emlékezete tisztelet- és szeretetteljes. Jó pásztor volt. Ezt mutatja az a huszonnyolc szolgálati év, amelyet lelkészként megélhetett. Eddig inkább erről írtam. (Földi maradványainak és történelmi alakjának további sorsa a következőképpen alakult: 1959. január 7-én holttestét az ungvári Kapos utcai temetőben a nyilvánosság kizárásával elhantolták. 1991. április 17-én az Ukrán SZSZK rehabilitációs törvényt fogadott el. 1992. október 24-én Gecse Endre földi maradványait Gálocson, szülőfaluja temetőjében örök nyugalomra helyezték. Másnap a gálocsi református templom falán, a szószék mellett emléktáblát avattak. 1993. március 13-án posztumusz ‘56-os emlékéremmel tüntették ki. 2009. január 4-én Huszton, január 11-én pedig Gálocson tartottak emlék-istentiszteletet Gecse Endre halálának 50. évfordulójára.)
De jó pásztornak bizonyult más szempontból is, amely már túllépett a gyülekezeti kereteken. Ezt bizonyítja számunkra az a néhány hét, amelyet halála előtt fogságban töltött. Itt a Kárpátaljai Református Egyház iránt megnyilvánult felelősségteljes gondolkodása és tettei a mérvadóak. Uno-kaöccse akkor Észtországban tanult, így Gecse Endre megkérte őt, hogy érdeklődjön a lutheránus testvéregyháznál, hogyan tanulhatnának elhívott emberek teológiát az ő intézményükben. Bár nem tartozott feladatai közé a lelkészutánpótlás szervezése, ezen a téren is bizonyította felelősségteljes gondolkodását, szemben a korabeli egyházi vezetőkkel, akik inkább akadályokat igyekeztek gördíteni gyülekezetépítő munkája elé.
Vajon mit élt át Gecse Endre élete utolsó öt hetében? Senki sem tudja. De hogy nem mentette az életét, nem írt alá igaztalan vádakat, nem kötött vádalkut, azt a dokumentumok és a végkimenetel bizonyítják. Személyi-ségét és felelősségteljes, bölcs gondol-kodását az emlékező szavak alapján rekonstruálva azt szinte bizonyosan felmérte, hogy ez az ügy nem pusztán a gálocsi gyermekek ügyét, de az ő személyes sorsát is meghaladja. A koncepció egyértelműen az egész Kárpátaljai Református Egyház ellehetetlenítését célozta. Biztos lehetett benne: ha ő beismerő vallomást tesz és aláír, onnantól fogva minden elhívott, buzgó, de vele együtt ártatlan lelkésztestvérét azonnal el tudják tenni láb alól, csak azért, mert református és magyar. Nagy a valószínűsége annak, hogy Gecse Endre mindezeket gondosan mérlegelte a cellájában, hite gyilkosai keze között is megadhatta számára azt a biztos tudatot, hogy halála – ha Isten megengedi – nem értelmetlen, mert ezzel is egyházát, kárpátaljai magyar népét védelmezi.
Hős volt? Áldozat? Beletörődött a sorsába? „Nem normális” – ahogy vallatótisztje mondta róla? Ki-ki úgyis maga dönti el. Én úgy látom őt magam előtt, mint aki az Istennel való személyes kapcsolat nélkül ezt a vi-szontagságos életutat, annak hitet próbáló utolsó néhány hetét nem tudta volna így megélni. Kellett hozzá a valóságos erőt adó hit és sze-retetkapcsolat.
Bízom benne, hogy hasonló diktatúrát, hasonló módszereket nem kell többé átélnie magyar református lelkipásztornak, mégis bízom abban is, hogy Gecse Endre, Bandi bácsi kitartó hite és Istenbe vetett végtelen bizalma példa nem csupán nekünk, gálocsiaknak, hanem minden magyar református lelkésznek és magyar embernek ma is.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
