Belépés / Regisztráció
Keresés
Ha szemezek az elmúlt időszak híreiből, eseményeiből, ismét nincs örömre okom. A ’mutyi’ szó már mindennapjaink szerves része – ezelőtt sose hallottam. Az argó, a tolvajnyelv begyűrűzik életünkbe – szomorú, hogy egy hétköznapi ok-okozati viszonyt már csak tolvajnyelvi kifejezéssel tudunk illetni.
Persze az lenne mindennek a legalja, ha már az evangéliumot is csak így lehetne hirdetni, vagy ha hirdetését is csak a mutyi kiszolgálásának eszközévé tennénk. Milyen jó, hogy az evangélium szava nem az emberé, hanem az Istené, ami nem szólal meg akármilyen kontextusban. Sok dolog van, amiről azt írtam az előbb, hogy nincs örömre okom miattuk – az Ige viszont úgy szól: „Mindenkor örüljetek.”
Még ha november elsősorban nem is a féktelen öröm hónapja. Sokkal inkább a zimankó, a rövidülő nappalok és a fűtőtest melletti kuporgás egyre megnyúló ideje. Már akinek van hová kuporodnia. Sokaknak nincs meleg kályhájuk, meleg ételük, de még sokkal többen vannak, akiknél mindkettő megvan, otthonuk levegője mégis metsző és hideg, mert fagyos undorral élnek azok között, akik egy kályhánál melegszenek velük.
Novemberben, aki teheti, kicsit magára húzza az ajtót, hogy ki ne szökjön az a meleg, amit kemény munkával teremtett otthonába. Mert az otthonok melegének őrzése igenis óriási munka – az antik világban külön istennője volt a családi tűzhely őrzésének. S hogy szaporodnak a fagyos levegőjű otthonok? Kérem, talán nem voltak az ókoriak teljesen hibbantak – talán az emberek közötti melegségnek mégis transzcendens a nagy fűtőértékű főeleme. Olyasvalami ez, olyan tűz, amit nem nekem kell felszítanom magamban, csak hagynom kell, hogy az Úr meggyújtsa azt, és szeretetében égő életem melege sok keményre fagyott szívet olvasszon meg újra.
Volt egy rózsa édesanyámék kertjében, amiről egyik reggel egy jégcsap csüngött alá. Az illatos virágot körbezárta a fagyott víz. Ha a szívünk hideg, akkor minden könnyünk és verejtékünk vékony rétegben ráfagy, és meghal alattuk a szív. A kínok és a könnyek hit nélkül megkeményítenek – de ha hálát tudok értük adni, akkor boldog élet harmatjává lesznek.
Ha bennem ég ez a tűz, előbb-utóbb odatéved majd valaki hozzám melegedni, mint a hajléktalanok a boltok szellőzőihez, ami télen némi meleg levegőt fúj ki rájuk. De ez még nem misszió. Bár a megfagyás elől ez a kis melegség is menedék lehet, de nem ad elég meleget az élethez. Ha ismerünk egy olyan energiaforrást, ami soha nem fogy el, ingyen van, nem szennyezi a környezetet, ami megosztáskor megsokszorozódik, miért nem adjuk tovább? Nincs csőrepedés, se gázárvita: a szolgáltató fia vérével pecsételte meg a szerződést, ami biztosítja nekünk: „A szeretet pedig soha el nem fogy.”
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
