Rovatok - Hit és kultúra

Református iskolák országos versenye

LIII. évf. 46. sz. - 2009-11-15 - Ember Sándor

Tizenharmadik alkalommal rendezte meg a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolája a református iskolák országos tanulmányi versenyét október 22-én Debrecenben. A megmérettetésre a közel 450 versenyző 31 intézményből érkezett.

A nyitó áhítatot Derencsényi István, a Tiszántúli Egyházkerület főjegyzője tartotta a 2Móz 31,12–18 alapján. Ezután kezdődött meg a vetélkedés, mely 11 területen – bibliaismeret, műveltség, matematika, informatika, komplex természettudomány, a 3-4. évfolyam részére komplex tanulmányi terület, környezetismeret, angol nyelv, német nyelv, könyv- és könyvtárhasználat, rajz – és négy korcsoportban, összesen 17 helyszínen zajlott.

A rendezvényt ezúttal is sportverseny színesítette. A műfalmászásban indult versenyzők kiváló erőnlétről és nagy bátorságról tettek tanúbizonyságot.

Amíg a zsűri értékelte a megoldott feladatokat és az elkészített alkotásokat, addig a versenyző gyermekek tettek egy sétát a belvárosban. Útjuk során felkeresték az 1805 és 1825 között épült Nagytemplomot is. A nevezetes épület történetéről és a gyülekezet életéről Oláh István lelkipásztor tartott rendkívül élvezetes tájékoztatót, majd válaszolt a tanulók őszinte érdeklődést tükröző kérdéseire.

A tanulók programjával egy időben a csapatokat kísérő pedagógusok látogatást tettek a MODEM Modern Kortárs Művészeti Központban, ahol megtekintették a Messiások című kiállítást.

Délután a vendégek és a verseny rendezői szakmai találkozóra gyűltek össze, melynek keretében meghallgatták Nanszákné Cserfalvi Ilona, a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Felnőttképzési Intézete vezetője előadását az iskola fejlesztő funkcióiról, azon belül is kiemelten a tehetséggondozásról. Az élményekben gazdag órákat az izgalommal várt eredményhirdetés koronázta meg.

Az első helyeken Budapest (Baár-Madas Református Általános Iskola és Diákotthon, Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium), Debrecen (Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma, Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola Gyakorló Általános Iskolája), Dombrád, Gomba, Gyula és Szentmártonkáta csapatai osztoztak.

Az emléklapok, oklevelek és tárgyjutalmak átadását követően az intézmények meghívást kaptak a 2010-ben rendezendő tizennegyedik országos versenyre.

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok