Belépés / Regisztráció
Keresés
„Az igaznak emlékezete áldott” – olvassuk az Írásban. Vagyis aki áldott volt életében, mert a kegyelem ajándékait hordozta, annak még az emlékezete is áldást hordoz. Értékeket, ajándékokat kapunk akkor is, ha a múltját idézzük fel. Ilyen lélekkel fordulunk most Horváth Barna nyugalmazott esperes életéhez, hogy benne az Isten áldásának ajándékaival találkozzunk újra, és halála által is hitünkben erősítést nyerjünk.
Horváth Barna 1936. március 14-én született Budapesten. Tanulmányait a sárospataki egyházi iskolában kezdte, majd az állami Rákóczi Gimnáziumban folytatta. Teológiai tanulmányait a debreceni és a budapesti református teológián végezte, amit négy hónapos börtönbüntetés szakított meg 1957-ben, amikor a Márciusban Újra Kezdjük mozgalom részeseként Balás-Piri László perében elítélték a forradalom mártírjaira emlékeztető röpcédulák terjesztéséért.
Kiemelkedő tanulmányi munkájáért ösztöndíjasként 1980–81-ben egy szemesztert tölthetett a Genfi Egyetem bossey-i ökumenikus intézetében és egyet a Zürichi Egyetem szociáletikai intézetében.
Lelkipásztori pályáját szerencsi segédlelkészként kezdte 1959-ben. 1964-ben az igrici, 1975-ben a Sajószentpéter-Nagytemplomi Egyházközség lelkipásztorává választották, ahol 2003-ig, nyugdíjba meneteléig szolgált. A száz gyülekezetet felölelő Borsod-Gömöri Egyházmegyében különböző előadói tisztségeket töltött be, az egyházkerületben ökumenikus előadóvá és tanácsbíróvá, végül zsinati képviselővé, valamint a zsinati tanács tagjává választották. 1989-től töltötte be az esperesi tisztséget, három cikluson keresztül. A Doktorok Kollégiuma, valamint számtalan hazai és külföldi konferencia résztvevője, előadója volt. Az Amerikai Egyesült Államokban két alkalommal járt egyházi kiküldetésben a sárospataki református oktatás újraindításáért (1987-ben Kentucky állam tiszteletbeli polgárává avatták).
Óraadó tanárként tíz évig tanított a sárospataki teológián, valamint a Miskolci Bölcsész Egyesület egyetemén, melynek alapító és örökös tagja. Részt vett a katechéta képzésben.
Hitét-kegyességét Szathmáry Sándor teológiai professzor temetési igehirdetésében így fogalmazta meg: „A keresztyén életnek két típusa ismert általában. Az egyik jelszava: lenni, a másiké: tenni. A ’lenni’ azt jelenti: újjászületni, a kegyelmet elfogadni, Szentlélek-hatásokat gyűjteni, belemerülni Krisztus életébe, halálába és feltámadásába. Egyszóval a belső világot építeni mindenek felett. A másik irány a ’tenni’ oldalán áll. Annyi a világban a hiány, olyan mély az emberek szenvedése, annyira boldogtalanok, tele életszomjúsággal, hogy nem foglalkozhatunk olyan sokat lelkünk üdvével és békéjével. Menni kell, és gyógyítani kell a világ sebeit, szolgálni kell az embernek, adni, szeretni, tenni, hiszen a teremtett világ sóvárogva várja Isten fiainak a megjelenését. Kevesen vannak, akik ezt a két szemléletet összekapcsolják, és a kettő közötti egyensúlyt meg tudják találni. Horváth Barna ezt megtalálta, és keresztyén egzisztenciája ezt a két látást ötvözte.
Horváth Barna a hitnek ezeket a mélységeit megélte. Ismerte a bűnbánat és az alázat útjait. Magát nagyon sokszor Krisztus gyarló szolgájának nevezte. Tudott gyönyörködni a hit igazságaiban, bensőségesen imádkozni, szívből hálát zengeni az Úrnak. Pállal együtt vallotta: Nem akarok másról tudni csak Jézus Krisztusról, mégpedig mint megfeszítettről. De ismerte a másik utat is. Magát odaadni a Krisztus követésére és egyháza szolgálatára. Menni a Krisztus útján, fáradhatatlanul kutatni az írásokat, felszínre hozni az evangélium értékeit, a teológia felismeréseit megfogalmazni. Felfedezte az irodalomban az Isten sokféle ajándékát. Szüntelenül alkotott, a régi kövekből új épületet hozott létre. És mindezt Isten dicsőségére tette, alázatosan Isten és emberek előtt.”
Soha meg nem nyugvó kutató szelleme alkalmassá tette arra, hogy kezei között maradandó alkotások szülessenek. Széles körű tematikájú (teológia, helytörténet, irodalom, műemlékvédelem) publicisztikája mellett a Theológiai Szemle szerkesztőségi bizottságának elnöke, egyházi lapjaink állandó szerzője volt.
Gyülekezeti munkájában értékes és igényes igehirdetések jellemezték odaadását és Krisztus iránti hűségét. A Sárospataki Teológián hallgatóit nemcsak szaktudása ragadta meg, hanem közismert humora és derűje is, melynek nyomán a száraznak tűnő tárgyakat is elevenséggel, életközeliséggel töltötte meg. Érdemeiért 2003-ban a Sajószentpéter város díszpolgára címmel tüntették ki. 2009-ben a Ráday Kollégium dísztermében átvette a Károli Egyetem Aranydiplomáját.
A Nagy Lajos Király Magánegyetemen több mint tíz éven át tanított, és oktató munkájáért aranygyűrűvel kitüntetett örökös taggá választották.
1961-ben kötött házasságot. Felesége, Horváth Barnáné Perjéssy Márta a Sajószentpéter-bányai gyülekezetben önálló lelkipásztorként és hittantanárként tevékenykedett. Számos cikk szerzője, konferenciák előadója. Évekig az újraindult Tiszáninneni Református Nőszövetség elnöke. Elsőszülött fiuk, Ádám ügyvéd – akitől Réka, Eszter és Áron Levente unokáik származnak –, második gyermekük Barnabás Dávid újságíró, író.
Temetése szeptember 22-én volt a Miskolc-tetemvári templomban Szathmáry Sándor professzor igehirdetésével. Elköszöntünk tőle, e sorok írója az egyházmegye és az egyházkerület nevében, Gyárfás Ágnes a Nagy Lajos Király Magánegyetem, Börzsönyi József a Sárospataki Református Teológiai Akadémia, Borbély János a Sajószentpéter-Nagytemplomi Egyházközség, Szabó Dániel a volt munkatársak és Mátyás Lajos a volt az évfolyamtársak nevében.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
