A császári református templom harangjai október 31-én délelőtt 10 órára reformáció napi istentiszteletre hívogattak. Ebben az esztendőben a templom ősi falai között tartották a Tatai Egyházmegye központi ünnepi istentiszteletét. A császári gyülekezet ekkor adott hálát a templom világításának megújításáért, az új, kovácsolt vasból készült csillárért és a belső tatarozásért.
A 25. zsoltár eléneklése után Máté László esperes köszöntötte a megjelenteket. Köszöntőjében megemlítette, hogy immár harmadik éve szerveznek a reformáció napján központi ünnepi istentiszteletet, mindig más helyszínen. A köszöntést következő percekben ismét énekszó töltötte meg a teret, ugyanis a Császári Református Férfikar szolgált Molnár Péter karnagy vezetésével a gyülekezetnek. Róluk fontos megjegyezni, hogy közel s távol ők az egyetlen énekkar, akik 136 éve folyamatosan, tehát megszakítás nélkül énekelnek. A Dunántúli Egyházkerület püspöke, Steinbach József lépett a szószékre, hogy igei szolgálatát elvégezze. Isten Igéjét a 2Pét 1,3–7 alapján hirdette.
A reformációhoz kapcsolódva elmondta, hogy a reformáció felfedezte számunkra Isten Igéjét. Az Ige megváltó Ige, melyben Isten kijelenti magát. A reformációban Luther azt emelte ki, hogy Isten mit tett értünk. Tudnunk kell, hogy mi gazdagon megajándékozott emberek vagyunk! Az igehirdető nagy hangsúlyt fektetett a kijelentésre, amely szerint ne létezzünk, hanem éljünk. Kálvin az általa továbbvitt reformációban már azt fejtegeti, hogy mi az, amit mi adhatunk válaszként Istennek. Ha elfogadjuk az ő kegyelmét, akkor ez meglátszik rajtunk a mindennapokban.
A püspök kifejtette, hogy az igaz emberség nem más, mint hogy a másikban is észreveszem az embert, s magamban próbálok a másikká lenni, hiszen így tudok segíteni másokon. Fontos Isten és önmagunk ismerete, mert ha ismerem Isten kegyelmét, akkor minden választ meg is kapok tőle, nem kell mástól várnom azt. A kegyességről elhiszed-e, hogy van naponkénti kegyesség, melyet az Úr küld feléd? Megálltál-e mindennap őelőtte imádságban, igeolvasásban, az Ige tanulmányozásában? Megérted-e a naponkénti üzenetet, mely neked szól?
Az Igéből szól a szeretet. Ennek kapcsán kiemelte, hogy kétféle szeretet olvasható ki a Bibliából. Ne csak érezzük a szeretetet, hanem tudjuk is kimutatni azt. Tudjuk mások felé sugározni a bennünk lévő szeretetet. A másik fajta szeretet a felszíni szeretet megtöltése tartalommal. Ez pedig az önátadó szeretet, mely azonos a krisztusi szeretettel. Ne én akarjak boldog lenni, hanem mást is boldoggá tudjak tenni. Mutasd meg másoknak is a benned kiteljesedett Krisztust, hiszen ettől teljesedik ki a te életed is. Zárszóként hozzátette, hogy adjuk meg a választ a mindennapokban: mi Isten emberei vagyunk!
A következőkben csodálatos énekhang töltötte be a császári templomot. Écsi Gyöngyi, a felvidéki Hetényből érkezett előadóművész – aki református lelkipásztor – 16. századi énekekkel ismertetett meg bennünket. Ezek az énekek úgy szólaltak meg, ahogyan azokat egykor énekelték. A népi hangzású dallamok mindenkit rabul ejtettek. Az énekszóval előadott népi bibliatöredékek különösen csengtek a 21. századi hallgatóság előtt.
Ezt követően Békesi Sándor dékán, egyetemi tanár előadását hallgathattuk, aki Kálvin János költészetéről beszélt. Ehhez kapcsolódóan kiemelte a tanítást, amely szerint a természetből és a történelemből ismerhetjük meg, hogy van más élet. Ehhez a megismeréshez pedig egy nagyszerű szemüveg is rendelkezésre áll, amely nem más, mint a Biblia. A Biblián keresztül betekinthetünk a teremtett világ csodáiba. Kálvin vívódását, küzdelmét egy, az 1540-es esztendő telén írt Győzelmi ének című versének felolvasásával bizonyította. Ez a vers a Wormsban lezajlott és Kálvin számára kudarccal végződött hitvita után íródott, mely ugyan szószerinti kudarc volt, mégis Jézus győzelmét emelte ki.
Az előadás után a helyi hittanosok műsora következett. Kiemelendő, hogy Körmendi Kata 4. osztályos tanuló egyedül énekelte el Luther Márton által szerzett, Erős vár a mi Istenünk című 390. dicséretet. Az ünnepség végén pedig Juhász Róbert helyi lelkipásztor köszöntőjében beszámolt a belső felújítás munkálatairól, és név szerint említette azokat a szakembereket, akik segítettek a munkák kivitelezésében.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.