Rovatok - Egyházi élet

Száz éves a Siófoki Református Egyházközség

LIII. évf. 46. sz. - 2009-11-15 - B. B.

A siófoki gyülekezet tagjai hatalmas lelkesedéssel készültek az alkalomra: gyülekezetük száz, templomuk tizenöt éves. Mire a harang megszólalt, megtelt a születésnapját ünneplő templom a siófoki és a környező gyülekezetekből érkezett hívekkel. A házigazda, Bartha Béla lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlteket, majd a több mint kétszáz torokból felharsant a zsoltár: Tebenned bíztunk eleitől fogva...

Nagy Csaba esperes imádsága után Steinbach József püspök hirdette köztünk Isten Igéjét a 2Pét 1,4–7 alapján. Rámutatott arra, amit Isten Jézus Krisztusban tett értünk: hogyan jött közel hozzánk, és hogyan készített utat magához. Hogyan szült újjá bennünket, és hogy az Istenhez tartozásunk miképpen látszódik meg az életünkön. Köntös László főjegyző imádságával fejeződött be az alkalom első része.

Ezek után Jancsó Tiborné siófoki presbiter olvasta fel a gyülekezet százéves történetének összefoglalását, mindeközben a gyülekezet tagjai kivetített képeken követhették nyomon az eseményeket. Régi, megsárgult fényképeken idéződtek fel a régmúlt idők szereplői: az imaház, a gyülekezeti elöljárók, a gyülekezeti ünnepségek, az imaház renoválása, az új templom építése, a lelkipásztor-beiktatás, az emléktábla...

A gyülekezet templomépítő lelkipásztora és gondnoka, Császár Levente nyugalmazott lelkipásztor és Pataki Géza volt gondnok emléklapot vettek át, feleségeiket pedig egy csokor virággal lepte meg a presbitérium. Ugyancsak emléklapot vett át Esze István presbiter, egyházmegyei jogtanácsos, aki a tizenöt évvel ezelőtti és a mostani presbitérium tagja, valamint Papp Dániel, a hűséges egyháztag, aki a templomépítés során kimagasló adományával mutatott példát a gyülekezetnek. Gulyás Ádámné következett a sorban, aki 50 éve végzi énekvezetői szolgálatát a gyülekezetben. Baráth István gondnok, egyházkerületi világi főjegyző gondnokságának tízéves évfordulóján vehetett át emléklapot.

Az ünneplő gyülekezetet levélben köszöntő enyingi református és a siófoki evangélikus gyülekezet után következett Nagy Csaba esperes köszöntése, majd felolvasták Balázs Árpád siófoki polgármester meleg hangú üdvözletét.

A gyülekezet lelkipásztora a presbitérium nevében kinyilvánította csatlakozási szándékukat a Dél-Balatoni Református Gyülekezetek Regionális Együttműködéséhez, melyre Dancs Ferenc elnök megerősítő válasza érkezett.

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok