Nyolcadik alkalommal indították útjára a Kárpát-medencei Magyarok Zenéje című koncertsorozatot november 7-én a budapesti Hagyományok Házában.
Jókai Anna köszöntőjében elmondta: az a nemzet, amelyik nem veszíti el a kultúráját, nem engedi kitépni a nyelvét, életben marad, és ha kimászik a bajból, sokkal magasabbra jut, mint korábban bármikor. „A harang, ha kitépik a nyelvét, ócskavassá válik. Ezért nem szabad elcsüggednünk, mert Isten mindent megtesz értünk, azonban semmit helyettünk” – fogalmazott a Kossuth-díjas írónő. Böszörményi Gergely koncertszervező rövid beszédében azt hangsúlyozta, hogy a határon túli magyarok kulturális kincseit bemutató és Mádl Dalma, a Magyar Karitász jószolgálati nagykövete, valamint Bölcskei Gusztáv református püspök védnökségével megvalósuló koncertsorozat a Magyar Református Egyház május 22-i Alkotmányozó Zsinatának szellemében végzi szolgálatát. A kulturális előadás első részében a felvidéki Agócs Gergely népzenészt, majd a Bástya Citerazenekart, végül a vajdasági Bakos Árpádot és barátait hallhatta a közönség. A második részben a Magyar Állami Népi Együttes Édeskeserű című előadásának részleteivel állt a színpadra. A jótékonysági koncert bevételeit a szervezők a sorozat határon túli állomásainak megrendezésére fordítják.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.