Belépés / Regisztráció
Keresés
A három idősebb fiú, Ádám (9 éves), Bálint (8) és Gergő (4) – aki egyszerűen csak Ronaldoként aposztrofálja magát, és nyomatékul később még a stoplis cipőjét is megmutatja – éppen az előszobában rúgják a labdát és gyűrik a szőnyeget, amikor belépünk otthonukba. Már vártak minket. Miután sikertelenül focizni hívnak, Bálint afelől érdeklődik, milyen kérdésekre kell majd válaszolnia, Gergőt pedig az érdekelné, hogy mit fogunk játszani. A srácok kisöccsével, Matyival (7 hónapos) a nappaliban találkozunk, ahova Demeter Zoltánnal és feleségével, Zsófival beszélgetni húzódunk a várakozás és a karácsony ünnepéről. Persze a fiúk is nyomban utánunk jönnek, már nem is érdekes a labda, annál inkább fotósunk fényképezőgépe és a diktafon. Ez egész estés programnak tűnik, de Ádám a legidősebb komolyságával mellénk szegődik beszélgetni, a többiek pedig hol velünk, hol kisautóikkal vannak elfoglalva.
„Készítsétek az Úr útját...”
Bár Demeterék az adventi koszorút eddig mindig maguk készítették, idén Erdélyben járva megtetszett nekik a korondi fazekasok egyik portékája, egy adventi gyertyatartó. A karácsony előtti négy vasárnapon ezen gyújtják meg a gyertyákat esti családi áhítat keretében.
Ez időben egyre több karácsonyi dekoráció kerül föl a lakásban a falakra, ajtókra és ablakokra, előveszik a karácsonyi könyveket és mesekönyveket, a téli versesköteteket. A bejárati ajtóra fölkerül az adventi kalendárium is, ahol minden reggel apró ajándék várja a gyerekeket, vagy ha az nem férne bele, hát egy-egy, az apróság rejtekhelyét megmutató versike vagy találós kérdés kerül bele. „Én ma egyből kitaláltam” – szól közbe Bálint büszkén, mikor meghallja, miről van szó. „Igen, ügyes voltál” – dicséri meg az édesanyja.
Advent négy hetében sok-sok karácsonyi zenét hallgat a család, komolyat és a gyerekeknek szólót egyaránt. Ekkor sütik meg együtt a mézeskalácsot is, és az ajándékokat is ekkor készítik el a családtagoknak, az óvó- és tanító néniknek.
„Engedjétek hozzám jönni...”
Családi áhítatot nem csak adventben tartanak Demeterék, hanem minden este. Fürdés után, amikor már ágyban vannak a gyerekek, elhangzik egy mese és egy történet egy mese- és egy áhítatos könyvből. Ha az idő engedi, beszélgetnek a történetről, és van, hogy nem is kell kérdezni, hanem már maguktól mondják a gyerekek a kapcsolódó élményeket. A felolvasást és a néhány percnyi beszélgetést minden esetben imaközösség zárja. „Még Gergő is szokott imádkozni! A minap megköszönte Istennek, hogy végre elmehettem korizni, mert tudta, hogy már régen vágytam rá” – újságolja Ádám.
Aranyat, tömjént és mirhát?
Zoltán nem hívő családból származik: „Bár a külsőségek megvoltak, Jézus valahogy kimaradt a karácsony megünnepléséből. Én később kerültem az Úr vonzásába.” Konfirmálni is csak a hagyomány miatt küldték a szülei, mégis úgy érzi, ekkor szólította meg Isten először. Aztán jó pár év úgy telt el, hogy hol az egyház közelében volt, hol távolabb attól, mégis azt mondja: „Visszatekintve jól látszik, hogyan egyengette az Úr az utamat anélkül, hogy én ezt akkor tudtam volna.”
Zsófi gyerekkori karácsonyainak hangulatát az határozta meg, hogy nagymamája mindig összehívta a nagycsaládot: „Köré gyűltünk ilyenkor, és miután meghalt, akkor is együtt maradtunk szeretetben” – emlékezik az édesanya. Imádkozni is a nagymamája tanította meg, a hitét is ő plántálta el, ami a konfirmáció előtt vált benne tudatos döntéssé.
Demeterék tudatosan igyekeznek kialakítani a saját karácsonyukat. Az a legfontosabb számukra, hogy a nagy ünnepi igyekezetben se vesszen el a lényeg. Mert bár a külsőségek is segíthetnek a karácsony üzenetének a megértésében, nem szabad elveszni sem közöttük. Zsófi egy csomaghoz hasonlítja az ünnepet, amiben a sokrétegű, díszes csomagolás alatt rejlő ajándék a lényeg. „Minden családnak ki kell találnia, hogy mennyi dísz, mennyi csomagolás fér bele az ő életébe. Ha túl sokat akar, csak a csomagolás marad, és nem jut el a legfontosabbhoz” – mondja, és azt tanácsolja, hogy mindenki gondolja végig: mi az, amire a gyermekek száma és kora mellett futja az idejéből, nehogy feszültség vagy veszekedés vonja el a figyelmet az ünnepről.
Zsófi számára a legkedvesebb karácsony az volt, amikor Ádám és Bálint már elég nagy volt ahhoz, hogy az ünnepről beszélgessenek velük. Leültek a karácsonyfa mellé, csak a gyertyák világítottak a szobában, és énekeltek, Bibliát olvastak, imádkoztak, beszélgettek. „Én abban az évben tértem meg, és azóta tudom, hogy mit jelent a karácsony” – szól közbe öntudatosan a kilencéves Ádám, és mindjárt meg is kérdezem tőle, mit jelent szerinte. „Ott voltak az ajándékok – meséli –, de valahogy nem voltak annyira vonzóak. Ez volt az első olyan karácsonyom, hogy amikor anyáék beszéltek, nem arra gondoltam, mikor lesz már vége, hanem oda tudtam figyelni, és beleéltem magam.”
Hogy a kicsik is megértsék az ünnep üzenetét, Zoltán néhány éve egy hatalmas dobozt hozott haza, amit gyönyörűen becsomagoltak. Ez azóta mindig a fa alá kerül. Ez nagyobb az összes ajándékos doboznál, de csak egyetlen igés lap van benne: „Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” (Jn 3,16) Csupán ennyi, de arra emlékeztet mindenkit, hogy bármi is van a karácsonyfa alatt, a legnagyobb ajándék Isten ajándéka: maga Jézus Krisztus.
„Bálint, menj ki egy kicsit!” – szólal meg hirtelen Zsófi, mert egy új ötletet, az idei karácsonyi meglepetést akarja megosztani velünk. „Miért?” – kérdezi méltatlankodva a kisfiú, de azért szót fogad, és bár hallgatózik egy kicsit, hamarosan enged apja javaslatának, és csatlakozik a többiekhez, akik időközben ismét focizni kezdtek. Mivel a karácsony születésnap, a szülők elhatározták, hogy ezentúl mindig sütnek majd egy tortát is. Amikor a fiúk tartanak zsúrt, a rokonok megkérdezik őket, mit szeretnének kapni. Ehhez lesz hasonló Demeterék idei karácsonyi áhítatának legfontosabb kérdése is: „Vajon Jézus, a karácsonyi születésnapos milyen ajándékot szeretne, és mi az, amit mi tudunk neki adni?”
„Egymás terhét hordozzátok...”
Zsófi esetében a munka és a szolgálat nehezen választható szét, hiszen Budapesten a fasori gyülekezet egyik hitoktatója. Zoltán vámügyintéző, és a közösség presbitere. Zsófi még így a gyes alatt is besegít a gyermek-istentiszteletek, hittanórák megtartásába, férje pedig az úgynevezett kazettaszolgálatból – az igehirdetések hangfelvételeinek terjesztéséből – veszi ki a részét. Ha az egyikük elmegy egy bibliakörre vagy egy csendesnapra, -hétre, a másikuk marad otthon a gyerekekkel. „Ez is egyfajta szolgálat” – mondja Zoltán. És az is, hogy rendszeres erdélyi nyaralásukra néhány másik családot is elhívnak a gyülekezetből, hogy ők is megismerkedjenek a gyönyörű vidékkel. A szülők példája pedig ragadós: Ádám is játszik már a gondolattal, hogy gyülekezeti barátaival zenekart alapít, és a karácsonyi istentiszteleten egy közösen előadott darabbal örvendeztetik meg a gyülekezetet.
Azonban nemcsak a család tesz meg mindent a közösségért, hanem Demeterék is számíthatnak a gyülekezetre. Körülbelül harminc többgyermekes házaspár jár a Fasorba, akik nagyon egymásra találtak, baráti közöttük a viszony, odafigyelnek egymásra. Ha úgy látják, hogy az egyik pár elfáradt, túlterhelt, hogy jó lenne egy kicsit kikapcsolódniuk, a többiek szétosztják egymás között a gyerekeket, és a házaspár elmehet kicsit egymásra figyelni, feltöltődni.
Baráti segítség ide vagy oda, azért nem lehet könnyű négy fiúval. Mikor ezt firtatjuk, Zsófi csak ennyit mond: „Néha megpróbálnak sajnálni emiatt, de én mindig azzal bújok ki, hogy akinek négyes ikrei születnek, annak sokkal nehezebb.” Bálintnak sem kell több, mindjárt meg is kérdezi, mi lett volna, ha valamelyikük harmadmagával jön a világra. „Akkor családon belül meglenne a focicsapat!” – válaszolja vidáman az édesanyja.
Aztán arról kérdezem őket, nem lenne-e jó a sok fiú mellé egy kislány is. De Ádám huncutul elkapja a szót a szülők elől: „Anya mindig azt mondja, hogy inkább ne, mert amikor vásárolunk, a lánysorokat kapásból ki lehet hagyni.” És hogy ő örülne-e neki? „Én bárminek örülnék!” – mondja mosolyogva. Aztán később mégiscsak kibújik a szög Ádám zsákjából: „Jó lenne még néhány fiú!” – sóhajtja, mert hát igaz, ami igaz: a lányoknak is lehet örülni, de a fiúkkal még focizni is lehet.
Aztán komolyra fordítjuk a szót. Zsófi azért bevallja, hogy nem mindig könnyű, de Zoltán is sokat segít, és a három nagyot is befogják. Maguknak húzzák az ágyneműt, takarítanak, és az is be van osztva, hogy mikor ki a napos. Bizony van, amikor a négyéves Gergő terít meg a reggelihez, vagy ha öccse sírni kezd, ő megy oda énekelni neki vagy játszani vele. Zsófi végül – talán inkább a fiúknak, mint nekünk – azt mondja: „Egy nagycsalád csak akkor működik, ha mindenki kiveszi a részét a munkából” – majd hozzáteszi: „Ha az ember báránykát kap, nem csak legelőt kap hozzájuk, hanem erőt is, hogy felnevelje őket – ezt tapasztaljuk.”
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
