Belépés / Regisztráció
Keresés
Tudatos falurombolás volt – mondják a nagygéciek, akik negyven év után sem tudják, és nem is akarják elfelejteni falujukat. 1970-ben árvíz mosta el ugyanis Nagygécet, majd az építési tilalom tette lehetetlenné a település továbbélését. A szebb múltra az omladozó, nyolcszáz éves templom emlékezteti az arra járót. A katasztrófa 1970. május 13-án történt. Nem várt árvíz árasztotta el Nagygéc utcáit, a falu összes lakóját még azon az éjszakán kitelepítették. 749-en menekültek el otthonaikból, valószínűleg egyikőjük sem gondolta, hogy véglegesen.
„Megszűnt helységnév” – áll a tömör és igen száraz megfogalmazás a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján. E két szó nem tudja, bár valószínűleg nem is akarja leírni, hogy mi történt valójában Nagygéccel. A falut szó szerint letörölték Magyarország térképéről. Az érintettek úgy vélik, nem csupán az árvíz a hibás. Szinte mindenki visszaköltözött volna, de a hatalom ezt nem hagyta. A település romjait (és akkori néhány kitartó lakosát) 1981-ben Csengersimához csatolták, ma a közeli település külterületeként tartják számon, két lakosa van. Pedig évszázadokig önállóan is virágzott a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei falu. Megnéztük, negyven év után mi maradt Nagygécből.
Kísértetfalu
Szűk, kanyargós út vezet a szellemfaluhoz. Azt, hogy pontosan hol kezdődött és meddig tartott a település, csak egykori lakói tudnák elmesélni, akik könnytől átitatott szemeikkel még maguk elé tudják idézni az egykori szülői ház helyét, a szomszédokat, a korcsmát, a kastélyokat. Nekem már csak az omladozó református templom maradt. Bár csak Isten tudja, meddig fog még állni… Ugyanis siralmas állapotban van. Ablakai kitörtek, a vakolat lehullott, a tető néhol lyukas, az idő vasfoga pedig alaposan megrágta a tető épen maradt felületeit. A nyitott ablakokon fecskék repkednek ki-be. A templom pontos építési idejét csak találgatják, valamikor az Árpád-korban épült, mintegy nyolcszáz évvel ezelőtt. Többször bővítették az épületet, erről árulkodik, hogy a román stílusirányzaton túl gótikus és reneszánsz elemekkel is találkozhatunk benne.
Magányos faluvédő
Kisebb csoda, hogy a templom még áll – gondolhatnánk. Ha nincs Juhász Ferenc és lelkes segítői, mára akár össze is dőlhetett volna az istenháza. Ők ugyanis kicserélték a tető gerendáit, nem túlzás, ha azt mondom, életüket kockáztatva, mert némelyik igencsak korhadt állapotban volt. Juhász Ferenc még tériszonyát is leküzdötte a jó cél érdekében, miközben az instabil faszerkezeten dolgozott. Ő volt az, aki a kétezres évek elején vállalta, hogy megmenti azt, ami még menthető ősei falujából. Afféle magányos harcosként látott neki a dolgoknak. Egyedül takarította el a több méter magas gaz- és szeméthegyet a templom környékéről, majd egyedül tartotta (és tartja) azt rendben, szintén egyedül harcolt a bürokráciával azért, hogy önzetlenül segíthessen. Idővel segítőtársakra akadt, s mára már a Nagygécért Közhasznú Egyesület nevében dolgoznak néhányan, amelynek elnöke, nem meglepő módon, maga Juhász Ferenc. A faluvédő nyugdíjas mindezekkel nem büszkélkedett, rendkívül szerény ember, az elismerést szinte meg se hallja – nem ezért csinálja mindazt, amit idestova tíz esztendeje önként vállalt. A fizikai munkán és a szervezésen túl szellemi munkát is végez szeretett falujáért: kutat. Nem túlzás: egy órán keresztül mesélte települése történetét, amolyan igazi mikrotörténetként, párhuzamot vonva a magyar történelem odavágó részeivel. Mert Nagygéc szerves része volt a magyar nemzetnek: számos politikust – a szó legnemesebb értelmében –, vármegyei és országgyűlési képviselőt, szabadságharcost, írót, költőt adott a magyar közéletnek. A falu területén egyébként négy uradalmi kastély is volt, érthetetlen módon mindet elbontották. Egy óráig szinte csak a falu történetét hallgatom Juhász Ferenctől, majd bemegyünk a templomba is.
A Szentlélek tartja a falakat
Értékmegőrzés és baleset-megelőzés miatt Juhász Ferencnél vannak a templomi lakat kulcsai. Belépve megpillantottam egy fecskefészket, benne négy kis fiókával, lakhelyük alatt a következő felirat olvasható: „Áldjátok az Úr nevét.” Régészek néhány évvel ezelőtt feltúrták a templom talapzatát, néhány sírt találtak, de mivel nem régi temetkezési helyről volt szó, halomba hányva otthagyták a csontokat. 1993-ban az Örökségünk Őrei Alapítvány temette el őket újra, immáron a templomkertben. Az idők folyamán a csontokon alig maradt föld, és a kaszálások során egy-egy csontdarab rendre a felszínre kerül. A Nagygécért Közhasznú Egyesület éppen ezért szeretné a kis sírt kővel körberakni, és vastagabb földréteggel betakarni. „Ha minden jól megy, ez két héten belül meg is fog történni” – mondja az egyesület vezetője.
A templom nagy részét azóta is homok fedi, a padokat állítólag múzeumba vitték, a többi templomi szertartási kellékről nem sokat tudni. A harmóniumot vandálok szétzúzták, a harangokat is elvitték. De Juhász Ferenc a sok keserűség ellenére is optimista, azt mondja: „Isten lelke még itt lakozik a templomban, szerintem ezért áll még.” Ezzel nem is tudok vitatkozni, bár nem is szeretnék. Magam is úgy érzem, csoda, hogy az épület statikusan még – a körülményekhez képest – jó állapotban van.
Krisztusi akarat
Amikor arról kérdezem Juhász Ferencet, hogy honnan van mindehhez ereje, azt mondja: „Amikor az ember egy ilyen területet rendbe tesz, az nem okoz fáradtságot, mert szívesen csinálja, úgy érzem, ilyenkor a krisztusi úton járunk. Nekem jutalom, hogy ezt csinálhatom, ez nem megterhelés.” Közben felmerészkedünk a karzatra, néhány jó kép reményében. Itt együtt szörnyülködünk, hogy a harmóniumból már csak néhány darab fa maradt, de a karzaton legalább még van két pad, ami a templomhoz tartozik. Ezért nem másztak fel a múzeumosok – konstatáljuk csöppet ironikusan. Leereszkedünk a karzatról, még egyszer rámosolygok a fecskefészekre, majd kijövünk a templomból. Idegenvezetőm azt panaszolja, nem érti, miért hanyagolják el a mai napig kedves faluját. „A román a határig építkezik, demonstrálja, hogy az már Románia, itt pedig az enyészeté lesz a gyönyörű környezet” – mondja. Pedig a nagygéciek hűségesek voltak Magyarországhoz. A trianoni határokat évtizedekig nem ismerték el, a határjelzéseket nap mint nap kidöntötték, és volt, hogy fegyveres harcba is bonyolódtak hazájukért. És ez a hála! – gondolhatják jogosan.
Emlékműavatás a negyvenedik évfordulón
A templom mellett idén májusban avatták fel a nagygéciek emlékművét az árvíz negyvenedik évfordulóján. A falu nevének betűit külön oszlopok tartják, lényegében beton és vas alkotja az építményt – fő a tartósság, mondja az emlékmű megálmodója. Az oszlopokon a régi utcák nevei, alatta pedig a házak tulajdonosainak neve áll. Idővel szeretnék az összes lakos nevét is márványba vésni. Az emlékmű is ingyen készült, vagyis mindenki azt adta hozzá, amit tudott, volt, aki cementet, volt, aki kétkezi munkát.
A negyvenéves évfordulón istentiszteletet is tartottak a templomban, amelyen Kustárné Almási Zsuzsanna református lelkész hirdette az Igét. Tőle tudom, hogy a falu egyébként szinte teljes egészében református volt. Az ő családja is Nagygécről származik, az árvíz után évekig éltek még a faluban, úgy döntöttek, nem hagyják el házukat – ő néhány hónapot élt itt, gyermekként. Nagypapája ragaszkodott szülőfalujához, kérte, hogy majd itt temessék el őt, és a család így is tett. A lelkésznő a negyvenéves évfordulón elmondott prédikációjában azt emelte ki, hogy „bennünk él tovább ez a falu, bennünk, a gyermekeinkben, és akiknek továbbadjuk”. Hozzátette: különös érzés volt számára a templomban prédikálni, miközben a madarak a fejük fölött repkedtek, énekeltek.
A tervek
Az emlékmű mellől Juhász Ferenccel árnyékba húzódunk, s végül terveiről kérdezem az egyesület elnökét. „Szeretnénk, ha a kormány nemzeti emlékhellyé nyilvánítaná a falut, mert akkor védettséget élvezne a település és a név is.” Továbbá egy helytörténeti múzeumot is terveznek. „Ha az egyesület működni tudna, és támogatók is volnának, akkor a templomon a sürgős állapotmegőrzéseket kellene elvégezni, mert a huszonnegyedik órában van az épület” – sorolja terveit a lelkesedésében és optimizmusában sosem lankadó ember. A tervek megvalósulása minden bizonnyal nem rajta múlik majd.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
