Rovatok - Heti útmutató

A kenyér

LIV. évf. 34. sz. - 2010-08-22 - Szalai László

Gondolkodtunk-e már azon, hogy mire megéljük a zsoltár időmértéke szerinti hetven vagy nyolcvan esztendőt, vajon addig hányféle kenyeret eszünk meg? Gyermekkorunkban esszük azt a kenyeret, amiért a szüleink fáradoznak, munkálkodnak. Áldott legyen a gyermekeik kenyeréért dolgozni tudók élete! Áldottak legyenek poraikban azok, akik kenyeret adtak a kezünkbe, a szánkba.

Ahogy telnek-múlnak az évek, eljutunk oda, hogy a saját munkánk által keresett kenyeret esszük. A tanulás, a taníttatás után nagy dolog már szakmunkásként, diplomásként kenyérkeresőnek lenni. Tudjuk, hogy ez egyáltalán nem természetes, ha a munkát keresők magas számára gondolunk. Fiatal lelkészkoromban még szokásban volt Szatmárban, hogy az első fizetésükből az Isten dicsőségére adakoztak az emberek. Hol vagyunk mi már ettől! Vajon nem oka ez is annak, hogy sokaknak nincssen kenyérkeresete?

Áldott dolog, amikor az ember eljut oda, hogy családot alapít, és szülői felelősségérzettel gondoskodik az Istentől ajándékba kapott és elfogadott gyermekek kenyeréről. Ma ezzel is nagy bajok vannak: nagymértékben csökkent a családalapítási kedv, sikk szinglinek lenni, egyneműeknek együtt élni, összeköltözni és gyermeket nem vállalni, családot nem alapítani. Az ilyen önző emberek vallják, hogy túl rövid az élet mindehhez. Eközben mi, magyarok fogyó nemzetté lettünk, lassan tízmillió alá csökken az ország lakosságának száma. Abban a reménységben és hitben kell könyörögnünk és imádkoznunk, hogy egy családbarát politika elősegítse, ösztönözze a gyermekvállalási kedvet.

Ha az Úr napjainkhoz napokat told, és megajándékoz bennünket a hosszú élettel, akkor ehetjük a nyugdíjasok kenyerét is. A nyugdíjasok kenyere nem kegyelemkenyér. Sok mai nyugdíjas kenyere lett savanyú, ízetlen. Ennek az országnak a nyugdíjasai többet, jobbat érdemelnének. Könyörögjünk azért, hogy ezen a területen is egyre többen érezzék és élvezzék fáradságos munkájuk áldott gyümölcsét.

A Szentírás tanítása szerint kenyéradó gazdánk az Isten. Az Istentől ajándékba kapott kenyér az ember számára erőforrás, „…a kenyér pedig erősíti az ember szívét.” (Zsolt 104,15) A létfenntartáshoz nélkülözhetetlen – aki híjával van a kenyérnek, az szinte mindennek híjával van. Mivel Isten a kenyéradó gazdánk, az embernek ezt tőle bizalommal kell kérni, mint ahogyan az Úri imádságban is tanít minket Jézus, vagy amint régi, szép aratási énekünk mondja: „Rajtad kívül nem adhat senki kenyeret számunkra, te szolgáltatod nekünk azt ki a mi asztalunkra.”

Ha az Isten kezéből fogadjuk el a kenyeret, nem leszünk annak rabjává, elég lesz mindenkor. Aki a kenyeret naponta el tudja kérni az ő Teremtőjétől, az hálás érte, és dicsőíti őt, mint minden jó adomány ajándékozóját.

Amikor hálát adunk a mindennapi kenyerünkért, mert az megvan, ne feledkezzünk meg azokról, akik éheznek. Tudjuk, Magyarországon is sokan nélkülöznek napjainkban, és a világban naponta ezrek halnak éhen. Ebből kifolyólag kell nekünk így könyörögni: „…bocsásd meg vétkeinket.” (Mt 6,12)

Amikor hálát adunk a mindennapi kenyérért, ne feledkezzünk meg arról sem, hogy „…nem csak kenyérrel él az ember” (Mt 4,4). Isten a testi eledel mellett lelki eledelről is gondoskodott, kész a mi lelki éhségünket is csillapítani, kielégíteni. Ilyen lelki kenyér az egész Szentírás. Ilyen lelki kenyér maga az Úr Jézus Krisztus. Csodálatos az, amikor örökké tartó szeretettel kínálja Atyánk ezt a kenyeret: „Én vagyok az az élő kenyér, amely a mennyből szállt le: ha valaki eszik ebből a kenyérből, élni fog örökké…” (Jn 6,51) Krisztus az életnek kenyere, nem közönséges kenyér, nem ünnepi kalács, hanem élő és életet adó kenyér. Az a kenyér, amelyet megeszünk, táplál ugyan a földi életre, de nem tarthat meg a halállal szemben, hiszen maga is „halott kenyér” – a gabonaszem négyszer hal meg, mielőtt kenyér lesz belőle. Soha sehol nem érezhetjük annyira, hogy Krisztus valóban az életnek kenyere, mint az úrvacsora alkalmával.

Krisztus kenyér, életet adó, áldott, szent kenyér, de csak akkor és annak, aki él vele. Éljünk hát vele.

(A szerző fehérgyarmati lelkész, a Kommunikációs Bizottság elnöke)

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok