Belépés / Regisztráció
Keresés
„…szárnyra kelnek, mint a sasok…” (Ézs 40,31/b)
Az ember a kezdetektől igyekezett a magasba emelkedni – akár felfelé szökő építményeivel, mint a Bábel tornya, akár Ikarusz módjára magának „szárnyat növesztve”. A halandó a lét határait feszegető kíváncsiságával, alkotó, teremtő képességének birtokában egyre messzebb jutott.
A felfedezni akarás, az ismeretlen megismerésének és meghódításának természetes vágyától hajtva a Wright fivérek 1903. december 17-én végérvényesen felülírták a hagyományos közlekedési struktúrát. A polgári légi közlekedés dinamikus fejlődése, továbbá a technikai és technológiai vívmányok következtében új utak nyíltak meg az egyén előtt. Kiszélesedett a horizont, az individuum pedig elindult, hogy új ismeretekkel gazdagodjon.
Napjainkban a légi országutakon közlekedőket – anyagi forrásaik függvényében – a legkülönbözőbb motivációk repítik és vezérlik. A nyári hónapokban az emberek jellemzően nyaralás, pihenés céljából kelnek szárnyra, rövidebb-hosszabb időre. Sokakat vonz egy jó koncert vagy egy hétvégi kiruccanás valamelyik európai nagyvárosba. A fapados járatok és desztinációk nagyban hozzájárultak, hogy a globális falusi életérzés valós élménnyé, tapasztalattá legyen a magyar utasok számára is.
A polgári légi közlekedés hazai fellegvárában számtalaszor megtapasztaltam, hogy milyen sokan szeretnének elrepülni a hétköznapok megoldatlanságai és megpróbáltatásai elől. Azt remélik, hogy tízezer méter magasan, vagy egy másik országban életük gondjai, bajai, disszonanciái más kontextusba kerülnek. (Poszt-)posztmodern világunk modern embere a megoldást gyakran egy-egy utazástól várja. A problémakezelésnek ez egy rendkívül elegáns, ugyanakkor kevéssé hatékony módja.
Repülős nyelven sokszor fogalmaztam meg, hogy ha mérni lehetne mindazt, ami nyom és nyomaszt bennünket, egy-egy utasszállító egyensúlyvesztés vagy túlterhelés következtében fel sem szállhatna. A próbatételek és a nehézségek elől nem lehet elrepülni. Ugyanakkor az ember nagy mágus. Hosszabb-rövidebb ideig magát is képes áltatni, illúziót gyártani és a realitástól menekülni. Az állandó útonlét, a nyughatatlanság és az elvágyódás a kereső, a lelki útkeresztetődésben toporgó ember sajátos jellemvonása.
A start előtti különös lelkiállapotban, az utasban tudatosul léte bizonytalansága és sérülékenysége. A lelkiek iránti vágya erősödik, átgondolja élete jelentősebb eseményeit, döntéseit. A múlt történéseit, tévedéseit, vargabetűit, gyarlóságait – ebben a különös atmoszférában – rendszerint másként értékeli. Önmagával szemben kevésbé megengedő, elnéző. Materiális értékei, drágaságai, javai rendszerint másodlagossá válnak. Igénye megnő az állandó, a maradandó iránt, és bizonyosságot szeretne sorsa, útja, léte felől. Napjainkra az egyénben alapjaiban ingott meg a biztonságérzet.
Ferihegy a cifra nyomorúság világa, ahol az elegáns külsőségek és a belső feszültségek kontrasztja felerősödik. Hiába a jól szabott külső, az elegáns öltönyön vagy kiskosztümön nincs az a rafinált szabásvonal, amely kisimítaná vagy eltüntetné a lét gyűrődéseit – az életredők még ráncosabbaknak tűnnek.
A repülés világában szorongás és félelem kövezi a légi országutakat. Ráadásul az ember nem szívesen adja ki élete kormánykerekét a kezéből. Márpedig tízezer méter magasan, ég és föld között az utas megéli kiszolgáltatott voltát, a ráhagyatkozás szükségességét másokra. Fogódzó, kapaszkodó után tapogatózik. Gyermekkori imádságai jutnak eszébe, keresi a szavakat, és talán hosszú idő után elkezd ismét befelé tekinteni. Miközben elindul befelé, hogy felfedezzen egy ismeretlen vagy egy rég elfeledett világot, megtapasztalja, hogy van valaki, aki kalandra hívja és sorsát igazgatja.
Ferihegyen jól tükröződik a vallási paletta gazdagsága, a különböző izmusok és csalatkozhatatlan eszmei igazságok kavalkádja, sokat ígérő csábítása, kuszasága, egymásnak feszülése. A repülés világa különös lenyomata a globálisan zajló folyamatoknak, a vallási térképváltozásnak, sajátos irányzatok erőteljes izmosodásának. A légi határokon eszmék és tanok szabadon, feltartóztathatatlanul vándorolva keresik a befogadóbázist. Ezer karjával nyúl felénk a „csak kövessük ezt vagy azt”.
Olyan korban élünk, amelyben ki-ki megtalálhatja a személyre szabott, a neki tetsző és számára kívánatos alapelveket, doktrínákat, amelyek szerint élheti és berendezheti életét. Sajnos, ezek gyakran nem a legmegfelelőbb irányvonalak és utak.
Gyorsan változó világunkban a keresztyén egyház üzenete örök, tudniillik van valaki, aki utat mutat, és ezen az úton nincs eltévedés, hanem biztos a célba érkezés. Vele szabad és jó elindulni, újat kezdeni, hiszen rábízhatjuk sorsunkat, jövőnket, egész életünket.
Az életútját mindenkinek magának kell végigjárnia, amit a keresztyén ember hitéből fakadó küldetéstudattal vállal és tesz meg.
(A szerző lelkipásztor, misszióvezető, a Repülőtéri Lelkészek Nemzetközi Szövetségének volt elnöke)
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
