Belépés / Regisztráció
Keresés
A konfirmáció vasárnapjára valaha szent komolysággal, sok igyekezettel és nem kevés izgalommal készültünk. Nagy eseménye volt ez a református gyülekezetnek, családnak, ifjúnak. Komoly előkészület, lelkészi oktatás előzte meg a várt napot, amikor az ifjúság küszöbéhez közelítő gyermek tanúságát adta megszerzett hitbeli ismereteinek, fogadalmat tett Jézus Krisztus engedelmes követésére, a református keresztyén anyaszentegyházhoz való hűségére, s felhatalmaztatott arra a kiváltságra, hogy a gyülekezet felnőtt közösségébe számláltatva részese lehessen az úri szent vacsora sákramentumának. Tanúja volt ennek a gyülekezet egésze, hisz a legnagyobb ünnepekkel azonos rangú, fontos, évenként ismétlődő, kiemelt ünnepe volt ez Isten helyben lakó református népének. S természetesen tanúja volt e nagyszerű eseménynek a konfirmációra indító református család, a szülők, a nagyszülők, a keresztszülők, a testvérek.
Az ünnepi alkalomnak külsőségekben is megadták a módját. A leányok ilyenkor tetőtől talpig hófehérbe öltöztek. A fiúk a konfirmációra kaptak először hosszúnadrágos öltönyt, hisz immár „nagyok” lettek, s nem lenne illő dolog az úrasztala elé holmi rövidnadrágban állni. Konfirmációra a templomot máskor nem látott virágözön díszítette, s a mindent elborító vágott kerti virágok illata olyanná tette Isten háza máskor is jellegzetesen nemes levegőjét, amelyet csak ezen a vasárnapon szippanthatott a belépő, s ha valahol hasonlót érzett élete során, temploma és a konfirmáció ünnepe jutott eszébe. És ennek az ünnepnek folytatása következett. Az úrvacsorai közösségben részesedés, mindjárt a következő pünkösdvasárnapon, s aztán a gyülekezet életében, az istentiszteleti közösségben megélt folyamatos jelenlét révén. Természetes és igaz volt a konfirmációra is, amit egy evangéliumi ének így fogalmaz meg: „Nincs vége, ez csak Élet kezdete volt!”
Áldottak azok a falusi, kis- vagy nagyvárosi gyülekezetek, amelyek közösségében a konfirmáció fontossága, komolysága, szentsége ma is természetes, a fogadalom nem folytatás-fedezet nélküli szöveg, és az Isten népe örvendező és szolgáló közösségében a konfirmáltak folytatólagos jelenléte, vallástévő élete gyakorlat. Ahol a külsőségek, formák mára talán változtak, de a lényeg, a tartalom változatlan. Tudjuk, hogy vannak olyan gyülekezetek, amelyekről elmondható ez. Folytassák a példaadóan szép gyakorlatot, s örvendezzenek a Lélek munkáján, hogy tudniillik az Úr folyamatosan szaporítja a gyülekezetet üdvözülőkkel.
Tudjuk azonban azt is egy sok évtizedes lelkipásztori szolgálat tapasztalatából, meg szolgatársak meghallgatott, szakfolyóiratokban megírt, konferenciák sokaságán előadott, benső tusakodások és gyötrelmek között megélt küzdelmeiből, hogy a konfirmáció ma – célja és folytatása vonatkozásában – a 13-14 éves korosztály körében jórészt eredménytelen. Ennek okai sokrétűek. Egy sereg háttéradottság megszűnt. Az imént a múltat idézve a konfirmáció eseményének egyik legfontosabb bázisaként említettük a református családot. Ma az adott korosztályba tartozó gyermekek jelentős része azt sem mondhatja el, hogy családban él. Legfeljebb valami csonka, családnak tartott társaságban.
Egy lelkésztársam mondja, hogy 12 konfirmandusa közül talán kettő jön teljes családból. Jellemzőek az egyik kislány szavai: „Apu elment, de jobb is így, mert három évig folyton veszekedtek anyuval. De azért hiányzik, nagyon hiányzik… Anyunak van most barátja, aki odaköltözött. Neki is van gyereke … Elég furcsa, nem valami jó… De ez van, mit lehet tenni?” Hogy ebből a háttérből hogy került a konfirmandusok közé, nehezen megfejthető talány, hisz senki nincs a környezetében, aki gyakorló református (keresztyén) lenne. Talán a keresztsége alapján megkeresték a hitoktatók, s ott maradt.
Túl ezen: az adott korosztály jelentős része küzd olvasási és szövegértési gondokkal. Érdeklődését behatárolja az, amit szellemi táplálékként folyamatosan fogyaszt: a televízióban, videokazettákon elérhető, magas százalékában negatív hatást, nem használható példát-életvitelt sugalló anyag, aminek fogyasztásához semminemű szellemi erőfeszítés nem szükséges, s jelentős része a kultúra helyett antikultúra, és lelki-szellemi táplálék helyett méreg. Amikor felfog valamit abból, amit átadni szeretnénk neki, csodálkozva néz ránk: a Holdról jött ez az ember? Az általa ismert és megszerzendő „értékek”-től távol áll, amit a Krisztus-követés kínál számára. Egy kitűnő kollégám receptje volt a konfirmandusok közti szolgálatra nézve: tudásminimumot adni élménymaximummal. Hogy ez mennyire sikerült neki, nem tudom. Az élménymaximumot többnyire egy izgalmas buli jelenti ma a 14 éves korosztálynak.
Mit tegyünk akkor? Amíg vannak, akik ebből a korosztályból konfirmációra jelentkeznek, feltétlen folytassuk a szolgálatot köztük és értük, akkor is, ha ennek eredménye kevés. Mert Jézusnak az egy sem volt kevés soha. S ha egy csoportból 1-2 volt, akinek nem volt hiábavaló az együtt töltött idő, már nem volt hiábavaló a fáradozásunk. Előttem van azonban egy nagyvárosban szolgált kollégám példája, aki megértve, hogy a mi időnkben első renden nem a hagyomány szerinti konfirmációnak van kairosza, a felnőttek konfirmációját hirdette meg, s ezt a munkát csodálatosan megáldotta Isten. Évente több csoport készült a konfirmációra, s ezek az emberek távoliakból közeliekké lettek, a gyülekezetnek Istent szívből szerető, az ő kegyelmét megismert és abból élő, szolgáló tagjaivá váltak. E szolgálat nyomán a nagyváros református minigyülekezetéből a templomot vasárnapról vasárnapra teljesen megtöltő, élő, virágzó gyülekezet lett.
Életük megoldását kereső emberek nem csak a nagyvárosokban vannak. A pártállami idők és a szekularizáció miatt tömegek nőttek fel úgy, hogy nem tudják: „megváltónk keresztje mily gazdag élet kútja lett.” Kereséseik közben az iszlám és egyéb keleti varázslatok karjaiba szédülnek. Sosem látott vallási jellegű csoportok alakulnak kis falvakban is, sehova nem kötődő keresőkből, akiket nem keresett a keresésre küldő Jézus Krisztus nevében az évszázadok óta ott jelenlévő történelmi egyház lelkipásztora és gyülekezete.
Hamis dolog arra hivatkozni, hogy a pénzhajsza és a szekularizáció érzéketlenné tette a lelkeket, nincs mit tenni ilyen körülmények között. Hisz épp a lelki kiüresedés, megszegényedés, az ezzel járó erkölcsi hanyatlás és válsághelyzet, a családok széthullása s a jövendő reménységének szétfoszlása indított sokakat arra, hogy kapaszkodót, biztos talajt keressenek valahol a lábuk-életük alá. Lehetnek gyülekezetek, amik járatlan útnak vélik a felnőttek konfirmálását. De Fülöp evangélista útja is járatlan volt, amelyre indította Isten Lelke, s így talált rá az etióp kincstárnokra (ApCsel 8,26–40). S a járatlan út nem volt ijesztő, mert azzal ment, aki küldte. Áldott lett ez az út. Gyülekezetek sokaságában például a Keresztkérdések című evangéliumi anyag szokatlan módon történő közös tanulmányozása során találják meg emberek üdvösségüket, s jutnak el az etióp főember hitvallására: „Hiszem, hogy Jézus Krisztus az Isten Fia.” Ennek nyomán gyülekezetek sora elevenedik meg.
Néhány éve egy lelkészkonferencián hallottam az előadótól a következő kis történetet. Egy cipőgyáros piacbővítési céllal üzletkötőjét Afrika belsejébe küldte. Néhány hét múlva híradással jelentkezett az üzletkötő: „Itt mindenki mezítláb jár, cipőt eladni nem lehet, hazatérek.” Egy év múlva más üzletkötőt küldött a gyáros, ugyancsak Afrikába. Pár hét múlva tőle is üzenet érkezett: „Itt mindenki mezítláb jár, azonnal küldjenek 10.000 pár cipőt.” A körülményekben a lehetőséget venni észre, s tenni a hit merészségével indulva eddig nem járt utakra – Jézus Krisztus mai szolgálata erre hív.
Konfirmáció vasárnapján arra biztatjuk a most konfirmálókat, hogy ha megismerték Jézus Krisztust, lépjenek a nyomába, járjanak bátran vele. A kereső felnőtteket, hogy őt keressék, mert nincs más út az Atyához, csak ő, s nincs más név az ég alatt, amely által üdvözülhetnénk (ApCsel 4,12). A gyülekezeteket és lelkipásztorokat pedig arra bátorítjuk, hogy az egyre járhatatlanabbá váló utak mellett induljanak a hit merészségével az eddig járatlannak tűnő útra, így töltve be küldetésüket. S akinek nevében mennek, ő jár majd előttük, s szállít áldást munkájukra.
(A szerző ny. ráckevei lelkipásztor, délpesti esperes)
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
