Belépés / Regisztráció
Keresés
Némelyek azt gondolják, hogy az idő múltával a világ sorsa jobbra fordul, mások úgy vélik, hogy a helyzet mindig rosszabb lesz. A háborúk, a terrortámadásokról szóló hírek ebben az utolsó időnek nevezett kegyelmi korban már megszokottá váltak. A tudomány fejlődése hihetetlenül gyors. Felfedezések, új találmányok serege váltja egymást.
Egyesek szerint ötven esztendővel előrébb járunk földgömbünk forgásánál. Ennek a kornak a dolgai oda fejlődtek, hogy Isten kénytelen lesz rövidesen beavatkozni. A megfeszített küzdelem oly méreteket öltött, hogy abból emberi okosság aligha tudja megmutatni a kivezető utat. Az idő felgyorsulva halad. Jézus Krisztus rövidesen beváltja ígéretét, s az égnek felhőiben eljön az övéiért. Ézsaiás próféta figyelmeztetése nagyon időszerűvé vált: „Keressétek az Urat, amíg megtalálható! Hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a bűnös, és gondolatait az álnok ember! Térjen az Úrhoz, mert irgalmaz neki, Istenünkhöz, mert kész megbocsátani.” (Ézs 55,6–7)
Az emberek között mindig lesznek különbségek, ezek pedig néha nézeteltéréseket is eredményezhetnek – de kell-e ebből kifolyólag veszekedni, kötekedni, udvariatlannak vagy durvának lenni? Ebbe a csoportba tartoznak még más hasonló viszonyulási formák is, mint a gyűlölködő, maró, sértő, cinikus és agresszív beszéd vagy magatartás.
Jakab apostol felveti a kérdést: „Honnan vannak viszályok és harcok közöttetek?” (Jak 4,1) Az okot tehát nem a nézeteltérések területén vagy a másik személyében kell mindig keresnünk, hanem önmagunkban is, bűnös lényünkben. Sokszor szeretnénk mindenképpen bebizonyítani, hogy igazunk van. Ezen a magatartáson változtatnunk kell! A viszályok csökkentésében az Isten ereje által kimunkált változás lehet az első lépés.
A kötekedő, békesség nélküli, viszályt szító emberek, akik magukat nagyon névlegesen keresztyéneknek nevezik, úgy tűnik, hogy elfelejtik Pál apostol tanítását: „A testnek cselekedetei azonban nyilvánvalók (...) ellenségeskedés, viszálykodás, féltékenység, harag ...” (Gal 5,19–20) Ezek a Lélek gyümölcseinek – „szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22) – ellentétét képezik. Ha mi a világ és a test cselekedeteit gyakoroljuk, akkor ezzel megkérdőjelezzük azt, hogy valóban igazi, hűséges keresztyének vagyunk, akik a menny felé igyekeznek. Ez pedig rendkívül komoly dolog. Ezért a kérdés itt az, hogy magatartásunk megegyezik-e azzal a hittel, amit vallunk. Gondoljunk arra, hogy Isten előtt nem mentegethetjük saját helytelen és vétkes magatartásunkat azzal, hogy annak felelősségét valaki másra hárítjuk.
Meg kell engednünk Istennek, sőt, imádkoznunk kell, hogy indulatainkat, szavainkat és tetteinket felülvigyázza. Az önuralom a Lélek gyümölcseinek egyike, és a Szentlélek által vezérelt élet egyik legfontosabb ismertetőjele. Ennek forrása és alapja a személyes kapcsolat az Istennel. Gondoljunk csak arra, hogyan viselkedett az Úr Jézus Pilátus és a többi vádlója előtt. Figyeljük meg önuralmát és türelmét! Az ilyen jellemű ember, aki másokat elvisel, gyakran szólhatna valamit – és ezt legtöbbször joggal –, de inkább lemond erről. Ehelyett csendben marad, és ezáltal igazi hosszútűrésről, alázatról és szelídségről tesz bizonyságot. A rendkívül szilárd jellem ismertetőjele ez, ami végső soron Krisztus szerinti.
A keresztyén ember életét annak kell meghatároznia, hogy egyfajta igent és egyfajta nemet együtt kell kimondania. Nemet mond a bűnnek és az összes kárhozatos cselekedetnek. Az Úr halk és szelíd szava erősebb számára a harsogó világ zajánál, nemet mond a hitetlenségnek és a gonosz kívánságoknak. A világ azt hiszi, több élvezetre, gyönyörre, kincsre van szüksége, hogy boldogabb legyen – s közben éppen a szertelen élvezetvággyal teszi tönkre magát. A józan és értelmes mértékletességre igent kell mondania Jézus követőjének. Éljen igaz emberként Isten akarata szerint, nem azt várva, hogy igazságosan bánjanak vele, hanem ő maga igyekezzék igazságos lenni, mindig egyenes, igaz úton járni. Igyekezzen maga körül az igazságosságot és a békességet megvalósítani, ahol erre lehetőség van. Szentül éljen, kegyesen, istenfélő módon, egészen tisztán. Rendezett viszonyban Isten és embertársai felé. Szem előtt tartva, hogy a hívő, keresztyéni élet tulajdonképpen az Isten állandó jelenlétében való élet.
Isten kijelentése a Szentírás, félreérthetetlenül és világosan tanítja, hogy Jézus Krisztus azért jött közénk emberi testben, hogy megszabadítson bennünket a bűn rabságából. Jézus kereszthalálával életet szerzett nekünk, mert helyettünk halt meg. Így kapcsolatot létesített a szent Isten és a bűnös ember között. Ez pedig nem más, mint kegyelem, mert a halálra ítélt ember kapott kegyelmet, s így már az övé, a méltatlané az élet. Szükséges ezért felismerni bűnös voltunkat, és azt, hogy csak a Krisztus váltsághalála menthet meg minket. E helyzetben könyörgésünk: Urunk, irgalmazz nekünk, és adj bocsánatot a múltért, segítséget a jelenre és bizakodást a jövőre.
(A szerző bukaresti református lelkipásztor)
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
