Rovatok - Cselekvő hit

Reménysugár – nappali melegedő nyílt Debrecenben

LIV. évf. 11. sz. - 2010-03-14 - Dobos Zita

Kibővítették a Hajléktalanok Nappali Melegedőjét. A Debrecen-Nagytemplomi Egyházközség fenntartásában működő otthonban naponta több mint száz embernek tudnak segíteni. A nagytemplomi gyülekezet egy évvel ezelőtt nyitotta meg az intézményt, akkor nem volt pénz az épület felújítására, ezért a gyülekezet adakozást hirdetett. A melegedőt csaknem 15 millió forintból korszerűsítették, amelynek hetven százalékát a hívek gyűjtötték össze.

Mint egy eltévelyedett gyermek

„Egy évvel ezelőtt váltam hajléktalanná, miután elveszítettem a családomat” – emlékezik vissza Balogh Tibor. „Ezután kerültem kapcsolatba a Reménysugár melegedővel. Ezen a helyen megértést és igaz törődést kapunk. Enyhítenek a problémáinkon és fájdalmunkon, itt nem csak a test, de a lélek is táplálékot kap.” Majd hozzáteszi: „Ameddig az ember nem találja meg azt az utat, amelyen járni szeretne, eltévelyedett gyermekként él. Itt segítettek megtalálni a helyes utat.”

„Én itt ismerkedtem meg Istennel” – ezt már Kovács Tünde Tímea mondja, aki három évvel ezelőtt lépett be először a melegedőbe. „Itt hívő lettem, és olyan, mintha lenne családom. Amikor ide bejövök, olyan, mintha hazajönnék” – fogalmazott Tünde.

A melegedő még 2008. december 8-án kapott működési engedélyt. Ekkor harminc fő befogadására szólt az engedély. 2009. január 5-én indult el intézményként, előtte a nagytemplomi gyülekezet tagjai önkéntes módon segítették a városban élő hajléktalanokat. Heti rendszerességgel fogadták a rászorulókat meleg élelemmel, ruhával, tisztálkodási lehetőséggel, egy külföldi testvérgyülekezet támogatásával. Mivel a segítség csupán eseti jellegű volt, a gyülekezet, megtartva önkéntességét, megalapította a Hajléktalanok Nappali Melegedőjét, ennek köszönhetően hétfőtől péntekig folyamatos ellátást biztosít a hajléktalanoknak. A Reménysugár Hajléktalanok Nappali Melegedőjében tavaly több mint 440 hajléktalannak segítettek.

Hajlék a hajlíthatatlan világban

„Ez a hajlék azokért született meg, akik felé a világ nem hajlik” – hangsúlyozta Bölcskei Gusztáv. A Tiszántúli Egyházkerület püspöke a melegedő átadásán azt mondta: „Hajlékot úgy lehet készíteni, ha tudunk mi magunk is egymáshoz hajolni és meghajolni az Úristen színe előtt. Mi annak a Jézusnak a követői vagyunk, aki ismerte a hajléktalansorsot, aki azért jött, hogy az atyák szívét a fiakhoz hajlítsa, és hogy rajta kívül senki se mondja el magáról, hogy az ember fiának nincs hova a fejét lehajtania.”

Ahol számít a véleményük

„Nem csak hajlék, hanem otthon is a rászorulóknak a Reménysugár melegedő” – mondta Vad Zsigmond. A Debreceni Egyházmegye esperese hozzátette: „Ezért is próbálunk mindent megtenni, hogy olyan közösség jöjjön létre, amelyben megtapasztalják az elfogadást, és azon túl, hogy embernek nézik őket, számít a véleményük is.” Az esperes kiemelte: „A hajléktalanoknak nemcsak arra van szükségük, hogy fizikálisan támogassák őket ruhákkal vagy élelemmel, hanem támogatni kell őket, hogy lelkileg megerősödjenek, és képesek legyenek azokat a kihívásokat feldolgozni, amelyekkel naponta szembesülnek.”

Segítő kéz az örök élet felé vezető úton

„Menedéket és otthont kell adnunk, erre kell felhívnunk a körülöttünk élő emberek figyelmét” – mondta Czibere Károly. A Magyar Református Szeretetszolgálat irodavezetője kiemelte: „Ne csak tetőt és ételt kapjanak tőlünk a rászorulók, hanem kinyújtott kezet is. Nem szabad hagynunk, hogy a víz alá merüljenek az emberek.” Az irodavezető szerint a református egyház szolgálatainak feladata, hogy már azokban a pillanatokban segítsenek, amikor megbicsaklik a családok élete, és ne csak akkor, amikor már a víz alatt vannak. „Az állami jóléti rendszer soha nem lesz arra képes, hogy elkapja a családokat a lejtő tetején” – fogalmazott Czibere Károly, majd hozzátette: „Erre azok a közösségek képesek csak, amelyek élő szövetet alkotnak, mint például a debrecen-nagytemplomi gyülekezet.” Czibere Károly szerint a mai világ arra ösztönzi az embereket, hogy „csukódjanak be, magukra figyeljenek, és csak a túlélésért éljenek. Ezzel szemben a reformátusoknak az örök élet felé vezető utat kell megmutatniuk a társadalomnak.”

Több mint melegedő

„A segítségnyújtásra nagy igény van Debrecenben, ezért vált szükségessé az intézmény bővítése” – mondta Csonkáné Simon Judit. Az intézményvezető szerint a melegedő célja, hogy melegedésre, étkezésre, alapszintű higiénés szolgáltatások elérésére nyújtson lehetőséget. Ezen kívül olyan nappali ellátásokat, szolgáltatásokat nyújt, amelyek segítik a fedél nélkülieket mindennapi problémáik megoldásában. Az intézmény hétköznaponként nyolc órától délután négy óráig tart nyitva, valamint krízisidőszakokban szombatonként melegételt is osztanak.

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok