Belépés / Regisztráció
Keresés
Amikor útnak indult, még senki nem gondolta, hogy világmozgalom lesz belőle – egy 1884-es presbiteriánus belmissziós imaalkalom virágzott három évvel később külmissziós mozgalommá Amerikában, amihez mára 170 ország csatlakozott. Huszonöt éve annak, hogy március első péntekén, a Nők Ökumenikus Világimanapján Magyarországon is „informáltan imádkoznak” a világ egy országáért.
„Először 1970-ben, Kenyában találkoztam ezzel a mozgalommal” – meséli Pásztor Jánosné, a Nőszövetség elnöke. A nairobi teológián tartott imanapi liturgiába őt is bevonták, hogy imádkozzon – akkor éppen Jamaicáért, Egyiptomért, az Egyesült Államokért, a Fülöp-szigetekért és Guyanáért. „Olyan megrázó volt számomra, hogy ott, azok az emberek másokért imádkoztak, és komolyan vették, hogy nincsenek egyedül a világon, és hogy szabad nekünk imádkozni egymásért” – számol be élményeiről az elnök asszony.
Magyarországon először 1985-ben tartották meg a nők világimanapját. Ahogyan Amerikában, úgy idehaza sem gondolták, hogy egy több évtizedes történet kezdődött el. A Lepramissziót megalapító Dobos Károly a Reformátusok Lapja hasábjain írt rövid cikke után saját költségén adta ki és terjesztette az az évi, Indiáról szóló imanapi anyagot – egy A/4-es lapon, amin egy kehely is volt. Pásztor Jánosné tizenöt éve kapcsolódott be az imanapi előkészületekbe, amikor református nőszövetségi elnökként összehívta a protestáns nőszövetségek vezetőit, hogy közösen dolgozzák fel a kapott segédanyagokat.
Gyönyörű és emlékezetes közös munkálkodás vette kezdetét. A fordítóbizottság munkája nem elsősorban egy hivatalos testület hivatalos együttműködése volt – a benne résztvevő asszonyokat ugyanis testvérré formálta a feladat és a felismerés, hogy bár különböző felekezetekben szolgálnak, de Krisztusban mégis egyek. Az evangélikus Keveházi Lászlóné fordításait Dobner Béláné baptista, Hafenscher Károlyné evangélikus és Bartha Tiborné református lelkésznővel közösen nézték át és javították. „Minikonferenciák voltak ezek tulajdonképpen, hiszen a munka mellett együtt imádkoztunk, énekeltünk, és barátokként, testvérekként voltunk együtt” – emlékezik vissza Pásztor Jánosné. Az imanapi anyagok előkészítésén most már nem ők, hanem a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Női Bizottsága munkálkodik, de ezek a barátságok mind a mai napig tartanak.
„Amikor először felvetettem a nők világimanapjának ötletét, volt, aki megkérdezte, miért nem a magyarokért imádkozunk. Akkor én azt mondtam: a magyarokért mindennap kell imádkozni, de az egy különleges dolog, amikor a világon lévő keresztyén egyházakért imádkozhatunk” – idézi fel a Nőszövetség elnöke az indulás nehézségeit. Az elnökasszony különösen fontosnak tartja, hogy az emberekben tudatosuljon: nem egyedül élnek a világban – hiszen a Jn 3,16-ban az áll, hogy „Úgy szerette Isten a világot”, nemcsak a magyarokat, hanem a pápuákat vagy a románokat is, hogy egyszülött Fiát adta értük. „Ha egy évben csak egy nap is imádkozunk másokért, máris jobban érezzük, hogy összetartozunk” – véli Pásztor Jánosné, és hozzáteszi: ugyanígy a felekezetközi kapcsolatoknak is nagyon jót tesz, hogy a nők és a férfiak egy közösségben testvérekként imádkozhatnak, énekelhetnek.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
