Belépés / Regisztráció
Keresés
Amikor Németh Júlia és férje, Pálúr Tamás megérkeztek az indiai Fatehpurba, hogy megkezdjék orvosmissziós munkájukat, a Broadwell Keresztyén Kórház épp száz éves fennállását ünnepelte. Egy egész hétig tartó hálaadó ünnepségsorozatba csöppentek bele. (Az ide kapcsolódó adoma szerint Tamás első „szolgálata” az volt, hogy megkösse a kórház vezetőjének nyakkendőjét.)
A hosszú, évszázados múltra visszatekintő intézmény az Emmanuel Hospitals Association (EHA) kötelékébe tartozik. E szervezet célja, hogy nagyon olcsón vagy ingyen gyógyítsa azokat, akikhez más módon nem juthatna el semmiféle orvosi segítségnyújtás. Fatehpur környékén erre a segítségre hatalmas szükség van. Maga a Broadwell Kórház negyven ággyal rendelkezik, de ha épp úgy alakul, megtelnek a folyosók is, és a padlón is el lehet szállásolni azokat, akik messziről érkeznek ide bajaikkal. Nyüzsgő járóbeteg-forgalom van tehát. Érthető – a hatalmas India egyik legszegényebb régiója ez, és a környéken nincs sok kórház. Ha úgy vesszük, a legkiszolgáltatottabbak számára voltaképpen egy sincs. Ezért az intézmény profilja a lehető legszélesebb – mindennel kell foglalkozni, szemműtéttől szülészetig, adminisztrációtól takarításig. Ez várta Fatehpurban Júliát és Tamást. Ők másfél évnyi előkészület után érkeztek ide az előző magyarországi kiküldöttek, Erdélyi Dánielék helyére. (Persze az indiai időszakot nem azonnal a mélyvízben kezdték, hanem egy hónapot intenzív felkészüléssel, akklimatizálódással, nyelvtanulással, a helyi gyógyszerek és módszerek áttekintésével töltöttek az EHA landouri kórházában.)
A centenáriumi ünnepség része a felújított, átépített, kibővített termek átadása, a közös öröm. „Most kezd beérni az a vetés, amit Daniékkal együtt sokan végeztek a kórház megmaradásáért és jobb működéséért. Pillanatnyilag még együtt lehet látni az elavult, megszokott körülményeket az új, modernebb feltételekkel, a régi szemléletet az új lehetőségekkel” – írja erről Tamás, reálisan látva, hogy mi az, amiért már most hálát lehet adni, és mik azok a célok, amelyeket az újonnan érkezőknek – és támogatóiknak – kell kitűzniük maguk elé.
Az ünnepi hét után már tényleg fejest kell ugrani a mélyvízbe. Fatehpurban nem igazán lehet lazsálni. A kórházvezető házaspár már másfél éve, munkájuk megkezdése óta nem volt szabadságon. Mikor Júlia és Tamás megérkeznek, elutaznak délre a rokonaikhoz. A beköltözéssel pedig máris elkezdenek feltárulni a kórház működési problémái, egész konkrétan a gyakorlati nehézségek. Hogyan lehetne védekezni a szúnyogok és az egerek ellen? Mit lehet tenni, ha az áramot generátor biztosítja, de nem lehet tudni, hogy éppen mikor? Mit lehet tenni, ha akadozik a vízellátás? Ha a konyhában nincs elég tányér, és azokat sem a háromfázisú módszerrel mossák el? Lassan kiderült, hogy Júlia orvosi tudása mellett hatalmas szükség van Fatehpurban Tamás éles szemére és praktikus gondolkodásmódjára is. Röviddel a megérkezés után Tamás már ilyen tervekről számol be: „Szívesen vennénk egy víztisztítót, hogy minél többen hozzájussanak tiszta ivóvízhez. A helyiek szervezete többnyire elviseli a vezetékes vizet, nem kapnak tőle hasmenést, de hosszú távon káros a nem megfelelően tisztított víz, ami fertőző is lehet. Vennénk húsz tányért, hogy ne kelljen sorba állni érte. Még egy hűtőszekrény is nagyon hasznos lenne, abból is csak négy-öt van összesen. Szeretnénk biztosítani legalább a két nagy közös helyiségbe egy-egy elektromos szúnyogcsapdát, olyat, mint amit nálunk a húsboltokban használnak – nagy szolgálatot tenne. A tányérokon túl ezek nem férnek bele a takarékos költségvetésünkbe. Ha néhányan tudnának erre a célra külön adományokat szerezni, áldozni, akkor szívesen megvalósítanánk ezeket a fejlesztéseket.” És ahogy telnek a hetek-hónapok, egy-egy alapvető fontosságú változás tanúskodik Tamásék sikeréről: a kórházban új mosogatási folyamatot vezetnek be, gondosabban és körültekintőbben takarítanak.
Júlia mindeközben számtalan szülésen vesz részt. Indiának ezen a részén a legmagasabb a csecsemőhalandóság, ezért ő a komplikációk megelőzésén fáradozik. Újból bevezeti a CTG (szívultrahang) és az elektromos fűtők használatát. (A téli hideg ellen máskülönben a fatehpuriak parázzsal teli lavórokkal és melegvizes palackokkal küzdenek.) Emellett persze minden orvosi feladatot próbál ellátni, amit a bejövők állapota megkövetel, és még a nővérek munkájára is odafigyel, igyekszik képezni őket. Kevesen vannak a munkatársak – valóban elhívás kell ahhoz, hogy valaki e szolgálatot vállalja. A rászorulók pedig egyre csak jönnek – és ha nem jönnek, akkor pedig a kórház megy el hozzájuk. Dzsippel indulnak a hegyi falvakba, egy út menti asztalnál fogadják a betegeket, akik másképp nem juthatnának sem gyógyszerhez, sem segítséghez.
Látható: Fatehpurban minden perc odafigyelésre, a szaktudás minden egyes fejezetére, a munkaidő minden órájára, minden praktikus ötletre szükség van. És minden adományra is. Júlia és Tamás már az eddigi hónapok alatt is jelentős eredményeket értek el. Most bontakozik ki előttük egyre világosabban, hogy még mit kellene megtenni, és az útjukra indított változások közül mit és hogyan kellene megszilárdítani. Ezért döntöttek úgy, hogy féléves kintlétük meghosszabbítását kérik három hónappal. Tamás ezt így fogalmazza meg: „Legfőbb küldetésünknek most azt látjuk, hogy megtanítsuk őket jól gazdálkodni azokkal, amiket adományként kapnak, hogy beindítsuk azokat a folyamatokat, amelyek összehangolják az egyes részfeladatokat, információáramlást biztosítanak a munkatársak között, és, hogy ellenőrizzék a megbeszélteket, a kiadott feladatokat.”
És ahol még elengedhetetlenül nagy szükség van rájuk, az maga a segítők összetartó, egymásra szoruló csapata. Ilyen éles helyzetekben valóban alapvető, hogy közösségben, bizalomban végezzék a munkájukat az orvosok, nővérek, önkéntesek és a kórház fizikai munkásai. Szép és fontos gesztus, hogy a jelentősebb ünnepeken, például a karácsonyi vacsorán minden munkatárs a meghívottak közt szerepel. „Hisszük – írja Júlia –, hogy a betegek szenvedéseinek enyhítésében, gyógyításukban végzett munka lehetőséget biztosít a bizonyságtételre keresztyén hitünkről. A keresztyén dolgozók számára rendszeresen van áhítat, bibliaóra, az ezeken való részvétellel is egymás hitét erősíthetjük.” A fatehpuri Broadwell Keresztyén Kórház tehát a szolgálat és a szeretet által mutat rá Jézusra, az olykor talán parttalanak tűnő munka kitartó vállalásával, a legszegényebbek gondjainak komolyan vételével, egyszóval, a nehéz körülmények ellenére felelősséggel végzett gyógyítással. Lehet-e a rámutatás ennél pontosabb?
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
