Rovatok - Egyházi élet

„Utat mutatni az üdvösség felé” – Gulácsy Lajos nyolcvanöt éves

LIV. évf. 3. sz. - 2010-01-17 - Czanik András

Gulácsy Lajos református lelkész, a Kárpátaljai Református Egyház nyugalmazott püspöke a napokban töltötte be nyolcvanötödik évét. „Életútja tanúságtétel a hitben való kitartásról egy embert és lelket próbáló korban” – olvassuk róla. Pályája a kárpátaljai ébredési mozgalomban indul, majd a kommunista hatóságok meghurcolják, és hét évet tölt egy kazahsztáni lágerben. 1994 és 1998 között tölti be a püspöki tisztséget. Idős kora ellenére a munkácsi református gyülekezet és a helyi cigány gyülekezet lelkipásztoraként ma is szüntelenül dolgozik. A tiszteletbeli püspök születésnapja és nyugdíjba vonulása alkalmából január 10-én, vasárnap délután tartottak hálaadó istentiszteletet a munkácsi református templomban.

Gulácsy Lajos 1925. január 8-án született a kárpátaljai Tivadarfalván, nyolctagú vasutas család hetedik gyermekeként – tudhatjuk meg A mélységből a magasba – Bizonyságtétel az elmúlt időkről címmel 2000-ben napvilágot látott önéletrajzi írásából. A középiskola elvégzése után Budapestre került a Mátyásföldi Repülőgyárba. A második világháború azonban más irányt adott élete alakulásának, és kénytelen volt hazatérni. A háború befejezésekor Kárpátalján minden 18-50 év közötti magyar és német férfit elvittek „háromnapos” munkára (málenkij robot). Az emberek megfélemlítése volt a cél, s hogy minél többen elpusztuljanak. Az elhurcoltak több mint 30 százaléka nem is élte túl a lágerek megpróbáltatásait: éhség, szomjúság, fagy és különböző betegség végzett velük. Amikor megtudta, hogy őt is keresik, és el akarják vinni, négy hónapra Debrecenbe szökött, csak amikor már javult valamicskét a helyzet, tért ismét vissza, kétségbeesve és reménytelenül.

Kárpátalján ekkor, a nehéz körülmények között indul meg az ébredési mozgalom. Az evangélizációk, bibliaórák, istentiszteletek rá is nagy hatással vannak, és kiemelik a mélységből. „Megértettem: »Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall?« Elvesztettem a világot, terveimet, földi álmaimat, de találtam helyette igazi értéket” – írja visszaemlékezésében. Megtérése után hamar megszületik döntő elhatározása: az Urat fogja szolgálni. Még be tud iratkozni a debreceni teológiára, de a határ lezárása miatt tanulmányait már nem kezdheti meg.

A Kárpátaljai Református Egyház felelős vezetői és lelkészei azonban gondoskodnak róla, hogy kisegítő gyülekezeti szolgálatok végzése közben szert tegyen a szükséges teológiai ismeretekre. Mindenütt szolgál, ahol csak szükség van segítségre. Főleg hittantanítással és konfirmációi előkészítéssel foglalkozik. Kezdetben még nem akadályozzák a fiatalok közötti munkát. 1948-ban azonban eltiltják a szolgálattól és a tanulástól is. 1949. március 19-én hatodmagával letartóztatják, elítélik. „Ítéletkor egy fénykép volt a fő tanú ellenem, amin a munkácsi konfirmandusokkal ülök. Megkérdezte a bíró, hogy ismerem-e a képet. Mondom: hogyne, hát ott ülök középen. Azt válaszolta: ennyi elég. Ez tíz esztendő” – idézi fel elítélésének körülményeit Gulácsy Lajos. Végül hét év után, 1956 májusában jöhet haza. „A fogságban töltött idő életem legtartalmasabb ideje volt. Ott volt a helyünk, mert ott volt legjobban szükség az evangélium megtartó erejére, annak hirdetésére. Mondhatom, hogy a hét szűk és a hét bő esztendő volt ez egyszerre” – vallja a nyugalmazott püspök.

Hazajövetele után az államhatalom továbbra sem engedi a szolgálatot és a tanulást. Kárpátalját ugyanis mintául szánják arra, hogyan kell az új társadalmat Isten nélkül felnevelni. Az egyház felszámolására irányuló politika – különösen az első időszakban – itt még sokkal erőszakosabb, mint a többi szocialista országban. Ahol rendes körülmények között 104 lelkipásztor és hitoktató működött, 24 személyre csökken a lelkészek száma. „Azt hitték, hogy ha a lelkészeket likvidálják, akkor megszűnik az egyház. De Isten már évekkel előtte gondoskodott róla: az ébredés alatt olyan lelki erőt kaptak az emberek, hogy lelkészek nélkül is helyt tudtak állni.” 1975-ben engedik csak meg az egyháznak, hogy saját kebelén belül megoldja a lelkipásztorképzést. 1979 őszén kezdi el ismét tanulmányait, és 1981-ben teszi le vizsgáit. Ezután több helyen is szolgál. 1987 júniusától püspöki tanácsos és a lelkészképzés egyháztörténet-előadója. 1987 novemberétől Bereg megye esperese, 1991 áprilisától egyházkerületi főjegyző. 1994. május 13-án választják meg a Kárpátaljai Református Egyház püspökévé, és ezt a tisztséget 1998-ig tölti be.

Püspöksége alatt kezdődött el az elvett templomok és parókiák visszaadása, de ezeket vagy komolyan renoválni kellett, vagy teljesen újjáépíteni. Oroszlánrésze volt a Nagyberegen, Nagydobronyban és Tivadarfalván létesített három református gimnázium létrehozásában, megszervezésében. Buzgón fáradozott azon is, hogy a lelkészi pályára készülő fiatalok a magyarországi, erdélyi és komáromi teológiákon tanulhassanak. Így vált lehetővé, hogy napjainkban egyre több gyülekezetnek van önálló lelkésze. Megindult a cigányok közötti misszió, és szükségessé vált a cigányok számára saját templomok építése, mert ezt ők maguk igényelték. Eddig öt ilyen templomot építettek fel. Ezek érdekében is a legtöbbet fáradozott. Püspöksége alatt hozták továbbá létre a beregszászi Diakóniai Központot, s két gyermekotthon is létrejött: a nagydobronyi testi, szellemi fogyatékos gyerekek számára, a munkácsi árva és hátrányos helyzetű gyerekeknek.

Gulácsy Lajos Mélységből a magasba – Bizonyságtétel az elmúlt időkről címmel az ezredfordulón megjelent, fentebb már idézett önéletrajzi írása igen nagy érdeklődésre talált. Fiatalok, idősebbek egyaránt szívesen forgatják, hisz abból a kárpátaljai magyarság történelmének egy igen sok megpróbáltatással terhelt időszakát ismerhetik meg. „Nekem még az is megadatott, hogy ebben a gonosz időben olyanról is beszámolhatok, mint megtapasztalásról, hogy a gonoszság uralmának látszata ellenére van e világnak igazi Ura és van értelme a küzdésnek, Istenre figyelésnek és Istenhez igazodásnak. »Ember küzdj és bízva bízzál!« Különösen az utolsó tíz év egyházat és hitéletet megújító időszaka a bizonysága Kárpátalján annak, hogy velünk van az Isten” – fogalmazza meg a könyv ajánlásában.

„Megismertem a mélységeket és a magasságokat” – írja püspökké választásának évében. „Az bizonyos, hogy mindenben látom Isten vezetését, megtartó kegyelmét. Az Úr már rabságom előtt készítette életemet, hogy az Ő eszköze legyen. Kemény körülmények között formál a Mester, de biztonságot ad az, hogy a vésőt Ő tartja a kezében. Most, életem e szakaszában, emberi szemmel nézve a csúcsra érvén sem akarok más lenni, mint Isten eszköze református egyházunk, magyar népünk és az egyetemes embervilág számára. Szolgálni a megbékélést, jóakaratot, utat mutatni az üdvösség felé.”

*

» „Az 1996-os Református Világtalálkozó alkalmából 3 autóbusszal mentünk gyülekezetünkből Kárpátaljára, s minket az ő gyülekezetében – Beregrákoson – szállásoltak el. Akkor mesélte el nekem püspöki szolgálatának egyik jelenetét. A vámhatóság értesítette arról, hogy Hollandiából konzervadomány érkezett, ami viszont már nem jó. Ezért a kutyáknak fogják adni azt. Ő felkereste a vámtisztet és azt mondta: felezzük meg a konzerveket. Nekünk is vannak kutyáink. Ebben megállapodtak. Természetesen a konzerveknek kutyabajuk sem volt. Ő nagyon határozottan és gyakorlatiasan tudott intézkedni.

Évekkel ezelőtt sikerült elintézni, hogy csoportunkat kísérve eljöjjön a Szentföldre Oroszi Pál egyházkerületi főgondnokkal. Jeruzsálemben, a Gordon Sírkertben ő osztotta az úrvacsorát. Megemlítette, hogy a fogságban is sor került – titokban – úrvacsoraosztásra, ahol a fekete kenyér mellett a bort víz helyettesítette. Most így nyilatkozik: »Elégedett ember vagyok. Köszönöm az Úrnak, hogy életet adott nekem és kegyelmébe fogadott… Az a hét év testünk számára a hét szűk esztendőt, lelkünk számára azonban a hét bő esztendőt jelentette«” – emlékezik Szombathy Gyula lelkész.

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok