Belépés / Regisztráció
Keresés
Mit vár ön a 2010-es évtől hazánk és a magyar társadalom helyzetét illetően? Mit tart az egyház legfontosabb feladatának ezzel összefüggésben? Ezzel a két kérdéssel keresett meg lapunk több református egyháztagot szerte az országban 2009 végén. Sokféle ember szólalt meg a főgondnoktól a vidéki polgármesteren és a koncertigazgatón keresztül a vállalkozóig. Az érdekes és aktuális hozzászólások mégis, nem különösebben meglepően, meglehetős egységet mutatnak, és jól érzékeltetnek egyfajta református szemléletet: reménység tükröződik belőlük, mely szerint képesek leszünk az általános megújulásra.
Tőkéczki László történész,
a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka
Ha az Úristen könyörül Magyarországon, akkor nagy fordulatot várok a magyar társadalom életében, mégpedig társadalmilag, szellemileg, erkölcsileg és természetesen ennek folyományaként gazdaságilag is. Tehát fordulatot a leszállóágból egy felszállóágba. Úgy gondolom, a keresztyén egyházaknak, és benne a református egyháznak elsődleges feladata, hogy ebben a megújulásban minden eszközzel és mindenféle formában, az igehirdetésen, a lelkigondozáson, iskoláin, szociális intézményein keresztül segítse a magyarságot.
Magyarné Balogh Erzsébet lelkipásztor,
a Református Missziói Központ igazgatója
János evangéliumának 16. részében Jézus a közeli jövőről beszél a tanítványoknak. Nem akarja, hogy készületlenül érje őket mindaz, ami bekövetkezik. A várható próbatételeket, nehézségeket, külső és belső szorító helyzeteket nem lehet elkerülni, de lehet úgy megélni, mint ami Isten akaratában van: „...békességetek legyen bennem, én legyőztem a világot.” A 2010. évben azt várom, hogy országunk vezetői a külső és belső szorító helyzetekben ne hagyják magukra a társadalom különböző rétegeit. A társadalmi missziók legfontosabb feladatának tartom, hogy a gyülekezetekkel összefogva vállaljanak közösséget az embermentés szolgálatában. A feltámadott, élő és cselekvő Jézus eljövendő Úr. Ennek bizonyossága sürget és bátorít a kitartó cselekvésre, összefogásra, önkéntes odaszánásra.
Szücs Attila zsinati tag, az Eurotrade Kft. vezérigazgatója
A 2010. esztendő úgy érkezik meg, hogy egy gazdaságilag megroppant, lelkileg-szellemileg megtört és önazonosságát részben elvesztett, a nemzetközi hitelintézetek kénye-kedvének kiszolgáltatott Magyarországot talál. Sokunknak eszébe juthatnak Tompa Mihály sorai: „Mint oldott kéve, széthull nemzetünk...” Én hiszek abban, hogy 2010 a nagy változások éve lesz, amikor is Isten kegyelméből és jóakaratú honfitársaink összefogásával elkezdődik az ország gazdasági-szellemi újjáépítésének hosszú folyamata. A magyar reformátusság a reformáció kora óta többször volt a nemzet megmentője, és úgy érzem, most is ez a küldetés vár a Magyarországi Református Egyházra. Erre a változásra, a megnyíló új lehetőségekkel való élésre fel kell készülnie egyházunknak. Két területet emelnék ki a sok-sok tennivaló sorából: egyházunk tanítása és szolgálata nem jut el a társadalom széles rétegeihez, mert nincs országos lefedettségű református rádió és televízió csatornánk. Ennek megteremtése sürgető kötelességünk. A másik pedig, hogy új alapokra kell helyezni az állam és az egyház kapcsolatát, és le kell zárni gyülekezeteink kárpótlásának folyamatát.
Apostagi Adorján teológushallgató, Budapest
Az új év mindig új kezdetet, új kihívásokat jelent. A 2010-es évre azzal a reménységgel tekintek, hogy a magyar társadalomban helyreáll az egymás iránti bizalom. Az igazságosság, bátorság, mértéktartás és bölcsesség hiányának korszakát éljük. Mindezek mögött pedig az élő Istentől való eltávolodás áll. Ha fiatalemberként nézek ezekre, akkor kilátástalanságot és csüggedést látok magam és embertársaim előtt. De a hit szemével feljebb tekintek, és az emberi megoldások felett meglátom az Isten lehetőségeit. Isten ma is kész arra, hogy belenyúljon a történelembe, és megmutassa önmagát. A mi feladatunk és felelősségünk, hogy hirdessük Isten ítéletét és kegyelmét az iskolákban, a munkahelyeken és otthonainkban. Az egyháznak be kell töltenie azt a küldetését, amiért Isten elhívta: rajtunk keresztül kell az embereknek meglátniuk Istent, abban, ahogy mi őt imádjuk és egymást szeretjük.
Bod Péter Ákos közgazdász,
a Corvinus-egyetem tanszékvezetője
A közbeszédben talán még sosem használták olyan gyakran a válság szót, mint 2009-ben, holott krízis akkor áll be, ha a dolgok ugyanúgy tovább már nem mehetnek, nálunk viszont a nagy nemzeti kérdések eddig nem dőltek el. A kormány a pénzügyi csőd elodázását tartja legfőbb teljesítményének; ez azonban nem elég. 2010-ben azt kell végre tisztázni, hogy népünk az államtól az értékalkotó munka kereteinek megteremtését, vagy pedig továbbra is az adóbevételek újraosztogatását várja el. Hogy a közügyeket intézők saját maguk, párttársaik valamint üzletfeleik érdekein szorgoskodnak-e, avagy a nemzet szolgálatát tekintik hivatásuknak. Hogy a nagyotmondás és az ígérgetés, vagy pedig a hitelesség és a kemény munka szerez-e többséget országosan és a legkisebb közösségen belül. Kálvin emlékéve után aligha kell érvelnem, hogy mely válaszok segíthetnek minket túl a mai pangáson, legyen szó nagypolitikáról, az eklézsiáról, vagy a legkisebb szolgálatról.
Százvai László ifjúsági lelkész, Kisvárda
Megújulást várok az új évtől. Megújulást hazánk és társadalmunk életének számos színterén, amely kihat a lelki, az erkölcsi, a gazdasági, a szociális kérdések részleteire is. A megújulásnak azonban van egy előfeltétele, amely meggyőződésem szerint az összes többi alapja: ez Isten Igéjének és parancsainak a következetes komolyan vétele az egyház, a társadalom, a családok és az egyén életének minden színterén. E nélkül a 2010-es év a próbálkozások, a tünetkezelések éve lesz. Az egyház legfontosabb feladatának 2010-ben (is) a példaadást, az evangéliumi útmutatást tartom. Azt, hogy hitelesen töltse be küldetését: sóvá, kovásszá, a világ világosságává legyen. Kiemelten fontosnak érzem a fiatalok közötti szolgálatot – róluk lemondani egyenlő a jövőnkről való lemondással. Jelenleg ők a társadalom egyik legveszélyeztetettebb rétege. Minden Istentől kapott eszközt és lehetőséget sokkal komolyabban, fáradságot nem ismerve, távlatokban gondolkodva kell felhasználni az ő megnyerésükben, hogy megmaradva a keskeny úton elmondhassuk: „Mindeneknek mindenné lettem, hogy mindenképpen megnyerjek némelyeket.” (1Kor 9,22)
Tóth István polgármester, Bogyiszló
2010 az újból feltámadó remény és a változás, a változtatás éve lehet a magyar társadalom számára. Én bízom az emberekben, hogy végre kellő bölcsességgel élnek a demokrácia adta lehetőséggel, és országunk számára megfelelő vezetőket választanak tavasszal. Az az erkölcsi és morális állapot, amelyben ez az ország jelenleg létezik, fenntarthatatlan, ezen az úton nincs jövőnk. Egyre fogy nemzetünk, a vidéki elnéptelenedik, minden romlik és pusztul. Nagyon bízom – csak néhány dolgot felsorolva – a jelenlegi irányok változásában: a család, mint a társadalom legkisebb egységének megerősítésében, a munka becsületének visszaállításában, a helyes értékítéletek megjelenésében minden lehetséges területen, hogy a jó és a követendő, a rossz és az elvetendő a helyére kerüljön. Református egyházunk feladata megtalálni ebben az elidegenedett, fordított logikájú világban a módot arra, hogy ne csak a hívőkhöz, hanem az egyháztól eltávolodott egyháztagokhoz, sőt az egyházunkon kívüliekhez is eljusson Jézus örökérvényű üzenete. Ez nehéz feladat, nagy kihívás, de csak utána kezdődhet az újjáépítés.
Csoma Áron lelkipásztor, zsinati szóvivő
„Nem tudom, mit hoz a holnap, csak azt, mi történt tegnap és ma” – írja André Kosztolany, akiről azt tartják, „profi tőzsdés”, udvariasabban pénzügyi szakember volt, aki sikereit annak köszönhette, hogy helyesen prognosztizálta a társadalmi, politikai, gazdasági folyamatokat. Nem tudom, mi lesz 2010-ben, nem is várok semmit a következő évtől. Magunktól, reformátusoktól annál többet. Mondom ezt annak ismeretében, hogy néhány hete megjelent a Reformátusok Lapjában egy érdekes összeállítás Megtizedelt százalékok címmel. A cikk az elmúlt év szociológiai kutatásainak eredményeiről szólt. Röviden: napjainkra komolyan csökkent a vallásos emberek száma. Az egyik kutatás azt mutatja, hogy a magyaroknak csak 55%-a vállalta egyházát. Hogyha ezt összevetjük a templomba járók arányával, akkor a kutatók szerint még rosszabb a helyzet. A másik, a 15–29 éves ifjúság körében végzett vizsgálat is a vallásos kötődés visszaszorulására figyelmeztet: azt mutatja, hogy a magukat „egyházuk tanítása szerint vallásosnak” tekintő fiatalok aránya nyolc év alatt két százalékponttal, tízről nyolc százalékra csökkent. Azt is kimutatták, hogy nyolc év alatt 17%-ról 10%-ra esett vissza azok aránya, akik legalább havi néhány alkalommal eljárnak templomba. Következtetésként megállapítják, hogy ebben a vizsgált korosztályban megerősödött a jövőtlenség, a céltalanság érzése. Ezek az adatok kevéssé szólnak már az „átkos negyven esztendőről”, ugyanakkor jeleznek valamit szolgálatunk hitelességéről. Magunktól azt várom, hogy komolyan vesszük, diagnózisnak látjuk ezeket az adatokat, és terápiaként mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne idegen ruhaként lógjon rajtunk az evangélium.
Böszörményi Gergely hanglemezkiadó-koncertszervező,
Periferic Records Kiadó
Nemzetünk és a magyarság sorsáért aggódó közgazdászként, zenei kiadóként és koncertigazgatóként az elmúlt évek gazdaságpolitikájához képest teljes fordulatot várok, azt, hogy az ország irányítói ne a saját kicsinyes érdekeik, hanem az emberek által (vagyis az általunk) alkotott társadalom boldogulása, boldogsága, országunk fejlődése érdekében dolgozzanak. A civil mozgalmak, a kisközösségek – a saját akaratunk megerősödését várom. Történelmi tény, hogy a református egyház társadalmi szerepe a válságos időkben jelentősen megnő – most nagy bajban van a társadalom. Azt várom, hogy az egyházam az Ige hirdetése mellett folytassa szociális, egészségügyi, oktatási, missziós szolgálatát és azt, hogy az egyházzal kialakult több éves kulturális, zenei téren történt együttműködésünk tovább erősödjön és bővüljön.
Komlósi Piroska pszichológus, a Károli-egyetem docense
A 2009-es évben ugyan Magyarországon nem volt háború, de olyan mélyreható pusztítások zajlottak lakosságának materiális és lelki állapotában, ami arra emlékeztet. A romeltakarításnak várom az idejét. Mivel a legnagyobb pusztítás a lelkekben történt, a feladat is e téren a legsürgetőbb. Szorongva magukra maradtak, s visszafelé tekintgetve a múltban keresnek tájékozódási pontokat. Ebben a helyzetben az egyháznak a gyülekezetek szintjén is segítenie kell megláttatni, hogy a mindennapokban sokkal többet tehetünk a saját és a közösségünk túléléséért és felépüléséért, mint ahogy ezt gondolnánk, és hinnünk kell, hogy bennünk van a jobbítás küldetése és lehetősége is.
Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója
A teljes egészség a testi, lelki, szociális, gazdasági, társadalmi és spirituális jóllét. Ennek bármelyik elemét tekintjük, országunkban zilált helyzetet találunk. Civilizációs testi bajaink elhatalmasodtak, lelki épségünk hiánya súlyos katasztrófákhoz vezet. Családjaink és kisközösségeink szétestek, anyagilag ellehetetlenültek, és végzetesnek tűnően eladósodtak. A gazdagok cinizmusa és a szegények reménytelensége között végtelennek látszó űr tátong, a hazugságáradatban a szavak elvesztették jelentésüket. Istent keresésünk vagy Istennel élésünk jeleit csak nagyítóval találhatjuk meg mai magyar világunkban. Kórházaink az anyagi és morális ellehetetlenítés után az elkeseredettség és reménytelenség kór-házaivá váltak, de a többi baj orvoslására létrehozott közintézményünk is vergődik. Így a komplex személyes és társadalmi egészségünk helyreállításához szükséges első lépés, a helyes diagnózis felállítása is várat magára, ami miatt a terápiás terv felállítása tovább késlekedik. A keresztyénség legfőbb üzenete megváltottságunk – hihetetlennek tetsző örömhír, hogy nem magunkban kell bíznunk, nem önerőből kell kirángatni magunkat ebből a mélységből. Bátran kiállhatunk a tisztességes munka megbecsüléséért, az emberi méltóság helyreállításáért, a gyógyítás tudományának és misztériumának elismeréséért. Az egyháznak ebben továbbra is jelen kell lennie. Mi a Bethesdában szeretnénk önfeledten, tudásunk és lelkünk legjavát nyújtva a hozzánk fordulók segítségére lenni. Talán nem álom, hogy ehhez az ideánkhoz egyszer közelebb kerülhetünk. Erre látszik egy esély 2010-ben. Kishitűség és önteltség, lustaság és kapkodás helyett hitben gyökerező, alázatos és méltóságteljes építőmunkában bízom.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
