Belépés / Regisztráció
Keresés
Hans-Joachim Eckstein (Köln, 1950) a Tübingeni Egyetem újszövetséges professzora. Számos evangéliumi írás népszerű szerzője. A Kálvin Kiadó új könyvét ajánlom a hit alapvető kérdései iránt érdeklődőknek és a hit alapjainak elmélyítését keresőknek, egyetemistáknak, értelmiségi olvasóknak, egyéni olvasásra és beszélgetésekre bibliaórákon, presbiteri képzésben.
Az, hogy Isten emberré lett értünk és szeret minket, olyan alaptétele a keresztyén hitnek, amelyet sokszor és sokat hallunk. Kell is, hogy mindig újra emlékeztessenek rá, és kell, hogy mindig és újra megtaláljam, hol vagyok benne, hogyan hat rám, és hogyan folytassam az erre alapozott életemet. Ez utóbbi már nem egyszerű, mert a Biblia tiszta hangja mellett megszólalnak más hangok is, amelyek között nehéz eligazodni, és végül oda jutok, hogy az a bizonyos alaptétel üresen cseng, és nem szólít meg igazán.
Eckstein annak a mestere, hogy megnevezze ezeket a más hangokat. Pontosan tudja, és le is tudja írni, hogy mit hall meg a mai kor embere, amikor elhangoznak ezek a szavak: Isten, ember, szeretet, kapcsolat, megbocsátás, megszentelődés. Tudja, hogy a kapcsolat és a szeretet kulcsszavak a hitben, de nem elég csak ezeket hangoztatni, el kell mondani azt is, hogy milyen a feltétel nélküli szeretetre épülő személyes kapcsolat Istennel. Tudja, ha azt hallom, hogy a hit megajándékozottság, akkor a hátsó gondolataimban és az érzéseimben a lekötelezettség, az adósság és a csereügylet jelenik meg. A hitéletben pedig ezek a hátsó gondolatok fognak irányítani. Tudja azt is, hogy én, az olvasó a fogyasztói társadalomban élve teljesítményorientált, individualista szemlélettel fogom Isten Igéjét is olvasni, és a hitembe is belopom a teljesítményt, az egyházképembe az individualizmust. A keresztyén emberi értékességemet is attól teszem függővé, hogy mi van a birtokomban, és mit tudtam már letenni az asztalra.
Eckstein ezzel együtt nem szégyeníti meg olvasóit, sőt, mintha szeretné őket. De nem is marad adós azzal, hogy korrigálja Isten- és emberképünket, és a hitről, mint Istennel való kapcsolatról alkotott elképzeléseinket. A megszentelődés nem önfeladás, hanem önátadás. A követés nem félreértett önmegtagadás, hanem önmagunkra találás. Elvárások helyett lehet elhívásban élni, és ahelyett, hogy igyekszünk szeretetreméltónak látszani, elfogadhatjuk a méltóságot adó isteni szeretetet. Az egyház olyan közösség, ahol a Krisztusban élő emberek tudnak „mi”-ként gondolni a közösségükre, és ebben a közösségben a tagokban megszülethet az egymás iránti megbecsülés.
(Kálvin Kiadó, 2009, fordította Szabó Csaba – 950 Ft.)
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
