Rovatok - Hit és kultúra

Marosvásárhelyi kulturális események

LIII. évf. 48. sz. - 2009-11-29 - Székely Emese

Ahogyan korábbi lapszámunkban már írtunk róla, a Kálvin Év sok-sok rendezvénye Marosvásárhelyen Kálvin-napokká sűrűsödött. Szinte minden egyházközségben volt olyan esemény, ami Kálvin emlékét idézte meg. Így aztán múltkori beszámolónk után is maradt miről szólnunk.

A Teleki-házban Fekete Zsolt Kálvin-témájú festményeiből rendeztek kiállítást, amelyet Szabó László lelkipásztor nyitott meg népes érdeklődő közönség előtt.

Iskola- és építészettörténeti eseményt ünnepeltek a református kollégium diákjai. Iskolánk főépülete, ami ma a Bolyai Líceumnak is helyet ad, száz éve épült. Ez alkalomból Keresztes Gyula építész és Balás Árpád tanár, az iskola volt diákjai tartottak előadásokat az épületről és a hajdanvolt diákéletről.

A Gecse utcai Kistemplom lelkésze a presbiteri napon gondolati és kultúratörténeti ritkaságszámba menő előadást tartott Kálvin – az ember a torzkép mögött címmel. Előadásában Ravasz Lászlót idézte: „Kálvin Jánost egész életén át végigkísérte az a tragikum, hogy másnak látták, mint aki volt; jobbnak, vagy rosszabbnak; nagyobbnak vagy kisebbnek…”

A Kultúrpalota nagyterme volt a színtere annak a nagyon sikeres kórustalálkozónak, melyet ilyen formában első alkalommal hívtak össze. Ötvös József esperes, generális direktor bevezető szavaiban a folytatás reményéről szólt.

A nagyváradi Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium, valamint a sepsiszentgyörgyi, a kolozsvári és a marosvásárhelyi református kollégiumok kórusai léptek fel Istent dicsérő kórusművekkel. A közönség hosszú perceken át tapsolt az öt kórusnak, amely a végén záróénekként együtt énekelt el egy kánont Székely Árpád kolozsvári karvezető-igazgató vezényletével.

Ez a találkozó is jól mutatja azt, hogy milyen minőségi fejlődés megy végbe az újraindult erdélyi és partiumi református oktatásban. Adja Isten, hogy ez az áldásos munka folytatódhasson iskoláink és diákjaink életében!

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok