Rovatok - Egyházi élet

Hadd zengjen énekszó! - Éneklő nap a Dunamelléken

LIII. évf. 48. sz. - 2009-11-29 - Czeper László

Az influenzajárvány kellős közepén – dacolva a vírusokkal – a Dunamelléki Egyházkerület legegészségesebb kántorai, kóruskarnagyai és lelkészei meglehetősen nagy létszámban gyűltek össze a Ráday Kollégium dísztermében, hogy megismerkedjenek azzal az új énekfüzettel, amelyet az Egyházkerület Egyházzenei Bizottsága szerkesztett.

A Hadd zengjen énekszó, amely egy hete hagyta el a nyomdát, 67 új gyülekezeti éneket tartalmaz, és ennek „célja az istentiszteleti éneklés megújítása” –, ahogyan azt az énekfüzet ajánlásában Szabó István püspök megfogalmazta. Pontosan erre, az énekanyag frissítésére vágytak már régóta a gyülekezetek is, ezért nagy horderejű az érintettek eme lépése.

Az összejövetel elején Hornyák Julianna lelkipásztor, az Egyházzenei Bizottság elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. Ezután Sámuel könyvéből olvasta az Igét a gonosz lélek által megszállt, depresszió gyötörte Saulról és a hárfáját pengető, a zeneterápia mesterségét gyakorló Dávidról. A lelkésznő ezt a régi történetet mai életünkre alkalmazta, amikor megállapította, hogy Dávidhoz hasonlóan a mi Istent dicsőítő éneklésünk – többek között – ugyanígy lehet gyógyír szenvedő felebarátaink számára.

Ezek után Draskóczy László, a szerkesztőbizottság egyik tagja kalauzolta végig az új énekeskönyv anyagán az egybegyűlteket, kifejezvén azt, hogy a Hadd zengjen énekszót – reménysége szerint – nem csupán a gyülekezetek fogják haszonnal forgatni, hanem a kántorok is, hiszen az énekdallamok rögtön hangszerkísérettel együtt jelentek meg, tehát ezzel amolyan korálkönyv is került a kezükbe. De a lelkészek is jó segítséget kaptak, mert kitűnő igehelymutató és igen alapos tárgymutató tájékoztatja őket, amikor majd a vasárnapi prédikációra készülnek. Az énekek keletkezéséről és szerzőiről is tájékozódhatunk a kötetben közölt himnológiai információk által.

A gyűjtemény egyik legértékesebb része az elmúlt néhány évtized igen gazdag magyar énektermésének felvonultatása. Érdemes az énekszerzőket név szerint is megemlítenünk: Vargha Tamás, Rezessy László, Scholz László, Túrmezei Erzsébet, Bede Anna, Dóka Zoltán, Vándor Gyula, Gerzsenyi László, Gerzsenyi Sándor, Füle Lajos, Hamar István, Kádár Ferenc, Petrőczi Éva, Vizi István és Pálhegyi Dávid énekeivel, valamint énekfordításaival találkozhatunk a füzetben. Ugyanakkor néhány korunkbeli, külföldi keresztyén ének most jelenik meg először „hivatalos” református énekeskönyvben, mint például a mártír teológus, Dietrich Bonhoeffer Áldó hatalmak oltalmába rejtve kezdetű éneke. Az Éneklő Napra egybegyűltek örömmel tapasztalták azt is, hogy mennyire friss hatású lehet még egy többszáz éves alkotás is, hogy ha az ismert éneket új ruhába öltöztetik. Luther éneke, a Vom Himmel hoch – A mennyből jöttem hozzátok szövegét énekfüzetünk számára fordította Vizi István, dallamát pedig, amely erősen deformálódott az elmúlt évszázadokban, a bizottság reformációnak vetette alá, visszaállítva annak eredeti alakját.

A gyűjtemény tartalmával való megismerkedést természetesen sok éneklés kísérte, a jelenlévők ezt nagy kedvvel tették. Igen jelentős előrelépésként említhetjük meg azt az újdonságot, hogy a Hadd zengjen énekszó a régi, reformáció korabeli dallamok (genfi zsoltárok, korálok) közlésénél figyelembe vette a legújabb kutatások eredményeit, amelyek a dallamsorok végének tagolására (sorok végi levegővételi szünetekre), illetve az alkalmi vezetőhangokra (úgynevezett diézisre) vonatkoznak. A délelőttöt igen pezsgő hangulatú fórum zárta, benne a résztvevők sok hasznos kérdésével és hozzászólásával, ami jelezte, hogy gyülekezeteink valóban várják az új énekelnivalót. A figyelemre legméltóbb felszólalás az éneklő fiatalokkal való párbeszéd fontosságát hangsúlyozta és kívánta. A gyűjteménnyel kapcsolatban még egy jelentős esemény várható: a közeli napokban fejeződik be a budapesti kórusok közreműködésével az egész énekanyag hangfelvétele, amely így remélhetőleg még advent idején eljut minden érdeklődő számítógépébe.

Az Éneklő napra érkezők a végén Bódiss Tamás országos egyházzenei előadó vezetésével átvonultak a Kálvin téri templomba, ahol megtekinthették (és néhányan ki is próbálhatták) az egyházközség új orgonáját.

 

Utolsó hozzászólások / Összes hozzászólás

Kommentek írásához be kell jelentkezni.


Rovatok