Emlékkiállítás és ifjúsági találkozó szervezésével kapcsolódott be a Brassói Református Egyházmegye a Kálvin születésének 500. évfordulóját ünneplő közösségek sorába. Október 30-án nyitották meg az emlékkiállítást a Brassói Történelmi Múzeumban. A megnyitón jelen voltak Brassó református és más felekezetű lelkészei, valamint számos, a helyi politikai és kulturális életben szerepet vállaló személy.
A kiállítást Szegedi László Tamás esperes nyitotta meg. Beszédében rendkívüli lehetőségnek és eseménynek nevezte az alkalmat, amikor központi helyen, a város szívében, nagyközönség előtt mutatkozhattunk be mi, reformátusok és a kálvini örökség. Emellett hangsúlyozni szerettük volna, hogy a reformáció és a kálvini tanítás nem tett egyebet, mint újra szentírási alapokra helyezte az egyház tanítását, amely alapot mai református egyházunk is magáénak vall.
A kiállítás egy részét az egyházmegye gyülekezeteinek ma is használatban levő klenódiumai, értékes Bibliái képezték. Így az odalátogatók láthatták a Váradi Biblia két példányát. A kiállítás anyagát gazdagította többek között az Institutio egyik eredeti latin kiadása, Szenczi Molnár Albert 1608-as Hanaui Bibliájának eredeti és hasonmás kiadása, az Öreg Graduál, a szovjet csapatok rablásából megmenekült Utrechti Biblia 1748-ból, a nagyenyedi Borosnyai Nagy Zsigmond teológiai professzor beírásaival. Rangos darabja volt kiállításunknak a Fogarasi Egyházközség tulajdonában levő úrasztali terítő, amit Árva Bethlen Kata saját kezűleg hímzett menyasszonyi ruhájából készítettek. Ezt egészítette ki az Olthévízi Egyházközség értékes kézirata az eklézsia és a falu reformációjáról: Bethlen Kata Iubar Solis Iustitiae-ja (Az igazság ama fényes napja).
A kiállítás másik részét a Kőhalmi Egyházközség által készített falitáblák képezték. Ezek Kálvin életét, munkásságát, a többi reformátorral való kapcsolatát mutatták be, illusztrációként Szegedi László Tamás bélyeggyűjteményének Kálvinnal és a reformációval kapcsolatos darabjait felhasználva. Beszédében az esperes elmondta, hogy a posta 140 éves történelme során emlékbélyegek, emlékbélyegzők, elsőnapi borítékok és ismeretterjesztő Carte Maximumok kiadásával emlékezett meg a történelem nagy eseményeiről és alakjairól. Ilyen Kálvin János is, akinek mind születési, mind pedig halálának különböző évfordulóin a világ több országa is bélyeg kiadásával tisztelgett. A kiállításon láthatóak voltak a svájci és a francia posta emlékbélyegei, német, holland, osztrák és magyar Kálvin-bélyegek, emlékborítékok és képes levelezőlapok. Az érdeklődők két héten át láthatták a kiállítást.
A november 7-én, Kőhalomban megszervezett egyházmegyei ifjúsági találkozó is a Kálvinra való emlékezés jegyében zajlott. Tizenegy gyülekezet küldte el ifjúsági csoportját. A Medgyesről, Alsórákosról, Nagymohából, Kóborról, Olthévízről, Brassóból, Négyfaluból, Keresztvárról, Fogarasról és Kőhalomból érkező fiatalok közös programja istentisztelettel kezdődött. Bereczki László alsórákosi lelkipásztor hirdetett Igét, majd Szegedi László Tamás esperes köszöntötte az egybegyűlteket. Filmvetítés, éneklés és játékos vetélkedő után a résztvevők Brassóba utazva megtekinthették az emlékkiállítást.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.