November 21-én több százan zarándokoltak el a partiumi Érsemjénbe, az Erdélyi Református Egyházkerület egykori püspöke, Csiha Kálmán (1929–2007) szobrának felavatására. Az ottani önkormányzat Kazinczy Ferencz író, költő és nyelvújító, valamint Fráter Lóránd, a nóta koronázatlan királya után harmadik nagy szülöttének, a lelkek megújítójának is méltó helyet szánt a halhatalanság útján.
A tizenhetedik századbeli műemlék templom szűknek bizonyult a történelmi Magyarország területeiről érkezett vendégek, meghívottak számára. Csűry István, az alig pár napja megválasztott királyhágómelléki püspök szerint a „magyarok Mózesének” szoborállítása nagy esemény a Partiumban. A magas rangú vendégek között volt Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja, Muzsnay Árpád, az Erdélyi Magyar Közművelődesi Egyesület alelnöke, magyarországi és vajdasági egyházi méltóságok, romániai és határontúli politikusok, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság tagjai, valamint annak elnöke, Dukrét Géza, illetve volt fogolytársai is.
Az egykori püspök megjárta a kommunista börtönöket, de a megpróbáltatások nemhogy megtörték volna, inkább megerősítették hitében. Csűry István püspök a megemlékező istentiszteleten hirdetett igéje (1Sám 17,40) szerint nem mindig a Góliát képében terrorizáló hatalom az erősebb. A megalázottság nem mindig úgy ér célt, ahogyan azt a hatalom rendszerint elvárja. A jelentéktelennek tűnő Dávidok olykor Isten ereje által olyan megerősítést nyernek, mellyel szemben az uralkodó hatalmasságok és eszmék semmit sem érnek. Fülöp János helyi lelkész is kegyelettel emlékezett az érsemjéni Barantó (festői szépségű birtok) szülöttére, majd Balazsi József polgármester köszöntötte a magas rangú vendégeket. Tempfli József római katolikus nyugalmazott megyéspüspök is megosztotta a hallgatósággal szolgatársáról fennmaradt emlékeit, történeteit. Az ünnepi istentisztelet végeztével a zarándoklaton résztvevők átvonultak a szoborparkba. Itt Szabó Ödön, Bihar megye önkormányzati képviselője méltató beszédében elmondta: Csiha Kálmán nevéhez Erdélyszerte 32 templom, valamint 134 egyházi létesítmény fűződik. Felemelően nyilatkozott a néhai püspökről Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzul is. Mint mondta, Magyarországon sem volt ismeretlen a néhai erdélyi püspök. Nyugdíjba vonulása után az egész Kárpát-medencében hirdette az Igét. Beszédében rámutatott: manapság a magyar szellemiségnek sok ilyen emberre lenne szüksége ahhoz, hogy a nemzet megmaradhasson Szent István hagyatéka szerint a keresztyén Európa szellemében. A szobornál szavalatok is elhangzottak az egykori püspök verseiből, melyek nagy hányadát a börtön évei alatt írta. A költeményeket semjéni fiatalok, valamint Meleg Vilmos nagyváradi színművész adták elő. Méltató beszédet mondott még Cseke Attila Bihar megyei szenátor, Balazsi József, Érsemjén polgármestere, Bikfalvi György, a fogolytársak, valamint Nagy Attiláné Csiha Emese a család nevében. Az utóbbi megköszönte a helyi önkormányzatnak és mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy édesapjának méltó emléket állítsanak. A szobrot a püspök unokái, Nagy Kálmán és Nagy Botond leplezték le. A műalkotás a marosvásárhelyi Hunyadi László szobrász alkotása és a székelyhídi születésű, Budapesten élő Mihály Gábor öntötte. A néhai erdélyi püspök szobra az érsemjéni református műemléktemplom felé néz. Áldást kért rá Csűry István, Tempfli József valamint Fülöp János is.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.