Belépés / Regisztráció
Keresés
Jó hónapja azt kérte tőlem valaki, írjak néhány sort egy alkalomra, ahol Jánosról emlékeztek meg. Azt válaszoltam, hogy én nem tudok róla „néhány sort” írni, hacsak nem azt, hogy nagyon szerette az Urat, a gyerekeinket és engem…
„Ábrahám hitt Istennek, aki ezért igaznak fogadta el őt.” (Róm 4,3)
Drága Barátaink, Szeretteink!
Szeretnék nektek írni, egy-két dologról beszámolni, bár nem tudom, mi lesz belőle, talán egy kis mozaik…
Tavaly ilyenkor Hanna, aki akkor épp hogy betöltötte a hármat, kapott Jánostól és tőlem egy hógömböt ajándékba. Gyönyörű volt. Elmondtuk neki, mennyire törékeny, milyen nagyon kell vigyázni rá. Látszott egyfelől, hogy megértette, másfelől, hogy mennyire tetszik neki. Jó volt ránézni, hogy gyönyörködik benne. Szinte egész nap azzal játszott, sugárzott az arca az örömtől, és körülbelül hárompercenként megjelent hálás, ragyogó szemekkel, hogy újra és újra megköszönje. János azt mondta, már ezért az örömért megérte. Este, már pizsamában, lefekvéshez közeledve valahogyan elejtette a kicsi a hógömböt, eltört, a lé kifolyt, odalett... Szaladtak a nagyok, siessünk, mert baj van. Hanna állt a széttört maradványok felett és hangtalanul, mozdulatlanul bámulta. Nem jött ki hang a torkán, később fakadt csak ki belőle a sírás. Este aztán, mikor már a gyerekek lefeküdtek, köztünk újra előjött a hógömb dolga. Arról beszéltünk Jánossal, milyen jó volt látni Hanna boldogságát, mennyire vigyázott rá, mégis mennyire intenzíven élvezte és hogy olyan ez, mint az élet, ami a vigyázás-élvezet egyensúlyában is számunkra, emberek számára, olyan hirtelen és váratlanul pattanhat el… Most már tudom, hogy pontosan így van, csak akkor még nem tudtuk, miért is kaptuk ezt a tudást, ezt a gondolatot…
A János életéért tartott hálaadó istentisztelet napján valaki, aki bejött hozzánk, csak ennyit mondott: „Olyan jó, hogy ennyi szivárvány van a házatokban”. Valóban, nem véletlenül voltunk, vagyunk körülvéve ezekkel a rajzolt, festett szivárványokkal. Arra emlékeztetett bennünket, s most engem, hogy, mint Noé idejében is, most is, Isten megtartja az ő ígéreteit. Így többek között azt is, hogy „veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.”
Sokan kérdezik, mi történt, beteg volt János, volt valami előjele? Nem, nem volt beteg, nem volt előjele… Korábban úgy gondolták a mentősök a boncolás előtt, hogy talán szívinfarktus lehetett, de nem az volt, „egyszerűen” megállt a szíve. Tudom, a következő kérdés az, hogy „miért”. Valójában nem tudják. Az egyik mentőtiszt azt mondta, olyan volt, mintha „áthúzták volna a másik világba”.
Mikor annak idején ‘97–98-ban ösztöndíjasok voltunk Belfastban, Sára és Jankó is velünk volt, s mikor időnként ki akartunk mozdulni Jánossal kettesben, egy-egy diáktársunkat kértük meg, vigyázzon rájuk egy kicsit. Volt, hogy egy-egy magyar lány jött át. Egyikőjük Sára kíváncsi „de miért”-jeire 3-4 magyarázat után azt mondta nagyon helyesen és határozottan, „mert ez így van”. Hát, én is így vagyok ezzel. 3-4-5 okot, egymásból következő magyarázatot tudnak, tudtak adni az orvosok, de azt mondták, a valós, végső okot nem tudják. Miért történt mégis? „Mert ez most így van.”
Én nem tudok mást mondani, mint hogy most ez következett az életünkben, ez volt a következő lépés… Nem könnyű, ez most része az életünknek, de nem ez az életünk. És ez jó.
Nagyon szerettük egymást Jánossal, és nagyon hiányzik, de olyan jó, hogy annyi mindenre emlékezhetek, emlékezhetünk… János és én hetente háromszor biztos elmondtunk egymásnak, hogy „annyira jó életünk van”. És tényleg az volt…
Nagy dolog, hogy maradhattunk a parókián, hogy a gyerekek maradhattak az iskoláikban… Püspök úr kinevezett segédlelkésznek. Van öt bibliakör, hat hittanóra, egy gyerek-istentisztelet, amit én tartok, a vasárnapi két istentiszteletet pedig a felügyelő lelkész, vagy ahogy János hívta, „Atis komám”, Sára keresztapja a szomszéd faluból…
Nagyon köszönöm az imádságaitokat, öleléseiteket, a telefonokat, leveleket, látogatásokat, rám-, ránk-gondolásokat mindenféle formában… Sokat jelent, hogy velem, velünk vagytok. Úgy érzem, értünk imádkozik az egész világ…
Isten áldjon benneteket! Szeretettel:
Momo
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
