Belépés / Regisztráció
Keresés
Jön az advent, mondtam nemrég valakinek. Jaj, ne is mondd – válaszolta, ahogyan sokan mások válaszolták volna a helyében, mert számukra ez a mondat egyenlő azzal, hogy még minden kicsit a feje tetején áll, és mégis mindjárt itt a karácsony. Pedig várni jó.
Önigazolásnak hangzik ez a mondat. A gyerekek például egyáltalán nem tudnak várni, az ő életük folyamatos jelenidejűségben telik, és ez így van rendjén. Ha azt mondanám nekik, karácsony lesz, akkor az elkövetkezendő hetek folyamatos, izgatott zsizsegésben telnének, hogy mikor már, mikor már. Ezért a most bennem élő, tombolóan türelmetlen gyereknek csak annyit mondok: advent van.
Becsapós, hiszen a két mondat valóban majdnem megfeleltethető egymásnak, de mégsem tehető közéjük kettőspont, csak vessző. Az adventtől nem lesz karácsonyunk, nem ok-okozati kapcsolat áll fenn közöttük. Hány és hány ember cipeli súlyos forintokból vett ajándékcsodáit a tejködben, porhóban, fahéjillatban, pattanásig felajzott idegekkel! És mégis ők azok, akik hoppon maradnak, mert kiderült, hogy kár volt úgy befeszülni: idén sem történt semmi.
Várni jó, ha megváltozik az életem annak a beteljesülésétől, amire várok. Jó várni a másik emberre, legyen az a leendő házastársam vagy a születendő gyermekem. Azt hiszem, az advent is csak így lehet jó. Várni, hogy az Isten egyszülött fia megszülessen az én szívemben is, és jelenléte megváltoztassa az egész életemet.
Várni jó: az Isten maga is vár ránk. Vár, hogy sorra kerüljön a takarítás-díszítés-ajándékbeszerzés után, mindezek között vagy helyett. Vár arra, hogy itt legyen az alkalmas idő, hogy testté legyen az életünkben: átölelhetővé, mint egy csecsemő. Ha hagyjuk megszületni. Ha örömmel várjuk őt.
A kísértő nem ostoba: nem akarja megakadályozni sem az adventi, sem a karácsonyi készülődésünket. A világban minden a karácsony közeledtét jelzi: fénybe öltöznek a települések, és vidáman mosolygó, mikulássapkás emberek hirdetik az óriásplakátokról, hogy karácsony van. Az aluljáróban már régóta táncolnak a karácsonyi dallamokra a játék-rénszarvasok, a falumban hamarosan felállítják a betlehemi jászlat, Budapesten pedig egy nagy keresztet, hogy hirdesse az ünnepet, a keresztyének ünnepét. Ez mind nagyon szép és helyén való, hiszen advent van, karácsony lesz. Csak nagyon ügyeljünk a mondathangsúlyra!
Vannak olyan nyelvek, ahol a mondathangsúly határozza meg a mondat jelentését. De a magyarban is csak hangsúlykérdés sokszor, hogy kijelentő vagy kérdő mondatot mondok-e ki. Hogy a karácsony kijelentéssé válik-e valóban számomra, vagy megkérdőjeleződik – várni jó?
Amíg az a kereszt nem a Megváltó, hanem a kirekesztés, a keresztyén elitizmus szimbóluma, az advent pedig nem boldog, bizonyos várakozás, hanem végzetes visszaszámlálás három sötét, hideg és semmitmondó nap előtt, ne csodáljuk, ha a szívünk jászlából megeszik az éhes állatok a szalmát. Fontos, ezerszer is fontos hangsúlyoznunk: az advent nem a ki-, hanem a felkészülés áldott ideje.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
