Belépés / Regisztráció
Keresés
Néhány napon belül – Lisszaboni Szerződés néven – életbe lép a kalandos utat bejárt, több ország által visszautasított és sok szempontból ma is sokak által megkérdőjelezett dokumentum, amely az Európai Unió alkotmányaként rögzíti az immáron 27 tagállam alaptörvényét.
Mindenki által elfogadott tény, hogy Európa identitásához szervesen hozzátartozik az a keresztyén értékrend, amely a Római Birodalom málladozása, majd bukása, valamint a népvándorlások zűrzavara után erkölcsi, értékrendi alapot biztosított a középkori, majd az újkori Európa létrejöttéhez. Természetesen a kezdetektől napjainkig külső és belső ellenséges erők támadtak/támadnak erre az értékrendre és ez értékek hordozóira, sok-sok áldozatot követelve.
Ezekkel az erőkkel szemben hol a vas, hol a politika, hol a kultúra, hol pedig a hívő spiritualitás fegyverzetével, nevezetesen az imádság erejével vették/veszik fel sokan a harcot. Azzal a lelki fegyverrel, amelynek katonái úgy folytatnak párbeszédet egymással, hogy közösen figyelnek és közösen szólnak ahhoz, akinek hatalma van mennyen és földön, Európa egén és Európa földjén is.
Ez az első imaközösség 1959-ben, tehát az Európai Közösség megalakulása után két esztendővel jött létre s így 50 esztendős múltra tekint vissza. Nem az egyházak hivatalosai, hanem az akkori Közösség hívő szakértői, bürokratái, az alapító országok keresztyén képviselői jöttek össze reggel vagy este, olykor ebédidőben, hogy a kontinens békességének és igazságosságának nagy álmát az Úr elé vigyék. Aztán a brüsszeli, majd a tagországi egyházak is egyre inkább átérezték annak fontosságát, hogy odafigyeljenek a brüsszeli/strasbourgi folyamatokra, az európai intézmények munkájára. Így jött létre formálisan is az Európai Ökumenikus Egyház és Társadalom Bizottság, amelyhez a volt kommunista országok közül elsőként a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa csatlakozott 1994-ben. Ez a szervezet 1999-től az Európai Egyházak Konferenciájával egyesülve annak Egyház és Társadalom Bizottságaként munkálkodik.
E bizottság szervezésében találkoztak a Brüsszel melletti Mechelenben azok az egyházi szolgák, akik egyházi és társadalmi kérdésekkel, s azok nemzetközi ökumenikus dimenzióival foglalkoznak, ideértve az európai integráció folyamatait is. A néhány napos tanácskozás az 50 évre való visszatekintés mellett legfontosabb napirendjeként tárgyalta az Európai Unió alkotmányának 17. §-át, amely „rendszeres, nyitott és áttekinthető dialógust” ajánl fel az egyházak és vallási közösségek számára. A nagy kérdés immáron az – bizonyára nem csak az egyházak, hanem az uniós intézmények számára is –, hogy milyen formában tud megvalósulni az a gesztus, amely jogi, politikai szerződésben egyedülálló módon ajánlja fel a dialógus lehetőségét az egyházaknak. A másik kérdés hasonlóan fontos, ha nem fontosabb, nevezetesen, hogy melyek is azok a területek, amelyek a legaktuálisabban, sőt a legégetőbben adják ennek a párbeszédnek a tartalmát.
A konferencia résztvevői ezzel a két fő kérdéssel tettek látogatást az Európai Parlamentben, ahol Schmitt Pál alelnök volt a házigazda, meghívva Tőkés László parlamenti képviselőt is. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a felajánlott dialógus ígéretes kihívás az európai egyházak számára, amely folyamatban bizonyára nagy szerepe lehet a nemzeti egyházak és a saját kormányuk között zajló párbeszédnek is.
Hosszú és nehéz az út, amely az európai konfliktusoktól, ordító igazságtalanságoktól Európa békéjéhez, igazságosságához és jólétéhez vezet. Az út végét ma sem látjuk. Ezen az úton azonban mindig voltak olyanok, akik a valót tisztán látták, és a kellőért odaadóan imádkoztak és dolgoztak. A jogi dokumentumban felajánlott dialógust sok-sok imádságos dialógus előzte meg az elmúlt évszázadokban és az elmúlt évtizedekben is. Az integráció folyamatában szerepet vállaló hivatalnokok, erre a szolgálatra magukat elkötelező lelkipásztorok, Európa napos és árnyas zugaiban élő névtelen tömegek imádságai is. Mind az előbbieknek, mind az utóbbiaknak nagy bátorítást adott Jacques Delorsnak, az Európai Közösség egykori elnökének (1985–94) felhívása, amely arról szólt, hogy Európa egységét nem lehet csak jogi és gazdasági alapokon művelni, szükség van Európa lelkére, az európai spiritualitásra, amely ugyan nem kizárólagosan, de markánsan meghatározóan a keresztyénséget jelenti.
E látogatás során megerősödhettünk abban, hogy Schmitt Pál magyar európai parlamenti alelnök kétségtelenül mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy a most is sokszor ellenségesen vagy lekicsinylően megpróbáló, szekularizált, technokrata vagy egyenesen tematikusan ateista miliőben Európa hívő, az egész társadalomért felelős népe párbeszédben legyen azokkal, akik különös feladatot kaptak a nagy európai álom, az igazságos és békés kontinens munkálására. Ennek tudatában is vegyük magunkra az apostoli tanítást: „szüntelenül imádkozzatok” (1Thessz 5,17), amely gyümölcsöket fog teremni Európa jelen és jövendő generációinak is.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
