Belépés / Regisztráció
Keresés
Önzetlenül adni, emberi mivoltunk legszebb vonása. Mai világunkban jó adag elhatározás, és nem kevés elhivatottság kell ahhoz, hogy valaki a társadalom hibás tendenciáival szembeszállva önkéntes munkát vállaljon, anyagi haszon nélkül. Sokan tévesen úgy gondolják, hogy ez csak fanatikusoknak való, azoknak, akik megszállottan hiszik, hogy segítségükkel kialakulhat egy jobb világ. Mégis vannak fiatalok, akik örömmel élnek ezekkel a lehetőségekkel, időt, s energiát nem sajnálva látogatják a betegeket, szedik a szemetet, vállalnak kerítésfestést illetve parkrendezést – ebben áll a Szeretethíd igaz iránymutatása.
A Magyar Református Szeretetszolgálat hétvégi kampányrendezvényének távlati célja az volt, hogy a kialakuló kapcsolatok a jövőben is megmaradjanak, rendszeres találkozások és önkéntes munkálkodások jöhessenek létre az ország minden területén. Tekintve, hogy a segítségnyújtást nem lehet korhoz kötni, mindenki – életkortól, felekezettől függetlenül – bekapcsolódhatott a hétvége precedensértékű munkálataiba, mely a fiatalokat felelősségvállalásra ösztönözte, az időseknek pedig megmutatta, hogy még mindig fontos tagjai a társadalomnak.
Vad Lilla projektkoordinátorral a megnyitó után a Bethesda gyermekkórház kertjét tisztogató nyüzsgésben a pozitív visszajelzésekről beszélgettünk: „Nagyon jó érzés látni, hogy ez a dolog működik, az egyházi intézményeken túl több civilszervezet és önkormányzati hivatal is felkarolta a kezdeményezést. Amint itt vége lett a beszédeknek, rögtön mindenfelé elszéledtek az emberek, de sokan maradtak itt is, és már vágják a fákat, tisztítják a csatornát. Az egyházmegyei koordinátorok adataiból kiindulva országszerte több mint háromezer önkéntes dolgozik ebben a pillanatban is, természetesen jelentős részüket a 15-20 év közötti fiatalok képezik. Végtelen sok feladat van, amivel lehet segíteni a környezet élhetőbbé tételén, embertársainkon – például sokan elmentek egy-egy rövid műsort adni, vagy meglátogatni az időseket szeretetotthonokban, illetve van olyan vidéki település is, ahol a város ifjúsága teadélutánt szervez, a kisebb gyermekeknek foglalkoztató házakat, kismamáknak továbbképzés lehetőségét kínálja – tájékoztatott a program lehetőségeiről.
Budapesten is számos olyan érdekes feladat adódott, ami rávezette az önkénteseket, hogy sokszor nemcsak fizikai munkával vagy anyagi támogatással lehet valakivel jót tenni, hanem akár egy mosoly elég ahhoz, hogy a másik napja szebbé váljon. Az egyik önkormányzati fenntartású idősek otthonát látogató fiatal mélyrehatóan így fogalmaz: „Sokan szeretnek tetszelegni az önzetlenség jelmezében. Önzetlenül pénzt adnak különböző jótékonysági intézménynek, mely azután egy nevesebb újság címlapján köszöni meg név szerint az adakozóknak az adományokat, ami miatt felmerül bennünk a kérdés, vajon az illető nem csak reklámot akart-e magának? Ellenben a másokért való önfeláldozó élet nem hiszem, hogy erről szólna. Pénzem nincs, azt adom tovább, amim van: az időmet és a szeretetet, amit Istentől kaptam, de nem is várok cserébe semmit.”
A IX. kerületben a Kálvin téri Református Egyházközség segítségével a Lónyay utcai Református Gimnázium és Kollégium tanulói a Nehru-part rendbetételét tűzték ki célul maguk elé. Péter, Gergely és Zoltán egy-egy szemeteszsákkal a kezében a Petőfi híd pesti pillérjétől nem messze jókedvűen szedik az eldobált sörös- és cigarettadobozokat. Mint mondják, majdnem minden pad mellett található egy kuka. „Ha másra nem, legalább arra jó volt ez a rendezvény, hogy a szemét felszedésekor megértsük, milyen sok fáradtságot spórolhat meg vele az ember, ha tesz még pár lépést” – ajánlja a környezet tudatosabb védelmét a három gimnazista.
Pár méterrel arrébb az egyik tanuló épp a falfirkák elkészítéséről mesél: „Korábban előfordult, hogy én is rajzoltam graffitiket; olykor jó pár óra alatt készül el egy-egy alkotás. Most már tudom, hogy eltávolítani ezeket szintén ugyanennyi időbe és jó sok súrolásba kerül” – mondja a fiú, aki már rég nem fog festékszórót a kezébe.
Nem messze tőle, az egyik félreeső hintán ülve, épp jól megérdemelt uzsonnáját majszolva zavarom meg azt az egyenpólóba bújt fiatal lányt, aki a délelőtti hivatalos megnyitó előtt már egy órával puszta önszorgalomból pár barátnőjével itt volt, hogy biztosan végezzenek. „Végtére is ebben a városban lakom, ez az otthonom, azt hiszem, nincs semmi csodálkoznivaló azon, hogy érdekel a környezet ügye. Szeretném, ha majdani gyermekeim is lejöhetnének erre a játszótérre, arról nem beszélve, hogy ha otthon volnék, sem csinálnék hasznosabbat”. És lám, mintegy Luca szavainak alátámasztásaként a Ferencvárosi Önkormányzat szociális közfenntartójának közterületi ágazatvezetője elmondta, hogy a mellette álló teherautó platóján sorakozó zsákokat mind a gyerekek gyűjtötték össze. „Két-három óra leforgása alatt mintegy nyolc köbméter vegyes lakossági hulladék gyűlt össze. Ha a közmunkások rendszeresen takarítanák ezt a parkot, a feladat ellátására elég lenne két-három ember is hetente, de így ez nagy segítség volt, szóval jó volna, ha több ilyen alkalom adódna a kerület több pontján. Az iskolások nagyon kedvesek, aranyosak és szakszerűek voltak” – teszi hozzá mosolyogva Somogyi Zsolt.
Összegezve elmondható, hogy a Szeretethíd napján – ha csak egy pillanatra is, de – megvalósult az, ami a szórólapon Petra, az önkéntes szervező gondolataként szerepel: „A hitünkből fakadó tenni vágyást nemcsak a templomban, nemcsak megszokott, biztonságos közösségeinkben lehet megvalósítani, hanem nyitni lehet olyan emberek felé is, akik felénk kevésbé nyitottak. Ezen a napon hivatalos keretek között adhattuk át azt a bennünk lévő lendületet, frissességet, élni akarást, erőt és szeretetet, amit az Isten mindennap belénk csepegtet.”
*
A rovat további írásait keresd a Reformátusok Lapja Ifjúsági Oldalán, lapunk ifjúsági rovatának honlapján a Zsinati Ifjúsági Iroda szerkesztésében:
http://www.reflapifjusagioldal.reformatus.hu
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
