Manapság normális, sőt elvárt, hogy a felsőoktatásban tanuló fiatal egy félévet valamilyen ösztöndíjjal külföldön töltsön. Hegedüs Anna harmadéves pápai teológa ezt kicsit másképp csinálja: Dél-Erdélybe ment az ottani szórványmagyarok közé, hogy nagyon sajátosan, a szolgálat útján gyakorlatban is tanulja azt, amit igehirdetőként tudnia kell.
– Hogyan kell a szórványhelyzetet elképzelni?
– Alapvetően pozitív képet kaptam a szórványmagyarságról. Ahol jártam, ott nem voltak jellemzőek az ellentétek. Sőt, amikor Nagyenyedre mentem, a román kalauznéni igazított mindig útba – tény, hogy hangosan hirdette mindenkinek, hogy én magyar vagyok, és nem értek románul… De aranyos volt: így mindenki tudta, hogy segíteni kell rajtam.
– De te is segítesz. Hol?
– Egy szórvány diákkollégiumban dolgozom, Brassó és Segesvár között félúton, Kőhalmon (románul Rupea). Ez egy kisváros, ahol az elmúlt húsz évben épült templom, parókia, kollégium és sok minden más. Amikor Szegedi László Tamás, a Brassói Egyházmegye esperese odakerült, akkor kezdett felépülni a reformátusság. Erről az Erdélyi sorsfordítók című interjúkötetben is beszél.
– Hol találtad magadnak Kőhalmot?
– Zalatnay István, az Erdélyi Gyülekezet lelkipásztora a tanárom, neki jó barátja Szegedi László. Tudtam, ha menni akarok valahova, ahol nemcsak lenni, hanem látni és tanulni is tudok, akkor ez egy olyan hely lesz. És tényleg olyan. Nagyon sok minden ér itt össze. Nekem fontos volt, hogy gyerekek között legyek, hogy amit csinálok, szolgálat legyen. Erdélyben tényleg fontos az, hogy ott magyar önkéntesek szolgáljanak.
– Mire van ott a leginkább szükség?
– Szeretetre és pénzre. Ezért a mondatomért mondanák azt, hogy elkoptatott szavakat használok, és pénzéhes vagyok, holott tényleg erre van szükség. Mert a szeretet jelenti az odafigyelést, a gondoskodást, mindent, amire egy gyereknek szüksége van, mondjuk a meseolvasásig bezárólag. Pénz azért kell, mert focipályát kellene építeni, mert a számlát fel kell adni, mert valaminek kell lenni az asztalon is. Azt hiszem, hogy nem Debrecenben a főtéren kezdődik az egységes Magyar Református Egyház. Ott kezdődik, amikor egy dunántúli magyar református lelkészképző intézetből elindulnak az emberek, vagy legalább egy, és elmennek Dél-Erdélybe, a szórvány reformátusságba azért, mert szolgálni akarnak. Persze hozzátartozik a történethez, hogy nekem az ottaniak azt mondták, mélyvízbe ugrottam: ahol én vagyok, az Erdélyben sem megszokott.
– Mi van ott, ahol vagy?
– Negyvenegypár gyerek él a kollégiumban, ebből néhánynak rendezett, normális családi háttere van, a többiek szülei munkanélküliek, elhagyták őket, nagyszülők nevelik őket, a szüleik eltűntek, vagy alkoholisták. Hangsúlyozom, ez nem általános. Van egy olyan kép is, hogy Erdélyország tündérország. Igen, vannak ilyen részei is. De Erdély is nagyon árnyalt.
– Hogyan tudunk mi innen Magyarországról szeretetet és pénzt adni?
– Van a kollégiumnak egy bankszámlaszáma, ahová örömmel és köszönettel várjuk az adományokat. És most rossz volt a sorrend, mert mindenekelőtt imádságra lenne szükségünk. Azt hiszem, ha szól az evangélium, az a pénztárcákat is megnyitja. Igenis nemcsak az a fontos, hogy nekem legyen ennivalóm, hanem legyen a szomszédnak is. És persze hozzátartozik az is, hogy az ember elmenjen a rászorulók közé, és dolgozzon.
– Te mennyi időt adsz az életedből erre?
–Onnantól, hogy emberi, de hangsúlyosabban gyermeki lelkekkel foglalkozom kollégiumi nevelőtanárként és lelkészként, nem tehetem meg, hogy hazamegyek egy hét után. Eredetileg csak az őszi félévet töltöttem volna itt, de valószínűleg maradok még – és nem csak azért, mert a hegyi beszéd tovább tart, és mi ezzel foglalkozunk az esti áhítatokon, hanem azért, mert egy olyan hatodikos gyereknek, aki elsős kora óta kollégiumban él, nem mondhatom azt, hogy szervusz, végeztem a neveléseddel. Egy Cseh Tamásról írt könyvben találtam azt a gondolatot, ami ennek az időszakomnak a mottója lehetne: „Van az úgy, hogy néha rá kell érnünk egy egész életre.” Lehet, hogy a hangzásazonosság miatt, de volt, aki azt mondta nekem: anya. Az azért úgy mellbe vág. Van, akinek nincs anya. Azt hiszem, a szolgálat egy olyan dolog, amit az ember elkezd, és nincs vége.
(További információ a segítségnyújtás lehetőségeiről a korefegy@rdsbu.ro címen kérhető.)
*
A rovat további írásait keresd a Reformátusok Lapja Ifjúsági Oldalán, lapunk ifjúsági rovatának honlapján a Zsinati Ifjúsági Iroda szerkesztésében:
http://www.reflapifjusagioldal.reformatus.hu
Kommentek írásához be kell jelentkezni.