Belépés / Regisztráció
Keresés
1947 áprilisától a pápai tanítóképző intézetben folytattam tanulmányaimat, mint felvidéki magyar menekült. Tanulmányaimat a Dunántúli Egyházkerület nemcsak gyors pénzsegéllyel támogatta, hanem azzal is, hogy a jelentősebb ünnepeken (húsvétkor, pünkösdkor és karácsonykor) a Pápai Református Teológia lehetővé tette a nagylegátusi kiküldetésemet. Az igehirdetéseket nekem kellett megírnom, azt Bognár Károly hitoktató lelkészünknek be kellett mutatnom és el kellett mondanom, csak így indulhattam a kiküldetésekre. Csodálatos szolgálati alkalmak voltak ezek! Sokat épültem lelkileg, hisz el kellett mélyülnöm a lelki felkészülésben.
Nagy segítséget jelentett számomra a hívő teológusok imaközössége, ahol rendszeresen kértük a Szentlélek segítségét felkészülésünkhöz és szolgálatunkhoz, hogy a Lélek üzenetét tudjuk továbbítani az ünnepi istentiszteletek alkalmával. E lelki közösség mindig megerősített abban, hogy szolgálatunk Istentől nyert küldetést jelent, ezért nagy felelősséggel, bizonyságtévő lélekkel igyekeztem felkészülni. 26 alkalommal kaptam szolgálati lehetőséget Pápa környéki gyülekezetekben.
Egyik szolgálatomra különös hálaadással emlékezem. Erről szeretnék beszámolni. Egy népes gyülekezet pünkösdi ünnepi istentiszteletén való szolgálatra kaptam megbízást 1948-ban. Imádkozó szívvel készültem fel és indultam el a szolgálatra. Az istentiszteletre délután került sor. A templom teljesen megtelt ünnepelni kívánó, érdeklődő gyülekezeti tagokkal. Izgalommal néztem körül és magamban csendben imádkoztam, kértem a Lélek bátorító segítségét. Alapigéül az ApCsel 21,10–13 verseit választottam.
Megpróbálom vázlatosan ismertetni szolgálatomat. A Szentlélekhez való viszonyunkról kezdtem beszélni. Arról, hogy ez a viszony kifejezi, mennyire vagyunk keresztyének. A keresztyén élet az az erőmérő, amely megmutatja, hogy mennyit vettünk a Szentlélekből. Vannak emberek, akik nem is hallottak a Szentlélekről. Elfogadták az Istennek Igéjét, de nem vettek még Szentlelket, csak meg vannak keresztelve a Jézus nevében. Mikor Pál apostol Efézusba érkezett, megkérdezte az efézusiakat: „Vajon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hívőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek.” (ApCsel 19,2)
Vannak emberek, akik tudnak a Szentlélekről, ismerik a Szentlelket, hallottak róla, beszéltek is róla, de nem vettek belőle semmit sem. Vannak emberek, akik tudnak a Szentlélekről, akiket már megérintett a Szentlélek, de nem jutottak ennél tovább. Vannak emberek, akik a Szentléleknek bizonyos mértékét elfogadták, de nem engedték, hogy a Lélek megteljesedjék rajtok. Ezután említettem Pál apostolt, aki megteljesedett Szentlélekkel, aki teljesen a Szentlélek uralma alá került. Feltettem a kérdést, mi előzte meg a Szentlélek vételét az ő életében? Egy határozott, valóságos megtérés. Ha ezt hallják az emberek, csodálkoznak és azt mondják: én jó ember vagyok, vallásos nevelésben részesültem, szeretek templomba járni, miből és miért térjek meg? Próbáltam tovább mondani az általam írt szöveget, amikor azt vettem észre, hogy minden kissé elhomályosodik előttem, a leírt sorok eltűnnek emlékezetemből és egy pillanatra elhallgattam. Élénk figyelem lett úrrá a templomban. E pillanattól kezdve a Lélek indíttatására már nem a leírt szövegemet mondtam tovább, hanem a megtérésemről kezdtem őszintén beszélni. Bizonyságot tettem arról, hogy én is pontosan ilyennek tartottam magamat. Nem is gondoltam arra, hogy bűnös, kárhozatra méltó ember vagyok. Jól éreztem magamat a világi életben.
Amikor megkaptam konfirmációmon a Bibliát és azt komolyan kezdtem olvasni, Istennek Igéje rámutatott bűneimre. Kezdtem megismerni magamat, bűneimet, de Isten megváltó szeretetét és kegyelmét is. Szentlelke világossá tette előttem, hogy ilyen bűnös emberként a kárhozat felé rohanok. Kétségbe estem, éreztem elveszett voltomat. Feltört belőlem a fájdalmas sóhaj: ki szabadíthat meg engem bűnös életemből? Térdre estem és imádkozni kezdtem bűnbocsánatért. Imámra hamarosan kaptam is választ a 2Kor 5,19-ben: „Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával e világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket…” Megértettem, hogy Isten az én bűneimet sem tulajdonítja nekem, Krisztus érdeméért eltörölte azokat. Elfogadtam Isten felém hajló megbocsátó szeretetét, Isten gyermeke lettem. Azóta megváltozott az életem, öröm tölti be szívemet, s örvendező szívvel hirdetem: van Megváltóm, van örök életem és néki szolgálok. Ezt a boldogságot jöttem hirdetni e gyülekezet minden tagja számára, s kértem, fogadják el a Szentlélek e drága ajándékát!
A damaszkuszi út történetét sokan ismerik – folytattam tovább a szolgálatomat –, de nem sokan ismerik, miként és mikor nyerte el Pál apostol a Szentlelket. Megtérése után a mennyei látástól megvakulva vezették be Damaszkuszba. Itt imádkozva, csendességben várakozott. Ekkor jelent meg nála a Lélek indíttatására Anániás, az Isten embere, és kezeit Saulra vetve ezeket mondotta: „Saul, atyámfia, az Úr küldött engem. Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyíljanak és beteljesedjél Szentlélekkel.” (ApCsel 9,17) Ezt követően nyomban bizonyságot tett honfitársai előtt a Krisztusról, s alig néhány óra múlva az üldözőből üldözött lett, és kosárban kellett leereszteni a kőfalon, hogy megmentse az életét, amelyre az Úrnak még nagy szüksége volt.
Ettől kezdve Saul a Szentlélek uralma alá került. Mindenben és mindenütt a Lélek irányította. Amikor Agabus próféta jelezte, hogy Jeruzsálemben meg fogják kötözni és üldözni fogják, életére törnek, figyelmeztetések ellenére sem mondott le jeruzsálemi útjáról, mert azt felelte: „Én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézus nevéért. „Csodálatos dolog, mikor valakiben a Szentlélek úrrá lesz! Milyen jó lenne, ha mibennünk is úrrá lehetne! Könyörögjünk érte!
Végül megkérdeztem, mi mennyire és mire vagyunk készek az Úr Jézus nevéért? Készek vagyunk-e érette szolgálni, szeretni, megbocsátani, áldozni, tűrni, fáradni, megkötöztetni, sőt, ha kell, meghalni? E kérdésre mindenkinek saját magának kell megadnia a választ. Pünkösdi ünnepünk akkor lesz igazán áldott, ha e kérdésekre pozitív választ tudunk adni. Adja a mi Urunk, hogy így legyen!
Boldog hálaadással jöttem le a szószékről, csodálatos lelki öröm töltötte be szívemet, hogy Isten eszközként használt fel az ő pünkösdi üzenetének közvetítésében. Később még nagyobb lett az örömöm, mert a legközelebbi ünnepi alkalomra ismét ez a gyülekezet hívott meg szolgálatra, és találkozhattam azokkal a boldog testvérekkel, akiket a pünkösdi Lélek valóságosan megérintett. Kívánom, hogy mi is megtérő lélekkel a Szentlélek irányítását fogadjuk el további életünkben. Így lesz igazán áldott pünkösdi ünneplésünk.
Kommentek írásához be kell jelentkezni.
